Nagy sikert arattak a magyar diákok a nemzetközi kémiai diákolimpián

Kovácsi Sándor írta 2020. 08. 01., szo - 06:03 időpontban

Négy érmet szereztek a magyar középiskolások a nemzetközi kémiai diákolimpián, amelyen 59 ország 231 diákja vett részt július 23. és 30. között. Magyarországot a versenyen négy középiskolás képviselte, mindannyian kiemelkedően szerepeltek, egy ezüstérem és három bronzérem született: Benkő Dávid, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója lett ezüstérmes, Ficsór István Dávid, a kecskeméti Református Gimnázium, Fajszi Bulcsú, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és Garamvölgyi István, a kecskeméti Katona József Gimnázium tanulója pedig bronzérmes – közölte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) kommunikációs igazgatósága pénteken.

A közleményben azt írták, hogy a koronavírus-járvány miatt idén online rendezték meg a versenyt, így elméletre szorítkozó dolgozat alapján hirdették ki a nyerteseket. A dolgozatot a diákok személyes tanári felügyelet mellett írták meg. Hozzátették: a verseny feltételeinek kidolgozását és a verseny előkészítését a nemzetközi intézőbizottság újraválasztott elnöke, Magyarfalvi Gábor, az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa irányította. A magyar csapatot az ELTE TTK Kémiai Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével állította össze, és készítette fel a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva – tudatták. Emlékeztettek: a közelmúltban véget ért Mengyelejev-diákolimpián – amelyen 28 ország 130 diákja mérte össze kémiatudását – a tízfős magyar csapat hét érmet – két ezüst- és öt bronzérmet – nyert, három diák pedig dicséretet kapott.

 

Borítókép: szakmaportal.hu

Új hozzászólás