Afrikában ismét kitört az ebolajárvány

Kovácsi Sándor írta 2021. 02. 15., h - 17:08 időpontban

A guineai kormány hivatalosan megerősítette, hogy ebolajárvány tört ki az országban, ahol eddig hét esetet találtak, amelyek közül három halállal végződött. Sakouba Keite, a guineai egészségvédelmi hatóság igazgatója elmondta, hogy az első halálesetet január végén jegyezték fel Goueckében, a libériai határtól nem messze. Az áldozat temetését február 1-jén tartották, s nem sokkal később több résztvevőnél jelentkeztek a hasmenéses, hányásos, lázas, vérzéses tünetek.

„Ma korán reggel a conakryi laboratórium megerősítette az ebolavírus jelenlétét. Összesen hét esetet számoltunk össze, melyek közül három halálos volt. Ez azt jelenti, hogy Guineában ebolajárvány van” – jelentette ki Keita. Az Egészségügyi Világszervezet conakryi képviselője azonnali segítséget ígért a guineai kormánynak. Guineában legutóbb öt évvel ezelőtt volt ebolajárvány. A 2013-tól 2016-ig tartó nyugat-afrikai ebolajárvány volt a legsúlyosabb a kontinensen, 11 300 emberéletet követelt. Az ebolavírus 1976-ban jelent meg először emberek között a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területén. Jelenleg már két kísérleti oltóanyag is rendelkezésre áll a fertőzés megelőzéséhez, de a magas halálozási aránnyal járó betegség továbbra is gyógyíthatatlan.

 

MTI nyomán

Borítókép: Vincent Tremeau/Världsbanken

Új hozzászólás