Válasz a vádakra

Zetényi-Csukás… írta 2021. 01. 09., szo - 19:02 időpontban

A napokban jutott a kezeimbe a Mazsihisz oldalán megjelent „Újabb 12 pont Horthy Miklós bűneiről” című cikk. Mindenféle minősítés nélkül következzenek az állítások és a válaszok:

1. ”Horthy Miklós 1920-tól 1944-ig tartó kormányzói időszaka alatt a magyar társadalom legnépesebb rétege nincstelen zsellérekből, uradalmi cselédekből, szegényparasztokból tevődött össze, ennek ellenére éppen ők rendelkeztek a legminimálisabb politikai érdekképviselettel mind országos, mind helyi szinten.”

Igen, Horthy kormányzó megörökölt egy helyzetet a vesztes I. világháborút követően. Trianon kapcsán hazánk elveszítette területeinek kétharmadát, lakosságának pedig több, mint felét. Az ipar és a mezőgazdaság is megszenvedte a világégést, de lehetne beszélni az elszakított területekről Magyarországra érkező menekültek tömegeiről vagy a tejes magyarságot ért vagyonvesztésről. A választójog kérdését illetően, Gróf Bethlen István Horthy Miklós kormányzó egykori miniszterelnöke, választójog tekintetében nem volt demokrata. Konzervatív nemzetiként azt vallotta - érvényesítette is! - bizonyos életkornak, állampolgári időnek és iskolai végzettségnek meg kell ahhoz lennie, hogy valaki az ország dolgába beleszólhasson. (Tízéves magyar állampolgárság mellett, kizárólag az elemi népiskola hatodik osztályát elvégzett harminc éven felüli nők rendelkeztek szavazati joggal, míg férfiak esetében az elemi iskola első négy osztályának az elvégzése és a 24 éves életkor elérése volt a minimum)

2. ”Míg a lakosság felét kirekesztették a politikai képviseletből, jelentősen bővítették Horthy Miklós személyes kormányzói jogkörét: egy 1933-ban meghozott törvény szerint a kormányzó korlátlan időre elnapolhatta az országgyűlés összehívását, és 1937-ben elvették az országgyűléstől azt a jogot, hogy Horthy Miklóst alkotmánysértés vagy törvényszegés esetén felelősségre vonhassa.”

Én azt gondolom, hogy ma is - ha nem is a lakosság felét! - bizonyos feltételek megléte esetén kellene a szavazóurnához engedni, ugyanakkor Horthy Miklós kormányzója volt a Magyar Királyságnak. Valóban nagyon komoly előjogokkal és rendkívüli befolyással. Általában így szokott lenni a királyoknál és a kormányzóknál.

3. ”A városi törvényhatósági bizottságok (mai megfelelői kb. a képviselő-testületek) tagsága felerészben a legtöbb adót fizetőkből, vagyis a leggazdagabb emberek közül került ki. Őket választás nélkül nevezték ki ezekbe a testületekbe.”

Tegyük a kezünket a szívünkre, ma ez talán a „nagy demokráciában” ez másképpen van? Legyünk őszinték és úgy adjuk meg a választ! 

4. „A városokban élőkkel szemben a falvak lakói semmilyen tekintetben nem szólhattak bele, hogy kik irányítják a saját településüket: a községeket nem választott vezetők, hanem az adott vármegye által kinevezett jegyzők irányították.”

Igaz, nem vitatom! Bár gyorsan hozzáteszem, hogy a kinevezett jegyző minden esetben egyeztetett a falu vagy a község elöljáróival, hiszen ez, az ő érdeke is volt. Bukott meg jegyző, aki nem így tett. Egyébként pedig királyságról és népi demokráciáról beszélünk az adott korban.

5. „Horthy kormányzósága alatt a magyar lakosság fele, mintegy 4,5 millió ember földműves volt, az uradalmi cselédek száma a hozzátartozóikkal együtt 450 ezerre rúgott, míg a földnélküli napszámosok száma elérte az 500 ezret. Ennek ellenére az 1927–1931 között működő képviselőházban – többek között a korlátozott választójog miatt – a parasztok részesedése mindössze 3 (!) százalék volt.”

