A bűnbánat ideje – negyven nap önmagunkért és a világért

Stoffán György írta 2021. 02. 17., sze - 10:34 időpontban

A Húsvétot megelőző negyven napot egyszerűen úgy emlegetjük, hogy: a Nagyböjt. A legtöbb embernek a húsevés tilalma, a nagypénteki szigorú böjt jut az eszébe, majd a nagy sonkaevés e böjti időszak végén. Pedig, ennél jóval nagyobb lehetőség ez, a keresztény ember számára. Hiszen az önfegyelemben, az önmegtartóztatásban, amikor a kulináris élvezetekről mondunk le, nem valamilyen egészségügyi megpróbáltatást, fogyókúrát kell megélnünk, hanem testi és lelki megújulásra kapunk lehetőséget, a hit és az isteni Kegyelem által. Erről manapság kevés szó esik, mert a lemondás, az önmegtartóztatás, az Isten felé fordulás a jóléti, fogyasztói társadalomban nem divat. Ahogy nem divat a bűnbánat emlegetése sem, mert maga a bűn fogalma elvész az emberi jogok, a genderizmus és a szexuális szabadságok tengerében, ahol is a jog és az igazság nem a logika és az erkölcsi normák által megszabott keretek között, hanem egyes politikai és emberjoginak nevezett őrületekben jelenik meg. A világ rohan a megsemmisülés felé, mert az abnormális vált normálissá, a normális pedig elítélendővé. És amikor ez az ámokfutás eléri az isteni tűréshatárt, akkor következik majd az összeomlás, amelyet bibliai időkből vízözönnek, tűzesőnek ismertünk meg. Ez elkerülhetetlen lesz, mert az ember, önmagát Isten fölé helyezte illetve Isten létét tagadva önmagát tartja Istennek, mit sem törődve az isteni parancsokkal, amelyek voltaképpen az ember használati utasítását jelentik. Ha egy mosogatógépbe ruhát teszünk, vagy egy mosógépbe meisseni porcelánt, akkor a végeredmény nem kétséges… Az ember ma ezt teszi. Mindent fordítva tesz a gépbe és meisseni porcelán összetört apró darabjaira mondja, hogy azok értékesek, míg a készlethez tartozó, de a mosógépből kimaradt ép cukortartó értéktelen.

A Nagyböjt időszaka, mind a keresztény-keresztyén világ, mind az egyes ember számára ajándék, lehetőség. Hiszen, mindannyian belekerültünk egy istentelen örvénybe, a közösségi oldalak parttalan vitáin, a gyűlölködés adok-kapok posztjain és a politikai nézetek miatti szeretetlenségen keresztül. Napjaink keresztényüldözése, a keresztények elleni külső és belső támadások miatt pedig, megtorlásról álmodunk jogos felindultságunkban, ami szintén nem krisztusi vagy krisztust követő magatartás…  

Egyetlen dologra azonban, senki nem gondol ebben a most kezdődő nagyböjti időszakban. A bűnbánatra. Pedig, ez volna a legfontosabb, az emberiség számára. Sokan elemezgetik az Isten és az ember kapcsolatát, s ma a legtöbbet arról beszélnek ezzel kapcsolatban, hogy Isten megbocsájt, szeret, s a bűn nem is olyan, mint amilyennek eddig tartottunk. Egyes öntelt, beteges szellemiségű teológusnők, e nagy megújulásban odáig merészkednek, hogy a pokol csupán a hívő emberek zsarolására találtatott ki, és Isten nem is nőnek és férfinak, hanem nőiesnek és férfiasnak teremtette az embert. Ebben a nagy, Istentől való elrugaszkodottságban szükség van az önmagunkba fordulásra. Szükség van arra, hogy megvizsgáljuk hitünket, életvitelünket, és azt kövessük, ami helyes, ami jó, amit Isten elvár tőlünk. Erre maga Pál is felhívja a figyelmünket.

A bűnbánat sem nyilvános önostorozás kell, hogy legyen ebben az időszakban, s a böjtöléshez maga Jézus ad eligazítást: „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”Mt. 6. 16-18.) 

A Nagyböjt tehát nem külsőségekben kell, hogy megjelenjék, hanem önmagunkban. Saját lelkünk, és ezáltal családunk, társadalmunk, nemzetünk érdekében. Hiszen, ha az ember bűnbánatot tart, imádkozik, böjtöl, életével példát mutat, megszünteti magában a gyűlölködést, belátja és korrigálja emberi gyarlóságából elkövetett hibáit, akkor a környezetére is pozitívan hat. A nyugodt, Istenben bízó, embertársait szerető és megbocsájtó ember kisugározza önmagából mindazt, ami benne munkál. Apróságoknak tűnnek, de fontosak a következők: nem mondunk valótlant embertársainkról, ha mások hibáit nem terjesztjük, ha a politikai nézeteinket nem erőltetjük másokra, ha nem szállunk felesleges vitákba, ha nem bátorítunk, de lebeszélünk a gyilkosságról (abortusz), ha arra törekszünk, hogy megismertessük a hitigazságokat, és az azokban rejlő isteni erőt, akkor már megtettünk mindent a világért és önmagunkért.

Ha rajtam múlna, akkor a mostani hamvazószerdától a következő év hamvazószerdájáig bűnbánati évet hirdetnék. Hiszen, egy hazug és alattomos világ minden vétkének megbocsájtásáért kellene imádkoznunk úgy, mint a halálsoron a véget váró rabnak. Gyűlölködő társadalomban, létbiztonság nélküli életet élünk, betegséggel és halállal fenyegettetve, az igazság ismerete nélkül, és mind emiatt nyugtalan lélekkel. Hol másutt találhatnánk tehát védelmet és nyugalmat, ha nem Istennél, s mi lehetne a leghatásosabb dolog e nyugalomkeresésben, mint a bűnbánat, és önmagunk Istennek való felajánlása?

Erre való a böjti időszak, a felkészülés a keresztény-keresztyén hit lényegére és csodájára, a szenvedés és a halál utáni feltámadás megünneplésére. Krisztus az emberi kapzsiság és hatalommánia áldozataként (az emberiség ma is jól felismerhető bűneiért, azok miatt és által) ártatlanul szenvedett, de Isten felmutatta a lehetőséget a halál utáni lét, élet, üdvösség elérésére. Jézus pedig megígérte az embernek, hogy aki megtartja tanításait az üdvözül. Negyven napot kaptunk ismét arra, hogy átérezzük a bűnbánat nagyszerűségét, a hit erejét és ez által a lélek visszakapott nyugalmát. És, ha belegondolunk, ez az ajándék nem kerül pénzbe, végtelenül egyszerű, egyedül Isten ismeri, mégis mindennél értékesebb… és csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele…

 

Stoffán György, Nemzeti Napló

Új hozzászólás