A zajkányi diadal és egy emlékmű hányt-vetett sorsa

Szőnyi Balázs írta 2020. 09. 06., v - 22:35 időpontban

A történelem – vagy az ember - néha fura vicceket csinál. Van, amikor egy emlékmű sorsa ugyanolyan kalandos, mint maga az esemény, melynek emlékezetére állították. Hallották már hírét a zajkányi csatának? És a zajkányi emlékműnek?

A zajkányi csata az egyszerűbb eset, maradtak róla feljegyzések az egykori annalesekben. 1442. szeptember 6.-án Hunyadi János a Vaskapu-hágóban 15.000 fős seregével tönkreverte Sehabeddin beglerbégnek jelentős túlerőben lévő, mintegy 80.000-es, Erdélybe betörő hadseregét. Ez eddig tiszta sor, a törökverő Hunyaditól ezt szinte el is várjuk. 

A zajkányi diadal „végeredményét” Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme című művéből idézve:

Hunyadi nehéz lovasságával előlről folyton szorítja, vágja az aránylag szűk téren tehetetlen gomolyaggá összepréselt, egymást letipró ozmán hadakat, a magyar könnyű gyalogság és a harci szekerek két oldalról végzik ugyanezt a munkát, majd legvégül a Hunyadi által ismét visszarendelt könnyű magyar lovasság az üldözésnél szedi százszámra a vad futással menekülők soraiból áldozatait. Ez magyarázza meg, hogy a török seregnek majdnem fele maradt a csatatéren, illetve, hogy csak felének sikerült újból a Dunán átkelnie, és számos – némelyek szerint 200 – zászlón kívül 5000 fogoly került a győzők kezébe. Az elesettek között volt maga a fővezér, Sehabeddin is, valamint több előkelő bég, így Umur bég és fia, Ozmán Cselebi, Firusz vagy Firicz, Dede Muzák fia Jakib, Chisr és Dedefuták. Annál érzékenyebb volt a törökök vesztesége, mert a szultán ebben a csatában seregének színe-javát s gyalogságának majdnem felét vesztette el, ezzel szemben pedig a magyarok, de kivált Hunyadi neve az egész ozmánság előtt félelmes, a keresztény világban pedig híressé és általánosan tiszteltté lett...

Annál érdekesebbek a későbbi események…

1896. szeptember 6.-án, a Millenium alkalmából, a csata 454. évfordulója tiszteletére, Hunyad vármegye 4. méter magas, buzogányt formázó emlékművet állíttatott - Zajkány és Paucsinesd falvak között - a dél-erdélyi hágóban, a 669 méter magas, Vámoszajány nevű hegy csúcsán.

Az emlékműre ez a felirat került: 

Hunyadi János tizenötezer vitézével, az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.

Ebben az időben, Hunyad vármegyében, a környező hágókban még öt hasonló emlékművet emeltek. Az I. világháború utáni román megszállás ideje alatt négyet leromboltak, az ötödiket a múlt század hatvanas éveiben érte utol végzete, Ceaucescu országlása alatt. A Conducător, a Kárpátok Géniusza sosem volt rest egy jó kis rombolás elrendelésére, főleg, ha magyar vonatkozásai is voltak az ügynek. 

És itt kezdődnek az utolsó, a zajkányi emlékmű kalandjai, az igazi kalandok… Mert oly mókás világban élünk, ahol még egy emlékműnek is lehet fordulatos sorsa. 

A zajkányi emlékművet 1992. június 22.-én erőgépek segítségével döntötték le ismeretlen tettesek. Az ügyben indított vizsgálat eredménytelenül zárult. Az emlékmű négy méteres, buzogány formájú vasoszlopa szőrén-szálán eltűnt. Nem is került elő, csak egy esztendő múltán, mikor a közeli osztrói tóban belebotlott valaki a vízbe süllyesztett oszlopba.

Ennyi a zárkányi emlékmű története. Akár egy kalandfilm… De a valóság ezúttal is überelte a kitalált sztorikat. Itt, a huszonegyedik században, nagyjából Közép-Európában.

A zajkányi diadal és egy emlékmű hányt-vetett sorsa
1905-ös felvétel a zajkányi emlékoszlopról

Zajkány felé már magyar szót se nagyon hallani. A 2002-es népszámláláskor a falu 186 lakosa közül 185-en vallották magukat románnak. Egy pedig magyar volt…

 

Források: Wikipédia; Szeretlekszekelyfold.hu; Kupakői Paprika.

Új hozzászólás