Mire voltak jók az ősmagyarok sírgödrei

Orémus Kálmán írta 2020. 10. 13., k - 14:02 időpontban

(Megjelent: Magyarország, 1924.06.18.)

 

Emlékezetes a jeles Jósa András, szabolcsvármegyei főorvos alakja, akinek a legnagyobb szenvedélye volt a honfoglalás-korabeli ősmagyarok után kutatni. Fel is ásatott minden buckát, homokdombot a vármegyében; nem volt előtte biztonságban a föld mélyében rejtőzködő, lócsontból faragott korcsolya sem, amelyen a legenda szerint az ősmagyarok átkeltek a befagyott Tiszán, hogy a Nyírségbe jussanak. Jósa András aztán, mikor ideje elkövetkezett, meghalt, de gödrei, üregei, hatalmas ásatásainak nyomai itt tátongtak tovább a homokdombok partjaiban. Senkinek se jutott eszébe betakargatni az ősmagyarok sírvermeit, amelyek olyan tágasak voltak, mint egy parasztház, hiszen lóháton temették el a régi vitézt.

A világon mindennek eljön a maga ideje. Eljött a haszna a Jósa András gödreinek is. Az elmúlt években, mikor a románok tartották megszállás alatt Szabolcs vármegyét, egyszer csak szemet vetettek a „hódítók” a különböző cséplőgépekre és egyéb gazdasági eszközökre. Kezdték őket összeszedegetni — emlékbe. Nosza, a jó nyíregyháziak és más környékbeliek sem voltak restek. Sötét éjszakákon elindították az aratógépeket, gőz- ekéket ama tátongó ősmagyar sírok, felé, betemették vagyonkájukat a föld alá és az ősök hűséggel megőrizték a rábízottakat. A babonás románok nem merték feltörni a sírokat. — Így őrizték meg a honfoglaló ősök késői maradékaik vagyonkáját az elrablástól. (Kr. Gy.)

 

Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Új hozzászólás