Ismételten a választójog. A jog, de mindig kötelezettség nélkül.

Nézzük csak a Horthy-éra jogait és kötelességeit! 

A magyar állampolgár jogai és kötelezettségei 

Polgári jog:

1. Joga van a szabadsághoz, vagyis azt tehet, amit akar, csak ne sértse meg a törvényeket és mások szabadságát.

2. Személyes szabadsága van: ott keresi meg a kenyerét, ahol akarja és azzal a foglalkozással, amelyet választ; ettől a szabadságtól csak akkor lehet megfosztani, ha büntetendő cselekményt követ el.

3. Egyesülési és szólásszabadsága van; jobb boldogulása érdekében másokkal társulhat; véleményét szóval vagy írásban szabadon nyilváníthatja ki.

4. Vallásszabadsága van; Istenét a saját hite szerint, a saját anyanyelvén imádhatja.

5. Tanulási szabadsága van; mindenki tetszése szerint tanulhat abban az iskolában, amelyben akar, sőt magánúton is tanulhat és 15- ik éven felül addig, amíg akar.

Politikai jogok:

1) Választási joga van és maga is megválasztható községi, megyei vagy országgyűlési képviselőnek (Törvényhozás)

2) Hivatalviselési joga van bármely közhivatalra, ha a megkívánt tanultsága- képesítése- van. (Kormányzás.)

3) Bírói tisztet gyakorolhat, akár mint megválasztott községi bíró, járási szolgabíró -vagy mint kisorsolt esküdtszéki bíró.

(Bíráskodás)

Honpolgári kötelességek:

1) Királyhoz való hűség, mert szabad akaratukból koronázzák meg királyukká.

2) Törvénytisztelet, mert a magunk választotta képviselők alkották azokat a javunkra.

3) Közteherviselés, mert hazánk sok szükségletét, csak mindannyiunk adójával tudjuk fedezni.

4) Iskolakötelezettség, mert műveltség nélkül ma már egyetlen nemzet sem boldogul a népek nagy tengerében.

5) Honvédelmi kötelezettség, mert édes hazánk derék fiainak vitézsége nélkül nincs szabadság, nincs magyar nemzet, csak végpusztulással járó rabszolgaság.

Talán a mában, többen is kibékülnének a fentiekkel?

6. „A képviselőház második kamarájaként 1927-ben fölállt új, a nemzet egészét reprezentálni hivatott felsőházban az összlakosság felét kitevő parasztság képviselete mindössze 2 (!) százalék volt.”

A parasztság képviseletére a kisgazdapárt, majd később a Független Kisgazda, - Földmunkás, - és Polgári Párt volt hívatott. Sajnálatos, hogy mérsékelt reformokkal kellett megelégedniük és meglehetősen sokat rontott a helyzetükön az, hogy túlzottan is nagy társadalmi réteget kívántak képviselni, így rendre elbuktak és még a kiváló Eckhardt Tibor vezetésével sem tudtak döntő eredményt elérni. Sajnos!

7. „Habár a Nagyatádi-Rubinek-féle földreformtörvény alapján szétosztottak 1,2 millió holdat összesen 300 ezer kisbirtokos és napszámos között, ám az ország agrárfejlődését jelentősen gátló nagybirtokosi földstruktúra alapjaiban nem változott meg. A családonként kiosztott, átlagosan 1-2 hold nagyságú földterületekből nem lehetett megélni.”

A hitbizomány, az Oncsa-házak és a vitézi-telkek említve sincsenek. Soha ezt megelőzően nem osztottak ki ennyi földet vagy épült ház a kiutalt telkeken (266 ezer ház, csak 1930-ig!).

8. „Több millió magyar embert sújtott a társadalombiztosítási kérdés megoldatlansága: a Horthy-korszakban a mezőgazdasági munkások nem részesültek semmilyen betegségi és baleseti biztosításban, és hiányzott a munkanélküliség elleni biztosítás intézménye is, holott az 1920-as években ez már Európa szerte általános volt.”

A mezőgazdasági dolgozóknak volt társadalombiztosítása, így öregségi és nyugdíjbiztosítása is, ahogyan lehetett. Szokták még mondani, hogy betegségi és baleseti biztosításuk az meg aztán végképpen nem volt! De bizony, hogy volt! Önkéntes alapon működött, több százezrük élt vele.

