Magyar sikerek a Szencen megrendezett asztalitenisz versenyen

Kovácsi Sándor írta 2020. 08. 17., h - 12:24 időpontban

Hét nemzet utánpótláskorú játékosai vettek részt a hétvégén Szencen megrendezett versenyen, amelyen a magyar fiatalok igazán kitettek magukért. A csapatversenyben minden csapatban volt egy-egy ifjúsági, serdülő és újonc játékos, az egyéni számokat pedig külön megrendezték mindhárom korosztálynak.

A serdülő fiúknál Lei Balázs harmadik lett, míg a legjobbnak Szántosi Balázs bizonyult. Utóbbi két arannyal zárt, ugyanis Huzsvár Erikkel és Varga Botonddal csapatban is az első helyig menetelt.

Zseniálisan játszott mindenki a csapatból, pedig a légkondi nélküli teremben »hetven fok« volt, kétszáz fő körüli indulóval...

– dicsérte a fiúkat Somosi Miklós ifjúsági szövetségi kapitány.

A csapatversenyt a lányoknál is a mieink nyerték meg, mégpedig a Volentics Anna, Molnár Kendra, Barcsai Sophie összetételű trió. Egyesben az ifiknél Balogh Ágnes Kíra bronzérmet szerzett, míg a serdülőknél Molnár Kendra, az újoncoknál Dohóczki Nóra lett a második.

Jól sikerült versenyen vagyunk túl, amelyen a komplett cseh és szlovák válogatott is elindult. A gyerekek már több mint fél éve nem versenyeztek, ezért nagyon hasznos volt, hogy fel tudták mérni, hol állnak. Hat lányjátékosunk vett részt a tornán, és szinte mindet érte valamilyen sikerélmény...

– értékelt Türei Ferenc leány szakágvezető.

A szlovákiai tornán a mieink cseh, szlovák, osztrák, horvát, német és lengyel ellenfelekkel mérhették össze a tudásukat.

 

Forrás: asztaliteniszezz.hu

Új hozzászólás