A magyarok karácsonya...

Szőnyi Balázs írta 2020. 12. 23., sze - 11:59 időpontban

A keresztény istentisztelet szertartásában sok olyan külsőség van, ami a honfoglaló magyaroknak, az ősvallásuk gyakorlatából ismerős volt. E kijelentés első hallásra megdöbbentő. De figyeljük csak meg azt a szokást, hogy a keresztény egyházakban, amikor a pap a liturgiában felolvasta az Evangéliumot, utána a szószékről prédikál.

A honfoglaló magyarok kisebb közösségeinek a táltosai is, hangsúlyos mondanivalójukat a Szent Fa ágai közül mondták el hallgatóiknak. Mindkét vezető a magasból szól a közösséghez. A Szent Fa, amit Élet Fának is neveztek a honfoglaló magyarok, rendszerint folyóparton állt. Így a szertartásos fürdőt is el lehetett végezni, ott a helyszínen, ami a lélek megtisztulását jelképezi. Katolikus templomokban ez a szokás a szenteltvízzel való keresztvetésben maradt fenn. Mohamedán mecsetekben a belépés előtt szintén kötelező a mosakodás.

Ha a Szent Fa közelében nem volt természetes víz, azaz ’élő víz’, akkor üstben fogták fel az esővizet a honfoglaló magyarok. A pártusok mesterséges halastavakat képeztek ki erre a célra.

A sumér népnél is szokásban volt a szertartásszerű fürdő, amit a Naptemplomban végeztek. A Naptemplom kemence alakú volt, képletesen a Nap tükre, mosdóvize, törölközője volt található benne. A fürdőzésnél szűzlányok segédkeztek. Erre a célra a templomokat hegy tetejére, akár mesterséges domb tetejére építették. A mennyezetet csillagokkal díszítették, mint az egyiptomi piramisok sírkamráinak mennyezetét. Vagy a csillagokat jelképező lyukakat a mennyezetben színes üveggel fedték el. Későbbi időkben a törökök alkalmazták ezt a szokást.

A honfoglaló magyarok tisztelték a Napot, Holdat, csillagokat, fát, folyót, mint Isten teremtményeit. Imádni azonban csak az Egy Istent imádták. A folyók felé megnyilvánuló vallási tiszteletet hasonlóképpen kell elképzelni, mint a mai Indiában élő ezirányú hagyományokat. A zsidó vallásban is végeznek szertartásos fürdőt. Elképzelhető, hogy ezt a szokást, annyi mással együtt, a kánaáni őslakóktól vették át a zsidók. A kánaánita név a Bibliában az őslakók összefoglaló neve. Az őslakók közé tartoztak a föníciaiak is. (Palesztina neve a filiszteusok nevéből származik. Gé Palisztiné=Filiszteus föld.)

A honfoglaló magyarok táltosa és a keresztény egyház papjai közt az alapvető különbség, hogy közösségében a táltos nemcsak papi szerepet töltött be, hanem egy személyben volt tanító és orvos is. Természetesen lehetett felesége és családja.

Az ókereszténykorban a keresztény eszmék vetélytársa volt a gnoszticizmus. A közel-keleti misztérium-vallások (amelyek talán a sumér vallásból alakultak ki), hatással voltak a görögökre, rómaiakra, a hellenizálódásra Nagy Sándor birodalma alatt. A rómaiak az itáliai etruszkok által vették át a keleti vallás és kultúra elemeit. Az utolsó etruszk nemzetségből származó római király Sybilla, a Kr.e. VI. sz.-ban, jóskönyveit a Capitóliumban őriztette. Ezt az iratot az ősi-keleti vallásos irodalom hatja át. A Sybilla-jóslatokban benne foglaltatik, hogy az újkor beköszöntével egy gyermek -- Megváltó -- születik, akit hatalmasságok üdvözölnek, aki elhozza a békét és a nyugalmat. Az általános béke leírásában szerepel a bárány, aki nem fél az oroszlántól, az a szemléletes kép, hogy a mérges gazok gyógyírt teremnek, tövisen szőlő terem. Vergilius költő fogalmazta át a jóslatot verssé eclogájában.

A Messiás-várás az új korszak eljövetelének a várása, a pártus hitből kerülhetett Rómába. A sumér és a pártus nép az Isten Fiának megtestesülését várta, amit számukra Zoroaszter próféta jósolt meg.

Bizonyítja ezt Nüssza-i Szent Gergely egyházi író az alábbi idézetben, amely egyik prédikációjából való.

