Üzenet a Menyországba...

Zetényi-Csukás… írta 2021. 01. 13., sze - 09:54 időpontban

Csókolom Papa!

Feri vagyok, a kettőnk közül a nagyobbik unokád. Az öcsém most nagyon messze, Ausztráliában jár. Egy szem lányod, Irénke fia vagyok. 

Hogy nem ismersz meg?

Ezen nem csodálkozom, mert az életben nem is lehettél a nagyapám. Tudod, én nagyon szerettelek volna, elfogadtam volna, hogy megöregedtél, hűségesen hallgattam volna katonatörténeteidet, ebédet vittem volna neked… és beágyaztam volna helyetted. 

Mindent megtettem volna érted, amit egy gyermek megtehet.

Papa! 

Sokat hallottam rólad, de mégis keveset.  Sokat kerestelek…

Mondd, miért mentél el?

Hogy számon kérek? Oh, dehogy, Papa! Csak tudod, fáj, hogy én nem ismerhettem egyik nagyapámat sem. Igen, a Zetényi-Csukást sem. Tényleg, Laci papát ismered? Kálmán bácsival találkoztál? Jancsival minden rendben van? Te jól vagy?  Papa! Kérlek, mesélj!

Bocsáss meg, de rosszul hallak és elhomályosodott előttem a kép!

Nem, dehogy, nem sírok…

Hogy inkább te kérdeznél? Parancsolj Papa, tessék! Igen, Irénke lányod mára 79 éves, igyekszem helyetted is vigyázni rá. 

Én, a kis unokád.

Képzeld, van egy dédunokád! Ő a fiam, Máténak hívják s mondják; nagyon hasonlít… ránk...

Mit kérdezel Papa? Hogy nincsen ott a jelvény a mellemen és nincsenek kitüntetéseim? Hogy milyen katona, milyen honfi az ilyen?

Drága Papa! 

Ami volt mindent levettem, nem érdemlem. Szerény rajomat vezetem, s ha kell; fegyverrel a kézben adom a honért életem!

Papa! 

Nem hallak. Papa! Hová tűntél? Egyszer már elmentél! 

Gyere vissza! 

Papa…  

Anyai nagypapám: Szűts János - a Magyar Királyi „Zrínyi Miklós” 7. Honvéd Gyalogezred őrvezetőjeként - Tormássy-Szávits Sándor ezredes úr parancsnoksága alatt – a kecskeméti vasútállomásról, 1942. július 16-án indult az orosz frontra, ahonnan soha többé nem tért vissza. 

Elesett a Donnál, raját vezetve, aknára lépve. Nem mást, magát áldozta az aknamezőn. Özvegyen hagyva szeretett ifjú feleségét, aki alig másfél éves kislányával – Irénkével - egyedül maradt. 

Sírjának helye ismeretlen.

Tudod, most, hogy a Doniak emléknapján az elhunyt szeretteinkre emlékezünk, akaratlanul is eszembe jutott a Te és az én elődöm, akik értünk tettek, értünk áldoztak!

Fáj nagyon, de ezért és sok egyébért is mondom a legteljesebb szeretet és elismerés hangján:

Őseinket, hőseinket soha ne feledjétek!  Legyenek előttünk példák!

Megérdemelnék, megérdemelnénk…

Isten áldja emléküket! Isten áldja a hazát!

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás