Kitörés a budai várból

„Ha halnod kell, állva tedd! Ha túléled, akkor térdelj, amikor imára térdre ereszkedsz! Utánam Testvér! Kitörés Budapest!”

KITÖRÉS A BUDAI VÁRBÓL

 

- A hősök nem születnek, hanem tetteik által lesznek -

Az alábbi rövid, de szeretettel és erős hittel megfogalmazott írásomat, néhai idős barátom emlékének, v. nagyszegi Gábor Józsefnek ajánlom, akinek sikerült élve kijutnia a földi pokolból. Nem tartotta magát hősnek, csak egyszerű, szerencsés túlélőnek.

A Tisza habjain ültem vele és fiával egy csónakházon - úgy tíz esztendeje - és akkor értettem meg:

Akik a haza védelmében fegyvert fognak, azok hősök. Akár azok akartak lenni, akár nem. Főtisztek, tisztek, tiszthelyettesek, bakák, mindannyian. A vár magyar védői hősök voltak, pedig nem akartak hősökké válni. Az emlékezetünkben, azonban örökre hősök maradnak. 

Megkérdőjelezhetetlenül!

1945. február 11.

Emlékszem még a SAS-behívómra és gyönyörű mátkám szívhez szóló könyörgésére: „Jer, siess haza, szerelmem… magyar baka! Megvárlak, mert örökre a tiéd vagyok!”

Akkor a szívem, most az üres tártáskám koppan nagyot. Vajon látlak-e még valaha, gyönyörű rózsaszál, vajon ölellek-e még magyar leány?

Felidéződik bennem egy két évvel ezelőtti kép, és egy másik esemény:

A frontra vonattal induló német katonák közül egy SS-főhadnagy csokoládét, cukorkát dobált ki, amikor megláttak minket, magyar bakákat a gyakorlótéren. Akkor ment Oroszországba a német tanosztálynak nevezett hadseregük a Szovjet ellen harcolni. Katonatársaim mohón odarohantak, fellökve még a parancsnokunkat is. Ahogyan a szerelvény elindult, a főhadnagy még kiszólt:”Ungarische zigeuner-bagázs!” (magyar cigány-banda) 

Ott állottam és szólni nem tudtam, csak összeszorított fogakkal hallgattam a századosom szavát: 

- Rá se ránts, Fiam! Majd ha kell, megmutatjuk nekik! 

A hazáért mindhalálig!

Később a doni-visszavonulásnál egy Wehrmacht-százados üvöltött rám:

- "Seize Ungar!” (szar magyar)- miközben a géppuskámmal a német-magyar közös hadosztály hátát védtem. Ott állottam és szólni nem tudtam, csak összeszorított fogakkal hallgattam a századosom szavát: 

- Rá se ránts, Fiam! Majd ha kell, megmutatjuk nekik! 

A hazáért mindhalálig!

Nem voltam „Hitler-barát”, soha nem érdekeltek az ideológiák, de most a szovjet támadja a hazám. A muszka körbevett bennünket, hogy mindünkkel végezzen és szinte lehetetlen kitörni a gyilkosan ölelő körgyűrűből.

De nekünk indulnunk kell!

A Buda környéki hegyeket jobban ismerem a tenyeremnél, elsőként jelentkezem. 

Egy SS-alezredes félig németül, félig magyarul szól hozzám:

- Danke ungarisch barát! Stramm soldat…danke!

A vakítóan kék szemébe nézve mondom:

A hazáért mindhalálig!

A századosom, már régen halott…

A vár falain túl van az élet, a falakon innen a halál. 

Nem félek. 

Utoljára széjjelnézek és az elsők között indulok.

Utánam Fiúk! Kitörés Budapest!

A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG!

 

Zetényi-Csukás Ferenc