Zrínyi és társainak hősi kirohanása

Szőnyi Balázs írta 2020. 09. 07., h - 12:21 időpontban

Egy történet, melyet a világ három országában biztosan ismernek. Magyarországon és Horvátországban a nemzeti hős története ez, Zrínyi Miklósé. A bátorságé, hősiességé és egy kicsit: a halálnak fittyet hányó vagányságé. A törököknél meg… Az ő hatalmas szultánjuknak, a hódító Nagy Szulejmán halálának története, aki már nem érhette meg a nehezen kicsikart győzelmet.

Szigetvár ostroma 1566. augusztus ötödikétől szeptember hetedikéig tartott. Alig több, mint egy hónapig. Itt és ekkor feszült egymásnak a Bécset meghódítani induló Szulejmán 100 000 – 150 000 főt számláló serege és a védők 2300-3000 hada. 

Az augusztus 6-án megindult ostrom ekkor jutott a végstádiumába. A védők ekkorra a belső várba szorultak, amelyet azonban a törökök felgyújtottak. A lángokat nem lehetett többé eloltani. Mintegy 200 katona és 600 civil maradt csak meg.

Zrínyi Miklós kapitány és maradék körülbelül 200 társa a kitörés mellett döntött. A vár kapuját kitárva előbb egy ágyút akartak elsütni, de egy janicsárgolyó végzett a pattantyússal, Szerencses Márkkal. Erre Horváth György ugrott oda, és a kanócot a gyújtólyukhoz érintette. A kartácstűz óriási pusztítást okozott a hídon tolongó törökök soraiban. Ezt követően a védők karddal a kezükben rontottak ki, és vitézül küzdöttek. Elől Zrínyi, aki legszebb dolmányát öltötte magára, zsebeibe 100 aranyat varratott és a vár kulcsait, mondván, aki kifosztja holttestét, ne mondhassa, hogy semmi zsákmányt nem szerzett. Fejébe kócsagtollas, díszes fekete süveget nyomott, és ékköves szablyáját vette magához. Ő rontott ki először, nyomában a dunántúli kapitányi zászlóval Juranics Lőrinc, valamint a védők maradéka. A források alapján déltájban történt Zrínyi halála. Előbb derékon, majd homlokon lőtték. Janicsár puskagolyóktól találva esett el feltehetően a vár hídján, hogy élt- még, vagy sem, ma már nem tudható. A janicsár aga az 1537-ben zsákmányolt Katzianer-ágyúra fektette a testét és fejét vétette. Ezt követően a nagyvezérhez, Szokollu Mehmedhez vitte a fejet, aki pedig a szultáni sátorba küldte. Igaz, a szultán ekkor már fél napja halott volt, de a halálát eltitkolták, ezért a fejért is a szultán nevében kapták meg a jutalmat a katonák. 

A testet pedig Szokollu Musztafa, a budai pasa levele alapján: „tisztességet tettem nekie; testét is eltemettem, kár volna olyan vitézlő úrnak testét, hogy az madarak ennék”. Hogy hova temették Zrínyi testét, az örök rejtély marad, talán tömegsírba, talán különálló nyugvóhelyre.

A halál időpontját illetően a legutóbb Varga Szabolcs és Fodor Pál a Történelmi Szemle hasábjain (2016/2) a források alapján nem az elterjedt szeptember 8-át, hanem 7-ét tartja a legvalószínűbbnek. Ahogy a szultán sem két nappal előbb, hanem aznap hajnalban halt meg. A két ellenséges vezér tehát ugyanazon a napon, mintegy 12-13 órányi különbséggel hunyt el. 

A várba benyomuló törököket egy hatalmas robbanás, amelynek kiváltó okai eléggé meghatározhatatlanok, maga alá temette. A belső vár szinte teljesen megsemmisült. 

Zrínyi fejét Szokollu Mehmed nagyvezír elküldte unokaöccséhez, Szokollu Musztafa budai pasához, aki továbbküldte Miksához, akihez nagyjából szeptember 11-e körül érkezhettek az első hírek a vár elestéről. A várban fogságba került asszonyokat és gyerekeket a törökök elhurcolták. Zrínyi unokaöccsét, Alapy Gáspárt és írnokát, Franjo Črnkót (azaz Cserenko Ferencet) a várkapitány fia, Zrínyi György váltotta ki a fogságból. Cserenko ezután krónikájában összefoglalta a vár ostromáról szóló emlékeit. 

Zrínyi Miklós hősi halála a magyar és a horvát, de még a török népben is elismerést váltott ki. Szigetvár 1566-os ostroma és helytállása a magyar és horvát nemzeti emlékezet egyik legdicsőbb pillanata. A végső kudarc ellenére is a kitartás, a magyar hősiesség, a bátorság, az önfeláldozás és vitézség példaképe. Nem véletlenül választotta a dédunoka, Zrínyi Miklós is a szigetvári ellenállás feldolgozását, amikor saját kortársainak kellett példát adnia a magyar vitézségből.  

Zrínyi és társainak hősi kirohanása
Johann Peter Krafft: Zrinyi kirohanása

"Vitézségünkre, annyira irigykedik a szerencse, hogy fegyverünkhöz és fegyvereinkről meg nem feledkező bátorságunkon kívül számunkra már semmit sem hagyott meg, s örök és gyalázatos szolgaság vár ránk, ha jobban félünk a haláltól, mint az férfiakhoz illik. Inkább kövessük tehát a becsületes és dicsőséges tanácsot, megvetve az aljas élet minden gyönyörét, s rohanjunk e fegyverek közé, hogy tanúsítsuk és bizonyítsuk, hogy mi becsülettel éltünk, s dicsőségben és igazi hírnévben, mely állhatatosságban szilárdan kitartva távozzunk az élők sorából, s hogy utódainknak és az egész földkerekségnek oly örök emlékünket hagyjuk hátra, melyért hálás. Nosza, katonák csak engem kövessetek, amint eddig is követtetek, s ha tőlem, mint üdvöt hozó forrásból példát meríttek, a gőgös és hitszegő ellenség nem fog azzal dicsekedni, hogy, ami mindenek között legszánalmasabb, minket bilincsbe vert, börtönbe vetett és láncra vert, s a századok sohasem fognak elfeledkezni a mi tetteinkről és vitézségünkről, sőt magasztalni fogják azt." - Részlet Zrínyinek a kitörés előtt elmondott beszédéből.

Hogy ez valóban elhangzott-e, esetleg csak valamelyik krónikás költötte, ma már nem tudható. De mondhatta volna…

 

Borítókép: Jan Osolsobie: Zrínyi Miklós vitéz halála Szigetvárnál

Források: Szigetvar.hu; Wikipedia.hu; Rubicon.hu; Mult-kor.hu.

Új hozzászólás