„Látod az általa ide levezetett népet, a mágusokat, akik ősatyjuk jövendölése szerint megfigyelték a csillag keltét…”

Krisztus születésének ünnepét a keresztények a Kr.u. IV. századtól ünneplik december 25-én. Ekkor ugyanis a ’pogány’ Róma, a Sol vincit, vagyis a Legyőzhetetlen Nap ünnepét tartotta. Sok hívő, aki ebből a római vallásból tért meg, megülte a Sol Vinci ünnepet is és Krisztus születését is. Ezért tették át a keresztények december 25-ére az ünnepüket, hogy ezt az egyidejűséget elkerüljék. Bármilyen furcsa, de a ’pogány’, azaz nem "zsidó"keresztény magyarok is megülték a karácsonyt.

A középkorban megrendezett boszorkányperek a magyarok ősi vallását voltak hivatva kiirtani. Kr.u.1245-ben Dala fia, Undo ellen indítottak boszorkánypert, amelyben Rufus segesvári polgár vallomása a következő:

„Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják. Ekkor a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarát, amit a mágusok megáldanak. Amikor karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti, a mágus szokott énekelni, és buzdítani az ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja. A solymárok ünnepét, amelyet népi nyelven ‘karasun’-nak neveznek.”

A kurusun, a sumér guruson változata, ami mai magyar nyelven karácsony.

A sólyom-reptetés neve, eredetileg Úr-sólyma lehetett. Ez a név kifejezi a mögöttes tartalmat, tudniillik, hogy a Szent Lélek sólyom képében az Atyához repül. Az evangéliumokban a Szent Lelket sólyom helyett galamb jelképezi. A sumérek, és a hon-foglaló magyarok számára is, a sólyom alakjában megjelenő Szent Lélek (Emese álma) a Turul volt.

Krisztus köszöntésére Napkelet Bölcsek érkeztek (Mt. 2, 1), Tertulliánusz, [160-240] latin egyházi író ezeket a Napkeleti bölcseket a Pártus Birodalom mágus papjainak tartja. Egyáltalán nem biztos az, hogy három személyről van szó, és hogy királyok voltak, különféle nemzetekből. Ez az elképzelés később alakult ki, főleg olyan megfontolásból, hogy érzékeltesse, az újszülött Krisztusnak hódoltak a világ hatalmasságai. Tertulliánusz mellett Nüssza-i Szent Gergely egyházatya, a Kr.u.5. századból is pártus mágusokat említ, a ‘Homília az Úr születésére’ c. prédikációjában:

„… az egek beszélnek el a mágusoknak, amelyet a Prófécia Lelke sokak által és különféle módokon meghirdetett úgy, hogy még a mágusok is a kegyelem hírnökei lettek.”

A sumérek, a pártusok tudtak az eljövendő Isten Fiáról, és várták Őt! Tudtak Jézusról a magyarok is (a pártusok rokonai), még a honfoglalás előtt is! Nem voltak tehát hitetlen vérivó’ pogányok... Miért kellett a hagyományainkat elpusztítani, a szokásaihoz ragaszkodó csoportokat kiirtani? Cselekedték mindezt a szeretet vallásának jegyében? Kinek a megbízásából? Talán a német-római császár, vagy nevelője, a pápa kívánsága volt, hogy a magyar nemzet is fizesse az egyházadót, a tizedet? 

A választ sokan tudjuk már, leírni viszont még nem lehet...

Néprajzi és történelmi könyvekben keresgélve hasonló adatra sokáig nem találtam, olyan sikeresen tüntették el a hagyományból ősvallásunkat. De a nép emlékezete megőrizte őseit, akik évezredek távolából szólnak az őket kereső és tisztelő utódokhoz.

A Krisztus előtti eredetű ősi magyar karácsonyt mi magyarok honosítottuk meg a Kárpát-medencében. A velünk kapcsolatba került szláv népek mind a magyarból vették át a “karácsony” szót is. Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi történész, később száműzetésben élő író, az általa lefordított 12-13. századi inkvizíciós jegyzőkönyvek alapján jut arra a meggyőződésre, hogy a magyarok őseinek hitvilágában is a legnagyobb ünnep a karácsony volt, már jóval Jézus születése előtt, és ennek az ünnepnek a jellegére a Karácsony szó utal, amely mélly hangalakjában a kerecsen(y)sólymot idézi. 

