Az Index tüntetés valódi célja

Pók Katalin írta 2020. 07. 25., szo - 18:51 időpontban

A tüntetést az Index baloldali újság összeomlása miatt a Momentum szervezte, mert ez leginkább az ő lapja. Sajtóértesülések szerint, azonban Gyurcsány szeretné átvenni a hatalmat az újság fölött, tehát a baloldal belviszályáról van szó. Ennek ellenére, ahogy a Népszabadság megszűnését, úgy az Index halálát is a jobboldalra akarják az ellenzékiek kenni. Igaz, hogy semmi köze a jobboldalnak az Index belviszályához, de az ellenzék kap az alkalmon, most hogy Orbán fényes győzelmet aratott Brüsszelben, éppen kapóra jön egy ilyen kormány elleni tüntetés. Lehet megint felemlegetni a nem létező diktatúrát, a jogállamisági vádakat, a zsarnok hatalmat. Ahogyan az amerikai civil csata, nem a feketék egyenlő jogairól szól, hiszen azt régen megkapták, hanem Trump megbuktatásáról. A demokrata híveknek, és szélsőséges hátvédjének az Antifának, éppen kapóra jött a színes bőrű bűnöző nyakán térdeplő rendőr, aki végül is halálát okozta. Így kapott ezen a lehetőségen az ellenzék, az Index főszerkesztőjének felmentésén, és mintegy 80 munkatárs felmondásának hírén. Itt Orbán megbuktatása a cél, ahogy Amerikában a baloldalnak nem tetsző Trumpé. 

Vera Jourova már aggódik, az Európai Bizottság kivizsgálást ígér. Ez a cél, mert Orbán túl jól működött a költségvetési vitában, több pénzt hozott az országnak, mint várható volt, a 3 milliárd euró bizony költségvetési siker, ráadásul, sikerült elérni, hogy ne kössék össze a jogállamisági kritériumokkal. Ez a mostani ügy éppen jól jön Brüsszelnek is, amikor az Európai Parlament megtorpedózta a döntést és követeli a jogállami kritérium érvényesítését. Mennyire jó érv, lám Orbán országában nincs szabad sajtó, nincs sajtószabadság, sérül a jogállam. A világsajtó persze lecsap a tüntetés hírére, újra lehet szidni az országot, miszerint itt nincs demokrácia és sajtószabadság. Az Index ügy éppen a jobboldalnak árt, csak neki nem jön jól, mert erősíti a vádakat, miközben senkit sem érdekel, hogy Orbánnak semmi köze hozzá, hogy a baloldal berkeiben zajlik a belharc.

A Momentum által szervezett tüntetésen Fekete Győr András méltatta az Index politikán átívelő karakterét, a tárgyilagosságát. Utalt Lázár János egy kijelentésére, miszerint ő is Indexet olvas. Ám az ellenzéki LMP-s politikus Ungár Péter szerint ez egy liberális fellegvár volt. Orosz Anna a Momentum elnökségi tagja is felszólalt a tüntetésen, aki mindent a Fideszre kent, sorolva a sajtószabadság ellen elkövetett bűneit 2014-től, beleértve a Népszabadság megszűnését is. Az ATV stúdiójában a tüntetést elemző szakértők azonban, 2010 –es indulást emlegettek, amikor a Fidesz megváltoztatta a sajtótörvényt. 

A Fidesznek csupán az a bűne hogy létezik, és ő is szeretne újságokat megjelentetni, a korábbi baloldali túlsúly mellett. A Népszabadság persze gazdasági okok miatt szűnt meg, ahogy az Index körül gazdasági okok is feltűnnek, óriási adósságokról, veszteséges működésről szól a fáma. Valóban sok jobboldali újság született 2010 óta, de sajnos a baloldali túlsúly még mindig nem szűnt meg, különösen az online térben. 

Felszólalt Gulyás Balázs baloldali publicista is a tüntetésen, aki szerint a Fidesz 10 éve szétzilálta az országot. Szerinte, ahogy George Floyd nyakán térdelt a rendőr, most úgy térdel az ország nyakán Orbán, és halállistáján egyre többen vannak. Vajon miről beszél? Arról hogy kormányozni mer, nemzeti keresztény színekben, és a jobboldal is hallatni akarja a hangját az újságokban, nemcsak a bal? 

Egy civil baloldali politikai aktivista Herczeg Zoltán designer folytatta a felszólalók sorát. Aki Bogdán temetéséről jőve arról szónokolt, hogy nem temethetik el a sajtószabadságot és éltette a 80 bátor embert, aki felmondott, mert a továbbiakban nem látja biztosítottnak a sajtószabadságot. Ő a modern jövőre szavazott 30 évvel ezelőtt, amit Orbán elvett tőle. Normális nyugati demokráciát és szabadságot akar. Nem zavarja, hogy ez a szabadság már szabadosságba fordult, Isten ellenes gender ideológiát LMBTQ jogokat, abortuszt és az azonos neműek házasságát ünnepli és akarja a világra ráerőltetni. Ő nem kér a keresztény nemzeti kormányból, aki éppen ezek ellen harcol. Arra biztatta a tüntetőket, hogy forduljanak az idősellenes Momentumhoz, és a nemzeti konzultációs ívet ellopó Hadházyhoz. 

Felszólalt maga Hadházy a független képviselő is, aki a közmédia elleni kirohanással kezdte. A közmédia épületét korábban Szél Bernadettel többször megpróbálta „elfoglalni”, általuk kitalált petíciót beolvastatni. Hányan voltak ellenzékiek a közmédiában? –kérdezte. Az igazság persze az, hogy az ellenzéki politikusok meghívásuk ellenére sem mennek be oda, mondván hogy Fidesz kézben van. Azt kiabálta, hogy „a kormánypropagandát be kell tiltani”. Ez lenne a Hadházy féle sajtószabadság! A baloldali az „független és objektívnek” hazudott, ám a jobboldali az propaganda. Felemlegette a vírusveszély idején bevezetett különleges felhatalmazást, mint „teljhatalom” Orbánnak hazug vádját. E szerint nem a börtöntől kell most félni, hanem a teljhatalomtól. Ez az ellenzék kommunikációja, amivel a vírusveszély idején nagyon gyalázatosan támadta a vírussal küzdő kormányt.

A tüntetésen a Momentum mellett, látható volt a DK, MSZP, Jobbik lobogója is. Az ATV-ben pedig már egy új minimum tervről, valamiféle baloldali közös programról számolt be a baloldal szellemi holdudvara. Készülődnek, készülődnek. Reméljük, hogy Orbán a hazai „libernyákokat” is elviszi a hátán, ahogy bejelentette a brüsszeli csata után.   

  

Pók Katalin 

Új hozzászólás