9. ”Horthy Miklós kormányzása alatt korlátozták a civil szervezetek és a pártok működését: új egyesületek kizárólag a Belügyminisztérium engedélyével alakulhattak meg. Politikai gyűléseket kizárólag zárt és elkerített helyen, és csak előzetes bejelentés után lehetett tartani.”

Nos, akkor citáljuk ide az 1921. évi III. tc.-ét, a z ún „rendtörvényt, ami a kommunisták  és a szélsőjobb ellen jött létre! Büntetésben részesült az, aki gyalázta a magyar államot, vagy a magyar nemzet gyalázására való kifejezéseket tett, avagy az államrend megdöntésére szervezkedett. Nehéz idők voltak, szükség volt a fegyelemre!

10-11-12. pontok a zsidósággal kapcsolatos felvetések. Ezekre egy régebbi írásommal válaszolok:

„Az utóbbi huszonöt év alatt a zsidókérdés tabuvá lett Magyarországon. A zsidóságot nem volt szabad sem bírálni, sem figyelmeztetni. Aki például megállapította a zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezetői pozícióiban, amely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámnak, sem szellemi-erkölcsi fajsúlyának; aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintetnélkülibb könyököt és vastagabb arcbőrt jelent; aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, amelyeket az évszázados gettó fejlesztett ki a zsidóságban; aki utálni bátorkodott arra, hogy idegen uzsorásoknak beözönlő csapatai mily veszedelmesek az egyszerű falusi kultúrára nézve; aki kritizálni merészelte a budapesti metropolis zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát, stb, stb: az ilyen ember rögtön közveszélyes, durva, műveletlen, antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett.” (Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás c. 1920-as könyvéből)

A HORTHY-KORSZAK ZSIDÓKÉRDÉSEI

Írásom elé:

Mindenekelőtt be kell vallanunk, hogy az kérdés pontos és részrehajlásmentes elemzésével máig adós a magyar történelem. A múltból megmaradt adósságokat pedig nem lenne szabad a jelenre testálni, mert az a legrosszabb és a legkeservesebb örökség.

Az alábbi dolgozat az 1920-1944-es időszak zsidókérdéseit tárja elénk, illetve próbát tesz arra, hogy minden olvasójával megértesse azt, hogy az elmúlott időkből tanulni kell. Tanulni és nagy igyekezettel lenni arra, hogy a súlyos tévedések, tragédiába torkolló történések soha többé ne ismétlődhessenek meg.

Magyarország egész történelme során befogadó nép volt, ez vita tárgyát nem képezheti, de mindig elvárta a kisebbségi néptörzsektől az alkalmazkodást és az ország mindenkori törvényeinek elfogadását. Mert nem a származás vagy a vallás tesz különbséget ember - ember közt, hanem a tettek és a lélek. A cselekedet és a lélek az, amely igazán emberré tesz.

A fentiek szellemében kívánok értő és elemző olvasást!

Horthy Miklós, mint a Nemzeti Hadsereg főparancsnoka, majd negyedszázadig Magyarország kormányzója- hatalomra kerülésének első pillanatától kezdve- szembe kellett, hogy nézzen, egy akkor alig ötven esztendeje létező; a zsidó emancipációból és -e faj gyorsuló gyarapodásából adódó új helyzettel:

Az 1867-ben megszületett zsidók egyenjogúságáról szóló törvény először teremtette meg az izraeliták és a keresztények egyenlőségét, vagyis a zsidóság magyarországi történelme során első alkalommal jutott polgári és politikai jogokhoz.

Az Osztrák-Magyar Monarchia honi nemeseinek többsége a kiegyezés után is a hagyományos jogi és katonai pályákat helyezte előtérbe, míg a hazánkba betelepülő német, cseh, osztrák zsidók a bank-szféra, a kereskedelem, az ipar és az értelmiségi pályákat részesítették előnybe. Valahogyan úgy lehetne jellemezni az akkori helyzetet, az ország nemesei részéről-, némi vagy meglehetős lenézéssel- a zsidó végzi el az “alantas munkát”; kereskedik, szatócs-boltot nyit, hitelez, kocsmároskodik, cikkeket ír, vagy éppen gyógyít, avagy “csepűrágóskodik”.

