Atilláról, Álmosról és a magyarokról

Zetényi-Csukás… írta 2021. 01. 24., v - 16:46 időpontban

„Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak.” (Coccius Sabechius)

ATILLÁRÓL, ÁLMOSRÓL ÉS A MAGYARSÁGRÓL

-Legnagyobb rangod az emberséged, legnagyobb kitüntetésed, hogy magyarnak születhettél-

„Ethele király ugyanis barna szinű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala.” (Kézai Simon: Magyarok Krónikája)

„Alacsony termetű, melle széles. Nagy fejéhez képest szemei aprónak látszottak. Ritkás szakálla már őszbe vegyült, lapos orra, ocsmány arcszíne származásának bélyegét viselte magán.” (Iordanes, Priskosz rétor alapján, aki személyesen találkozott Atillával 448-ban)

Csupán érdekességként, az Atillánál 400 évvel később született Álmos vezér külsejét így írták le:

„Maga Álmos meg szép, de barna orcájú volt; a szeme fekete, de nagy; a termete magas és karcsú; a keze nagy, az ujjai vaskosak.” (Anonymus: Gesta Hungarorum)

Véleményem szerint mind Atillát, mind Álmost turanoid-típusúnak lehetett volna mondani az antropológia szerint. Széles arccsont, barna haj, sötét és keskeny szem, ill barnás bőrszín. Az is meglehet, hogy ma talán többen igazi ázsiai embernek gondolnák őket. Pedig nem, sokkal inkább az ún, alföldi embertípushoz sorolhatóak lennének. 

Bernert Zsolt antropológus kiválóan fogalmazta meg:

„Az ország egyes a törökdúlástól csak kevéssé érintett kisebb településein ma is szembetalálkozhatunk vele az utcán: széles járomcsont, „huncut, tréfára álló” szemek - aki egyszer látta, biztos ráismer legközelebb is.”

Jómagam azt gondolom, hogy a szkíta-hun-magyar kontinuitás rövidesen minden kétséget kizáróan bizonyításra kerül. Már csak azért is írom, hogy bizonyításra kerül, mert mi még Atilla nevén is képesek vagyunk a vitára - és még mennyi máson! - holott éppen annyira elfogadható Attilát, Ethelét vagy az Atyla megnevezés is.

Még valami:

„…már 1910-ben kimutattam, majd 1921-ben fokozott mértékben újból felhívtam a figyelmet, hogy a matyók között, főleg a nőknél, de általában az Alföld északi szélein élő palócok között, továbbá Erdélyben s a Dunántúl sok helyén nemcsak mongoloid, hanem határozottan mongolid vonások is tapasztalhatók. Azóta végzett vizsgálataim és gyűjtött adataim e véleményemben még inkább megerősítettek. Kiderült, hogy ilyen, több-kevesebb bélyeg tekintetében mongolid jellegű egyének szórványosan az ország minden részében s minden társadalmi rétegében előfordulnak, a palóc, vagy palócos nyelvjárás vidékein pedig egyenesen felhalmozódnak.

Néha már az első szempillantásra feltűnnek lapos arcukkal, kiálló járomtájukkal, befelé lejtő szemrésükkel, lapos, széles orrgyökükkel, egymástól távol álló mandulavágású szemükkel, sárgás, vagy barna bőrükkel, ritkábban felső szemhéjuk úgynevezett „mongol redő”-jével. Szinte azt hiszi az ember, hogy nem magyarokkal, hanem valóságos mongolokkal, tunguzokkal, kirgizekkel, malájokkal, stb. van dolgunk, oly kirívóak bennük a mongolid-bélyegek. Ezt különben a már említett Winkler boroszlói professzor is észrevette.

Ezeknek a mongol típusoknak hazánkban négy főfészke van. Egyik és legfontosabb a palócság, ahol gyakoriságuk egyes községekben 20-25 százalékra is felemelkedik. A másik ilyen, már jóval kisebb gyakoriságú központ a Dunántúl északnyugati része, pontosabban Győr, Mosón, Sopron megyék területe. Harmadik elterjedési terület a Jász- Kunság s negyedik a Székelyföld. Ezen kívül még apróbb szigetek is vannak, aminő a tolna-megyei Sárköz, az Ormányság, a Maros-Kőrös szöglet, stb.

És ha ezeket a mongolid arcokat alaposabban szemügyre vesszük, azt is megállapíthatjuk, hogy nem egységes típusúak, hanem közöttük a mongolid rasszkör mind a négy alakja képviselve van.”  (Dr. Bartucz Lajos)

Végszó gyanánt:

Nem minden hun volt szkíta és a hunok vagy magyarok is több nációból kerültek ki. Nem is volt ez fontos akkoriban. Mára magyarnak lenni nem antropológia vagy genetika. Lélek és elhívás kérdése. Valamiféle kegyelem, amellyel élnünk kell. Én hiszem, hogy egyetlen utunk van, amely követhető:

Tisztelni a múltat, megismerni a valós magyar történelmet, összetartani, megmaradni és közösen tennünk a hazánkért!

Magyarként, de legfőképpen:

Emberként…

Így legyen!

Zetényi-Csukás Ferenc

Hozzászólások

Új hozzászólás