A gyalui egyezmény

Szőnyi Balázs írta 2020. 12. 29., k - 18:18 időpontban

1541. augusztus 29-én I. Szülejmán szultán megszállta Buda várát. Szapolyai János király özvegyét és fiát, Izabellát és János Zsigmondot azonban meghagyta Erdély birtokában, amely azonban, mint hűbéres fejedelemség, adót kellet, hogy fizessen a Portának.

Szeptember elején indult el Izabella és udvara a keleti országrészbe. Veleük tartott Szapolyai volt kincstartója, a Tiszántúl új kormányzója, György barát, vagy a kortársak által Fráter Györgynek nevezett pálos szerzetes is. György barát, amikor rájött, hogy Szülejmán ezúttal már nem a megszokott módon segíti ki magyar vazallusát a Ferdinánddal szembeni küzdelemben, azaz nemcsak katonai segítséget nyújt, hanem véglegesen birtokba veszi a fővárost, önmagát okolta Buda elvesztéséért. Egész életében önvád gyötörte emiatt. Izabella viszont dühös volt, és örömmel vágta kincstartója fejéhez, hogy miatta került török kézre a magyar királyi székváros.

Amint azonban megérkeztek új országrészükbe, Izabella beköltözött (egyelőre csak ideiglenesen) a lippai várba, György barát a korábbi energiájával látott hozzá a kormányzása alá került terület igazgatásához. De megértette azt is, hogy az 1538-ban megkötött váradi egyezményt, amely János király halála után Ferdinánd kezére juttatta volna az országot, nem lett volna szabad felrúgni. Kapcsolatot keresett hát a Habsburg királlyal, és örömmel vette tudomásul, hogy Ferdinánd kész valóban segítséget nyújtani Buda visszaszerzésére. December 5-én az osztrák és cseh tartományok jelentős összegű segélyt nyújtottak a királynak a török elleni háborúhoz. Buda elvesztése ugyanis már szinte érinthető közelségbe juttatta a törököket a cseh és osztrák örökös tartományokhoz.

Ezúttal tehát György barát is láthatta, hogy komolyak Ferdinánd szándékai, és feléledt a remény, hogy ismét egyesíthető lesz Magyarország teljes területe.

December 29-én így az erdélyi Gyalu várában Ferdinánd megbízottja, Serédy Gáspár, valamint Izabella részéről Fráter György, Petrovics Péter és Statileo János erdélyi püspök megkötötték az szerződést, amely erősen emlékeztetett a váradi béke szövegére. Azaz Ferdinánd jogara alatt egyesül az ország teljes területe, cserébe a Szapolyaiakat kárpótlás illeti, de ezúttal már csak Szepes várával és tartozékaival kell beérniük. György barát pedig személyes nyilatkozatban fogadta meg, hogy hűséges alattvalója lesz Ferdinándnak, igaz, csak akkor, ha az „az országot megvédi és az ellenség torkából kiragadja, s hű alattvalóit királyi kegyelmébe fogadja”.

Ferdinánd a következő évben valóban meg is indította hadait, ezúttal komoly, több mint 50.000 katonával, de túl későn, már ősszel, így Buda ostroma óriási kudarccal végződött. Ezért a gyalui egyezmény nem lépett életbe, Izabella megmaradt Erdély kormányzójának. Szülejmán viszont 1543-ban ismét Magyarország ellen indult, hogy Buda védelmi övezetét kiszélesítse. Siklós, Pécs, Esztergom, Tata és Székesfehérvár egyaránt az oszmánok kezére került...

Miután a királyi-birodalmi csapatok többször is kudarcot vallottak az oszmánokkal szemben, 1542 decemberében a Tordán összegyűlt erdélyi rendek érvénytelenítették a gyalui megállapodást, és az évi tízezer forintos adó megfizetésével inkább behódoltak a Portának.

Martinuzzi Fráter György azonban ezt követően sem adta fel az országrészeket egyesítő elképzeléseit, és 1549-ben Nyírbátorban újabb, a gyaluihoz hasonló megegyezést kötött Ferdinánddal. A király által küldött 7500 zsoldos létszáma viszont a Portától elszakadni kívánó Erdély megvédésére kevés volt, így Fráter a törökkel a látszólagos jó viszonyt jobbnak látta továbbra is fenntartani.

Magyarország egységének helyreállítására csak a török kiűzése után, a 17. század végén, valamint a 18. század elején nyílt lehetőség.

 

Források: PaprikaBlog; wikipedia, ng.hu.

Új hozzászólás