Az MTA és az úgynevezett “Akadémiai kiadó”-ja a sólyomröptetés ősi szokását egyszerűen elhallgatják, helyette botrányos (és nemzetáruló) módon szláv illetve óorosz jövevényszónak minősítik a karácsonyunkat, hamisan azt bizonygatva, mennyire tudatlan, szokásokat és neveiket is csak másoktól elcsenni képes népség volt a magyar. Ez a történelemhamisítás tudatos és alaposan megtervezett. Az eredményét a mindennapjainkban is látjuk és érezzük…

Hivatalos "nyelvészeink", akik nagy igyekezettel bizonygatják, hogy minden régi szavunkat másoktól vettünk át, a karácsony szót ismeretlen vagy szláv eredetűnek határozzák meg, A Magyar Nyelv Történeti és Etimológiai Szótárából (röviden TESZ, Akadémiai Kiadó 1970) megtudhatjuk, hogy a “karácsony” szó szláv eredetű, a “kerecsen” pedig óorosz, ami ugyanaz. A kerecsennél még ezt olvashatjuk: "a szláv szó hangalakja a kerecsennek, illetőleg a kabócának a hangját utánozza." – tehát alapvetően hangutánzó! Egyébiránt a kabóca (megannyi faj!) és a kerecsen (egyetlen sólyomfaj) hasonlítása is elég röhejes, bár szárnya valóban mindkettőnek van. A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó Budapest – 1975, 1985) továbbsulykolja a TESZ képtelen és tudománytalan szláv–óorosz propagandáját. Halasy-Nagy Endre szerint “Karácsony” szavunk a “Kara asszony” – ‘sötét asszony’, fekete asszony – szóösszetételből származik, amely az év legsötétebb napjára utal.

A török nyelvekben a “kara” ma is a “sötét” “sivár” jelentésben él. A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal hozva a Nap-madarakat, a fényhozókat, a kerecsensólymokat. A kerecsensólymok nem mások ezen tekintetben, mint a természetfölötti, szent “turul” madár élő képei. A táltosok áldása után röptették föl őket a levegőbe, hogy elhozzák az új fényt. Ezt nevezték “kerecsen(y) ünnep”-nek, amelyet megszállóink (nem kisrészben a német származású, vagyis magyarellenes papok) később betiltottak a táltos-vallással egyetemben. Irtották, ahelyett, hogy megőrizve – Magyar módon befogadva – beolvasztották volna azt, mint jónéhány nemzet kereszténység előtti örökségségét megőrizhette hasonló módon. Mi most egyet tehetünk: föléleszthetjük, azaz újjáteremthetjük, amit kirekesztő fajgyűlölők elvettek tőlünk.

"A Karácsony ünnepe az ősi hitvilág legnagyobb napjai közé tartozott, éppúgy mint a kereszténységnél az ige megtestesülésének... megemlékezése. A sötét középkori táltos perek folyamán sokszor felbukkan a vallató kérdés a pogány magyarság ünnepeire vonatkozólag, sokszor pedig a tanúvallomások egy-egy elejtett mondata világít rá a Karácsony fogalmára...

Így vallotta 1245-ben Dala fia Undó perében Rufus segesvári polgár: Krisztus születése ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét tartják. Obol várjobbágy szavai szerint pedig: Ekkor (Karácsonykor) a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait, amiket a táltosok megáldanak...

Kisszer Mihály szerint: A régihitűek Urunk születése napján tartják a sólyom ünnepét... Ágota özvegy Ithe táltosról vallja a következőket: Amikor Karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti, szokott énekelni és buzdítani azt ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha emlékezetéből kiveszni ne hagyja...

Boksa táltos védelmére felsorakozott tanúk egyike, egy bizonyos Kozma a következőket mondja: A solymárok ünnepén, amelyet régi nyelven Karácsonynak neveznek..."

A népszokás szerint a gyerekek karácsony előtt sok verebet fognak, majd az éjféli misén a templomban szabadon eresztették őket. Ez a szokás még 1912-ben az új templom felszentelése idején is élt. Madármise elnevezéssel Székelyszentkirályon is fennmaradt. Bár e szép hagyományt sikerült elsorvasztani és kerecsensólymok helyett verebek szállnak fel, teljesen elpusztítani mégsem lehetett, karácsony szavunk pedig megtartja emlékét. Ezért az éjféli misén, vagy bárhol legyünk is ezekben az órákban, röptessünk fel lelkünkből sólyomként egy imát őseinkért, Magyarországért, önmagunkért.

 

Források: Friedrich Klára - Szakács Gábor (Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás); Jegyzőkönyv részletek Fehér Mátyás Jenő Középkori magyar inkvizíció című könyvéből; Magyar Adorján: A lelkiismeret aranytükre; Gecse G. Horváth H. :Bibliai kislexikon; Dr. Farkas Henrik: A Biblia rejtélyei.

Hozzászólások

Éliás Zsolt András

2020. 12. 25., p - 22:43

Mi nem foglaltunk hont! De még kettős honfoglalás sem volt. Hazatértünk!!!

Új hozzászólás