A zsidóság lélekszámának alakulása:

1840-ben 216.000 fő

1869-ben 540. 000 fő

1910-ben 910.000 fő

Horthy kormányzó 1920-ban- a Trianoni rablóbéke területi elcsatolásai miatt- egy 7.987.000 fős csonka-ország vezetője lett (szemben az 1910-es 18, 3 millió fővel), ill a zsidóság létszáma ugyan 473.000 főre csökkent, de az összlakossághoz képest 5%-ról 6%-ra nőtt.

…és ugye még volt valami, amelyet mind származása, mind más elkötelezettsége révén is meglepő őszinteséggel tár elénk Karsai László történész: 

„1919 után, a háborúvesztés, a legalábbis biológiai-származási szempontból a közvélemény által zsidónak tekintett kommunisták vezette Tanácsköztársaság után nem az a csoda, hogy olyan sokan antiszemiták lettek, hanem inkább az, hogy voltak olyanok, akik nem lettek azok”. (Karsai László: Befogadók /Budapest, 1993/ 20. o.)

Fehérterror:

Kun Béla és Szamuely „különvonata”: 590 gyilkosság 133 nap alatt. Bizonyosan nem lett volna „fehérterror”, ha nincs vörös terror: „A földre rászabadított poklot még senki sem csendesítette le azzal, hogy angyalszárnyakkal legyezgette.”

„A törvény feletti „fehérterroros” különítményesek felszámolására Teleki Pál miniszterelnök adott parancsot. 1920. november 11-én a budapesti rendőrség egysége katonai segítséggel razziákat tartott azokban a szállodákban és helyszíneken, ahová a különítményesek bekvártélyozták magukat. Őket távozásra, feloszlásra szólították fel, ha ellenálltak, akkor letartóztatták őket. Az akció kérlelhetetlen keménykezűségét jól jellemzi, hogy az Ehmann telepen öt ellenálló különítményest lőttek agyon a kormányerők.”

Nem tagadható, hogy az Alföldön és a Dunántúl egy részén is voltak a tiszti különítményesek részéről vérengzések, ítéletnélküli kivégzések és elítélhető megtorlások. Horthy népítéletnek, vagy egyéni akcióknak nevezte őket, és ígéretet tett kivizsgálásukra. Egy valami azonban biztos: semmi bizonyíték nincs arra nézve, hogy a főparancsnok- Prónaynak, Héjjasnak, Ostenburgnak, stb- parancsot adott volna a tisztogatásokra. 

"Semmi okom, hogy szépítgessem azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, melyek valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak az acélseprő tisztíthatta meg az országot. Jó ideig tartott, míg a viharos hullámok elsimultak és teljes mértékben érvényesült a jog és a törvény tisztelete." (Horthy Miklós)

Ennyit a fehérterrorról, az objektivitásról és a Horthy-korszak kezdeteiről…

Numerus clausus: 1920

Az egyetemi hallgatók nemzetiségi arányszámának megszabása a többségi nemzetiséghez képest. Amennyiben a zsidók arányszámát nézzük az akkori egyetemeken, akkor 30 %-os rátát kapunk (5%-os zsidóság közel harmadát foglalta el a felsőoktatás tanulóinak, míg a többségi társadalom tagjainak csak 70% jutott). 

„A történelem során a világ számos országa bevezetett ilyet különböző időtartamokra, mint például Kanada egyes egyetemein az 1920-1940-es években, Németország 1933-ban, Oroszország 1887-1917 között, Románia 1926-ban, Lengyelország 1937-től (az 1923-as próbálkozást a Népszövetség meghiúsította), és az Amerikai Egyesült Államok az 1920-as években a Harvardon.  A Numerus Clausus, a törvény, amely a magyar faj reprezentáltságát kívánta növelni az alábbi felsőoktatási intézményekben: a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált „a nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”.

„…másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” 

A Numerus Clausus törvény, tehát a zsidó felsőoktatásban tanulók lélekszámát kívánta a többiekhez képest 30%-ról 6%-ra csökkenteni.

Amennyiben tovább kívánunk lépni a Horthy-korszak zsidókérdéseiben és meg akarjuk érteni az éra általános gondolkodását, akkor feltétlenül meg kell említenünk, hogy a többségi magyarság két csoportra osztotta a zsidóságot:

„Régi zsidók”, akiknek elődei régebb óta Magyarországon élnek-akik magyar érzelműek és beilleszkedni tudók -, ill a közelmúltban betelepültek-akik idegen érzelműek és nem is kívántak asszimilálódni – a magyar közösségbe.

A „haza bölcse", már előttük megfogalmazta: „A zsidók emancipációját óhajtom. Van azonban egy, amit nem hozzákötve, hanem ezzel párhuzamosan óhajtok, és ez egy zsidóellenes bevándorlási törvény." (Deák Ferenc)

Az első zsidótörvény (1938)

Mielőtt a törvényt elemeznénk, be kell, hogy mutassuk az akkori okait:

A zsidó nagytőke uralta a gazdaságot és a pénzügyi világot, ill ne is vonjunk értékítéletet, hanem nézzük meg az 1938-as Országos Statisztikai Hivatal éves kimutatását: A népszámlálás során 445. 000 fő zsidó élt az országban, amely az összlakosság 5%-át tette ki, de nézzük csak a mutatókat!

„A gyártulajdonosok vagy igazgatók között, ugyancsak az O. S. H. az évi kimutatása szerint, a vas-és fémiparban 50, a gépgyártásban 40, a fonó-és szövőiparban 70, a ruhaiparban 80, a bőr-, sörte és tolliparban 70, a papíriparban 60, a fa-és csontiparban 70 százalékot képviseltek.

A bank-és hitelintézetek alkalmazottai közül 36 százalék, a kereskedelmi vállalatok alkalmazottai között 62 százalék ugyanezt az arányt, illetve aránytalanságot tükrözte.

Az állatokkal, mezőgazdasági terményekkel kereskedők 60 százaléka volt zsidó, fa-és szénkereskedők között 70 százalék, vas-és fém-árú szakmában 80, a fonó-és szövőiparban 90, a bőr-és papírkereskedelemben 80 százalék.

Ami mármost a szabad pályákat illeti, az úgynevezett értelmi foglalkozásokat illeti, ezeket nem kisebb mértékben szállták meg. Az ügyvédek 49 százalékát tették ki, az orvosoknál 35-re, a lapszerkesztők és hírlapíróknál 32-re, a színészeknél 24-re rúgott ez a szám. Ezen felül a száz holdon felüli földbirtokok 14 százalékát épp úgy magukénak mondhatták, mint a száz holdon felüli bérletek 30 százalékát.”

A zsidóság, számarányához képest hatalmi túlsúlyba került:

Magyarország a környező országok közül elsőként adott egyenjogúságot 1867-ben a zsidóságnak, és akkor nagyon úgy tűnt, hogy két-három generáció alatt megbánta azt. 

Szóval az első zsidótörvény:

„A május 29-én hatályba lépett törvény kimondta: a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kell felügyelniük. A törvény szintén 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát. A végrehajtásra öt évet írtak elő.

A jogszabály alól mentesültek az első világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzett zsidók, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, amennyiben nem tértek vissza a zsidó vallásra.”

Második zsidótörvény:

Az első zsidótörvényt 1939-ben követte a második, amelynek céljául a "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" szólt, illetve a földbirtokaik felosztását célozta meg, hogy azt parasztsághoz juttathassa (1.500 000 hold volt az elképzelés). Egyébiránt, még a Bethlen-kormány Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterként, 1.200 000 holdat osztott szét a parasztok között, míg 33000 holdat a vitézeknek.

A jogszabály elsősorban faji alapon határozta meg, hogy ki a zsidó, ugyanakkor a vallási tételt sem hagyták figyelmen kívül. 

„Zsidónak minősítetett az, aki saját maga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. gyakorlatilag a legkevesebb háromgeneráció óta kereszténnyé lett családokra nem vonatkozott a törvény ereje. Mindezek mellett az értelmiségi pályákon 6%-ban állapította meg a számukat, de „kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Zsidó nem tölthetett be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, és visszaállította a numerus clausust. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat kizárták. A már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a zsidók mezőgazdasági ingatlanvásárlását is.” 

