Buda felszabadulása a török megszállás alól

Szőnyi Balázs írta 2020. 09. 02., sze - 10:21 időpontban

„(szeptember) 2-án reggel az ellenség egy aknát robbantott fel, talán abban a hitben, hogy a hídon túl, a sarokrondellán levő fedett állásainkat, amelyek még 20 lépésnyire sem voltak tőle, felrobbantja: ez azonban nem sikerült neki, mivel a legcsekélyebb kárt sem okozta nekünk, hanem megkönnyítette az utat a paliszádokhoz; ezekből valamelyest le is sodort, bár előbb már a kurtinán levő résen elhelyezett és szünet nélkül tüzelő ágyúink is ellőtték azokat. Úgyhogy délután három óra után Őfensége megparancsolta a rohamra készen állóknak, akik örömmel várták annak óráját, hogy feljussanak a résre. […]”

-Lotharingiai Károly így írt a roham kezdetérő.

 

Kétségtelen, hogy a Szent Liga által az Oszmán Birodalom ellen indított felszabadító háborúnak az volt a leglátványosabb, legdicsőségesebb pillanata, amikor a magyar főváros 145 évi oszmán megszállást követően visszakerült keresztény kézre.

Az 1684-es sikertelen ostrom tapasztalatait levonva, Lotharingiai Károly császári fővezér jobban előkészítette a Buda elleni hadjáratot. Bécs követei egyenként igyekeztek meggyőzni a német fejedelmeket, hogy sereggel támogassák a vállalkozást. Miksa Emmanuel bajor választófejedelem azonnal igent mondott és 8000 katonát ígért, Frigyes Vilmos brandenburgi választó 7000 főt vállalt, a szász választó, III. János György közel 5000-ret. Jöttek önkéntesek Itáliából, a Német Birodalomból, Spanyolországból, Angliából és Franciaországból is. Csatlakoztak a magyar végek katonái, valamint a mezei ezredek és bandériumok magyar vitézei is, mintegy 15.000-ren. Parancsnokaik között olyanok is voltak, mint Petneházy Dávid, akik Thököly Imre felkelő seregéből álltak császári szolgálatba.

Azonban problémát okozott a hadjárat céljának meghatározása, és a seregek már a párkányi táborban vesztegeltek, amikor Károly hercegnek nagy nehezen sikerült I. Lipót királyt és vezértársait is rávennie a Buda elleni támadás. Párkányból június 12-én indult el a szövetségesek mintegy 45.000 fős hada Buda felé. A Dunán hajókon szállították az ágyúkat, a hadfelszerelést és ellátmányt.

A had két oszlopban vonult, a bal parton Miksa Emmanuel a bajorok élén. Június 17-én hajnalban érkeztek Pesthez, amelyet a törökök rendben kiürítettek. Ezután a bajorok megszállták a várost, majd visszafordultak és az Óbuda magasságában létesített hajóhídon átkeltek a jobbpartra. Másnap megérkezett a sereg másik fele Károly vezetése alatt.

A budai védősereg élén a hetvenesztendős, tapasztalt katona, Abdurrahman pasa állt. 10.000 főnyi katonasága elegendőnek tűnt a vár sikeres megvédéséhez, a korábbi ostrom nyomait kijavították, elegendő élelmi- és lőszerkészletet is felhalmoztak. A védők elszántak voltak, mintegy 400 löveggel rendelkeztek, és a várharcok mestereinek bizonyultak.

A bajorok a vártól délre, a Gellérthegy lejtőin álltak fel, északon, Óbuda és Pasarét között pedig Károly herceg tábora húzódott. A magyar és a szövetséges lovasság Budától délre és az Alföldön portyázott, figyelve a váradi, temesvári és egri pasák mozgását. Bottyán János lovasai felfedezték, hogy a törökök a Csepel-szigeten keresztül akarják kimenekíteni feleségeiket. Rajtaütöttek a török szpáhikon, akiket szétugrasztottak, a naszádosok pedig elfogták a nőket. Busás zsákmányra is szert tettek.

Június végén megérkeztek a német birodalom más csapattestei is, köztük a brandenburgiak, így az ostromsereg létszáma kb. 75.000 főre emelkedett.

A Rózsadomb oldalában felállított ágyúk hamar lerombolták a Víziváros falait, és az ostromárkok is elkészültek, ezért június 24-én Károly herceg rohamot rendelt el. A támadást a dunai naszádosok is támogatták, akik partra szállva kaput nyitottak a gyalogságnak. A rés ellen rohamozókat a janicsárok pusztító tüze fogadta, de mindhiába. A császáriak elfoglalták a törést. Estére a visszavonuló törökök nyomában a Víziváros a keresztények kezére került. Abdurrahman nem áldozott sok katonát a városrész védelmére.

Az ostromlók azonnal megkezdték itt is az árkok ásását, valamint az ágyúk is rombolni kezdték az északi fal egyik fontos védőövét, az Esztergomi-bástyát és a Bécsi-kapu környékét. Támadták a rondellákat, a mozsarakkal pedig a falak mögötti házakat igyekeztek rombolni. A törökök minden igyekezete meghiúsult az ostromárkok megsemmisítésére, azok lassan, de biztosan közeledtek a vár felé. A circumvallatiók (ostromárkok) segítségével a török kitöréseket is sikerrel tudták visszaverni Károly katonái, igaz, gyakran jelentős veszteségek árán. A módszeres ostrom részeként a császáriak aknákkal is kísérleteztek, de a védők ezeket rendre elhárították. Ezalatt a bajorok a déli Nagyrondella ellen állították fel lövegeiket és ásták árkaikat. A circumvallatiók lassan körülkerítették az egész várat.

Július közepére néhány helyen már leomlottak a falak, de mögöttük a védők cölöpökből és földsáncokból újabb védelmi vonalat húztak. Ennek ellenére Károly herceg július 14-ére elrendelte az első rohamot. Azonban előtte egy nappal aknarobbanás következtében súlyosan rongálódott a Sziavusz pasa bástyája és a mellette húzódó fal. A lövegek tüze megadta a kegyelemdöfést, a falak ledőltek. Károly egy nappal előbbre hozta a roham időpontját. Este hét órakor három rohamoszlop indult a bástya ellen, de hiába rohamoztak elszántan, gránátokat is hajigálva a védők felé, nem sikerült befészkelni magukat a cölöpsáncokba. Ráadásul egy török akna robbanása következtében komoly veszteségeket szenvedtek és a védők is kitörtek rájuk. Fentről pedig puskalövések, tüzes szerszámok pusztították a császáriakat, akiket végül Károly visszarendelt. Többszáz katona, köztük jónéhány főtiszt esett el a harcokban, de a védők is elvesztettek 600 katonát.

Július 16-án aztán a bajorok támadtak a Nagyrondella ellen és sikerült is befészkelni magukat az árokba, ágyúkat állítottak fel a fallal szemben és puskatűzzel tartották blokád alatt a védőket. Július 22-én a védők kitöréssel próbálták elűzni a bajorokat, de azok véres kézitusában visszaverték őket. Ekkor a várpalotában tárolt 8000 mázsa lőpor felrobbant, a palota a keleti fal egy szakaszával együtt a levegőbe repült, megölve 1500 törököt. Károly herceg erre főhadsegédjével megadásra szólította fel Abdurrahmant, de az elutasította. Két nap alatt kijavította a robbanás során keletkezett rést. A védőknek bőven volt még puskaporuk, a robbanást hatását szinte meg sem érezték.

Július 25-én nagy szakaszon ledőlt a Nagyrondella fala, de a védők ismét cölöpsorokkal erősítették meg a falszakaszt. Ekkor Rafael Gabrieli ferences szerzetes, a magyarok által Tüzes Gábornak nevezett pap segítségével másnap felgyújtották a paliszádot. A törököknek nem sikerült eloltaniuk a tüzet, a tűz oltását végzőket a muskétások lövöldözték le.

Ezalatt az északi falszakasznál folyt a tüzérségi és aknaharc, de kevés eredménnyel. A törökök július 25-én kitörtek a várból és rátámadtak a brandenburgiakra. A több irányú rohamot csak segítséggel, köztük Fiáth János győri hajdúival, sikerült megállítani, de a török ágyúk komoly veszteségeket okoztak az ostromlóknak.

Július végén Petneházy, Semsey Pál és Donat Heissler Egernél szétverte Oszmán egri pasa seregét, maga a beglerbég is elesett. Innen tehát nem kellett tartani támadástól az ostromlóknak. A felmentő sereg viszont egyre közeledett a Dráva felől Szülejmán nagyvezírrel az élén, így az ostromló vezérek ismételt rohamot határoztak el. Az első általános rohamhoz 12.000 embert rendeltek ki, ebből 2000 hajdú Esterházy János győri vicegenerális vezetésével a lőporrobbanás során kidőlt falszakasz elleni áltámadásban vett részt. Északról 6000 császári és brandenburgi, délről 4000 bajor és szász készült a rohamra. Minden oszlopba gránátosokat, lövészeket, szuronyosokat, lándzsásokat, és sáncmunkásokat rendeltek ki. A délután 6 órakor indított támadás előkészületeit a törökök észlelték és felkészültek rá. A rohamozókat a török aknák, a felülről hulló gyilkos tűz pusztították, mégis rövid időre megszállták a Sziavusz pasa-bástyát, de kiszorították őket onnan. Egy győri zászlótartó hajdú áthatolt a falon és kitűzte a zászlót. Lassan az északi, és a déli oldalon, a Nagyrondellánál is sikerült magukat befészkelniük a szövetségeseknek. Azonban óriási veszteségeket szenvedtek, 4500 német és 600 magyar katona esett el, különösen az Esterházy álrohamában részt vevő hajdúk közül sokan. A védők közül pedig 2500 harcos.

Szülejmán pasa felmentő serege vészesen közeledett, ezért Károly herceg körülsáncoltatta táborát, majd visszarendelte a Tolna, Fejér és Heves megyék felé portyázó lovasságát és Buda, illetve Pest védelmére osztotta be azokat. Július 31-én ismét megadásra szólította a pasát, de az megint csak elutasította a kapitulációt. Hogy a felmentő sereg előtt eredményt tudjon felmutatni, augusztus 3-ára Károly újabb általános támadást rendelt el a vár ellen. Az északi seregtest azonban el sem indult, mivel az aknák nem robbantak fel. A bajorok viszont sikeresen törtek előre, el is foglalták a palota egy részét, de ki kellett vonni onnan őket a török ellennyomás hatására. Károly csapatai képtelenek voltak áttörni a török védműveken.

Augusztus 8-án aztán Albertfalva felől előbukkant a török felmentő sereg előőrse, mintegy 3-4000 lovas, akiket Batthyány Ádám 2500 huszárja sikeresen visszavert. Károly folytatta Buda lövetését és az aknaharcot, de serege zömét Szülejmán hada ellen küldte a körsáncokba. Augusztus 14-én a nagyvezír csapatai támadást indítottak, mégpedig a budai hegyek felől kerülve meg a szövetségesek hadsorait. Petneházy és Girolamo Lodron lovasai visszaverték őket, segítségükre Pálffy János, Peter Mercy és Dünnewald gróf egységei érkeztek. A háromszor megújuló támadást rendre visszavetették. Budaörs környékén kemény lovascsata vette kezdetét, ebben jeleskedtek a magyar huszárok és a német lovasság is. A 3000 janicsár közül 3-400 maradt csak életben. A bajorok is megindultak a jobbszárnyon, a Duna partján. Az átkarolás kudarcát követően erre Szülejmán lassan visszavonta seregét.

Ezután a szövetségesek ismét az ostromlott vár ellen fordulhattak. Folytatódott az ágyúzás, a falakon egyre több rés keletkezett. A nagyvezír ezalatt 3000 lovast, köztük 2000 lóra ültetett janicsárt igyekezett bejuttatni a várba. Augusztus 20-án hajnalban Hűvösvölgy felől támadtak, de Caprara és Heissler vértesei nagy részüket levágták. Csak mintegy 2-300 fáradt, elcsigázott katona érte el a vár kapuit. Augusztus 29-én hasonló akcióval próbálkoztak, ezúttal Óbuda felől. A lovasított janicsárok át is törték a sáncokat, eljutottak a Vízivárosig, de itt az ostromlók tüzében 4 kivételével mind a 2000 janicsár elvérzett.

A Nagyrondellánál 22-én a bajorok elfoglalták a palota déli részén álló István-tornyot, amellyel tűz alatt tarthatták a védőket. Három nap múlva azonban kiűzték onnan őket a törökök, mire a bajor ágyúk lerombolták a tornyot. Ezalatt az északi oldalon sikerült az Esztergomi-bástya, valamint a mögötte húzódó védővonalak között hidat létesíteni. Augusztus 29-én pedig megérkezett Erdélyből Scherfenberg altábornagy 10-12.000 főnyi segélyhada, benne mintegy 1500 magyar katonával. Az így megerősödött szövetséges tábor már előkészíthette a mindent eldöntő általános támadás tervét. Az augusztus 31-i haditanácsban szeptember 1-jét tűzték ki a roham megindítására, de Miksa Emmanuel kérésére egy nappal elhalasztották.

Az ellenség megtévesztésére Budaörs felé irányuló támadás látszatát keltették, eközben az ágyúk folyamatosan ontották tüzüket a falakra. Szeptember 2-án délután 3-kor aztán elcsendesedtek a lövegek, ekkorra a rohamcsapatok elfoglalták helyüket az árkokban. Északon, az Esztergomi-bástya környékén a rohamcsapatok pillanatok alatt áttörtek a második és harmadik cölöpfalon, és kijutottak a budai vár utcáira. Igaz, az élen nyomuló hajdúk, gránátosok és önkéntesek csapatai a janicsárok tüzétől elvéreztek, de a nyomukban tóduló keresztények elől a védők az utcák irányába menekültek vissza. A balszárnyon a brandenburgiak nagy nehézségek árán, de átkeltek az árkokon és áttörtek a falon. Az élen rohamozó főtisztek közül a két rohamoszlop parancsnoka is elesett.

A pasa a mai Hess András tér felől tört előre testőrei gyűrűjében, akik kérték, meneküljön el, de a pasa ezt válaszolta: „Ha nem tudtam megvédelmezni ezt a gondjaimra bízott várat, úgy van rendjén, hogy itt haljak meg!” Karl Eugen de Croy herceg altábornagy katonáival való harc közben karddal a kezében esett el.

A mai Dísz tér környékén egyesült szövetséges egységek kinyitották a Fehérvári kaput, ahol benyomult a Savoyai Jenő vezette lovasság. Délen a bajorok a palota romos épületei között csak lassan nyomultak előre, de amint hírül vették, hogy az északi rész a szövetségesek kezére került, kivetették az épületek közül Iszmail pasa katonáit. A magukat megadó török harcosok és polgárok közül sokan a szövetségesek gyilkolási vágyainak estek áldozatul, végül Károly herceg állította le a vérengzést. Fogságba esett Iszmail pasa és Mehmed Csolak azaz Csonkabég is, aki később megkeresztelkedve magyar huszárezredes és császári tábornok lett.

A fosztogatás három napig tartott, a győztesek válogatás nélkül gyilkoltak törököt és zsidót egyaránt, kifosztották a házakat, rengeteg foglyot ejtettek, közel 6000 férfi, nő és gyerek került a kezükre. A nőket elosztották maguk között. Az épületek, köztük Mátyás híres palotája is romokban hevert, mintegy 2000 halott borította az utcákat.

Az ostrom szomorú hozadéka mellett szeptember 3-án győzelmi ünnepet ültek, majd megkezdték a rendrakást. 5000 katonát rendeltek a vár őrzésére Melchior Leopold Beeck tábornok vezetésével. Pestet Koháry István vicegenerális 2000 magyar katonája vigyázta.

A győzelem híre hamar elterjedt és a keresztény Európa mindenütt ünnepelte Buda visszavételét. „Te Deum”-ot és tűzijátékot rendeztek, körmenetekkel, emlékérmek kiadásával, örömtüzekkel emlékeztek meg arról, hogy 145 év után lekerült a lófarkas zászló a magyar főváros falairól.

 

Borítókép: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele

Források: wikipedia

Némethy, Lajos. Budapest bibliográphiája. Budapest: Magyar könyvszemle IV. évfolyam. 234 239. oldal (1879 július - október);

Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád. Magyarország Képes Története. Budapest: Móra (1984).

Új hozzászólás