Az akkori helyzetet jól jellemzi a kormányzó magánlevele a miniszterelnökéhez: 

„Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk." (Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14. Horthy Miklós titkos iratai. Kossuth, Budapest, 1962.)

Egyébiránt Teleki gróf "meg volt győződve róla, hogy a zsidók valóban önálló "biológiai és mentális" fajt alkotnak, és hogy e faj pozícióját korlátozni kell.”

Idézzük csak meg Szabó Dezsőt!

„És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?! A háború folyamán elvetődtem Magyarország minden pontjára. Voltam a fronton, a front mögött, falun és városban. Láttam mindenféle embert, mindenféle viszonyokat. Voltam nyáron a fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, mindenütt, ahol egészséget isznak és örömet élnek. Kik voltak ott? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a színházba, a mulatóhelyekre, mindenüvé, ahol élvezetet zabálnak. Kik élveznek? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók. Nézd meg, hova omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarházaknak, kiké lesz a szőlő bora, a kalász magva, kik állják körül a föld csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összegyűlik a másoktól végzett munka, a központokba, kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. Kiknek folyik pénzt az egész megbomlott élet? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak. És hol van az én fajom, az én megrabolt, kihasznált fajom? Menj Tirolba, Palesztinába, Flandriába, mindenüvé, ahol hősen, gyermekkedvvel kell meghalni. Kik halnak ott az első sorban? Magyarok, magyarok, magyarok. Menj a kishivatalokba, ahol becsülettel kell éhen halni, postához, vasútra, iskolába, törvényszékre és ezer más helyre, ahol buta becsületesen vacogó foggal kell megállni a végsőkig a sarat. Kik nyomorognak hatszoros munkával, kik fáznak, kik döglenek napról napra éhen? Magyarok, magyarok, magyarok. Magyarország most egy mesebeli óriás koca, millió éhes szájjal, millió csorduló emlővel. A szájak magyar csontot, magyar húst, magyar velőt, magyar szívet rágnak, magyar könnyet, magyar vért, magyar verejtéket isznak, az emlőket ti markoljátok, ti szívjátok és bitang grófi rablók. Hát az én fajom nem szenvedett a múltban? Igen, a tiétek is szenvedett, de most részeg kedvvel fizet a jelen. Mi a fizetése az én fajomnak? És ezt nem szabad kiüvölteni? Oláh, szerb, tót, zsidó beleordíthatja faja jogait a történelembe, ha mi megmukkanunk, az barbár sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus. És te, te sem akarod ezt látni és érteni?” (Szabó Dezső: Az elsodort falu c. könyv-részlet).

A harmadik zsidótörvény 1941:

A házassági jogról szóló 1894: XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről" szóló törvény (1941:XV) augusztus 8-án lépett hatályba. Ezt a jogszabályt szokás már kifejezetten „faji törvénynek” mondani, mert mindenki zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Elrendelte a vegyes házasság tilalmát és tiltotta a zsidó és nem zsidó közötti szexuális viszonyt is.

…ámbátor a keresztény férfit csak megrótták, ha zsidó szeretőt tartott…

Negyedik zsidótörvény:

Ilyen valójában nem volt, de annak idején a 1942: XV, tc-ét sokan IV. zsidótörvénynek nevezték. A tc-ét., amely "az izraelita vallásfelekezet jogállásnak szabályozásáról" címet viselte.  

A törvény a zsidó vallás 1895-ös recepcióját tette semmissé azzal, hogy "bevett" felekezeti státusról "elismertté" minősítette azt vissza. Megvonta az állami támogatást a felekezeti szociális és tanintézményektől. 

„A törvény megtiltotta, hogy bárki belépjen az izraelita felekezetbe (1919 és 1942 között évente átlagosan 200 nem zsidó vette fel a zsidó vallást, elsősorban házassági okokból). 1942. szeptember 6-án lépett életbe az "a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól" szóló törvény (1942:XV). A negyedik zsidótörvényként emlegetett rendelkezés megtiltotta a zsidók számára mezőgazdasági ingatlanok vásárlását. Ezen kívül előírta, hogy állami kártalanítás fejében kötelesek átengedni birtokaikat. Ezt a jogszabályt éppúgy nem hajtották maradéktalanul végre, mint az első és második zsidótörvényt sem. 1942-ben törvénybe foglalták a munkaszolgálattal kapcsolatos addig kiadott rendelkezéseket is.”

A történések menete innentől kezdődően ismert: hazánkat 1944. március 19-én fegyveres erővel szállta meg a III. Birodalom, valójában az is csoda, hogy odáig sikerült kihúznia Magyarországnak a német agressziót. Innentől kezdve célirányossá tették a németek a zsidókérdést…

Hadd idézzem a Holocaust-szakértő Karsai László történészt:

„Mégis, minden jogfosztás, üldöztetés, deportálás és a fentebb említett két tömeggyilkosság ellenére megállapíthatjuk, hogy a magyar zsidók döntő többségének élete nem forgott közvetlen életveszélyben az ország német megszállásáig (1944. március 19). 1942-ben törvényt hoztak a zsidók földbirtokainak árjásításáról, de a náci megszállásig nem nyúltak a zsidók városi ingatlanjaihoz, bérházaihoz, sőt a bankjaikhoz, gyáraikhoz sem. A hatalmas Weiss Manfréd gyárkomplexum, Közép-Európa egyik legnagyobb hadiüzeme (is) buzgón termelt a német és a magyar hadsereg számára. Magyar zsidók százezrei, és a Lengyelországból, a Cseh-Morva Protektorátusból, a „független” Szlovákiából hozzánk menekült zsidók ezrei 1944 márciusáig még jogosan reménykedhettek: ők, ellentétben lengyelországi, baltikumi, szerbiai stb. hitsorsosaikkal, túlélhetik a világháborút.”

Meglehetősen furcsa, hogy éppen Karsai László igazolja Horthy kormányzó szavait:

„Addig, amíg én helyemen maradok, a nyilaskeresztesek hatalomra segítését is aligha kockáztatják, akiknek uralma hazánkban nemcsak számtalan magyar hazafi, hanem 800000 zsidó és a sok tízezer menekült pusztulását is jelentené.” (v. nagybányai Horthy Miklós).

Montgomery, amerikai nagykövet így emlékezik Horthy Miklósnak a zsidók iránti érzéseiről:

„Szemében a zsidók emberek voltak, mint ahogyan példaképének, Ferenc József császárnak is, akinek uralkodása idején zsidó szülők gyermekei lehettek a vezérkar tagjai, tábornokok és tengernagyok. A kormányzónak az antiszemitizmussal szembeni ellenállását Magyarország prímása, Serédi bíboros és mindkét egyház osztotta. A parlamentben a kormányzónak a kérdésben elfoglalt nézetét nagy hangerővel osztották az arisztokraták is, akik exkluzív klubjukban, a Nemzeti Kaszinóban olyan dalt énekeltek, amelynek refrénje így hangzott: ’Nem, nem vagyunk árják…’ Ez arra utalt, hogy a magyarok turáni származásúak.”

A zsidótörvényekről ezt írja emlékiratában az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete:

„Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével fel tudott fennmaradni, mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban.”

1944. október 15-ig tudott a „helyén maradni” a kormányzó, de 1944. március 19-e után (német megszállás) már keveset tehetett. Kényszerhelyzetbe került. Talán nem hiba ide idézni egy száz esztendővel megelőző akkori helyzetelemzést a zsidóságról, a „legnagyobb magyartól”:

"Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik. És az nem vélekedés, mert apodictice, számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve." (gróf Széchenyi István beszéde-részlet- a Felsőházban, 1844. október 1.)

Itt az írás végén nem vállalkozom bonyolult elemzésekre, érzelmekre erős hatással bíró kiművelt mondatokra. Nem vágyok következtetéseket levonni, „megállapítani” vagy a bölcsebbnél is okosabbakat mondani. A konklúziót a mindenkori olvasóra bízom, de soha és semmilyen körülmények között ne feledjük el:

„Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt."

Isten áldja Magyarországot!

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás