Múlt és jelen

Zetényi-Csukás… írta 2021. 04. 01., cs - 18:48 időpontban

Kenderesen, 1920. április 13-án, Horthy Miklós szájából hangzott el ez a néhány, de igen bölcs gondolat:

„Széthúzásnak ebben az országban többé nem lehet helye. Magyar emberek pártokra szakadhatnak foglalkozásuk szerint, de sohasem úgy, hogy széthúzzanak, mint ahogyan eddig tették. A magyar széthúzásnak még nevet is adtak: turáni átok. Ennek a turáni átoknak örökre meg kell szűnnie. Kísérletezésre nincs idő, mert abba belehalunk. Aki nem akarja ezt megérteni, kényszeríteni kell rá, hogy megértse”. (Pesti Hírlap, 1920. április 14.)

A kormányzó gondolatait olvasva - száz évnél is több telt el - olyan mintha az idő ismételné önnönmagát. Turáni átok nincs és nem is volt; úgy találták ki nekünk! A tisztességes magyar nem átkozódó fajta, a sajátjait soha nem gyalázná, soha nem káromolná. 

De, akkor ki volt az a ravasz idegen, aki éppen ezzel a hazugsággal akarta a széthúzást, marakodást és „elrendeltetést” erősíteni?

Megmondom: Egy bizonyos Max Müller ültette el a magyar lelkekben, úgy 1861-ben, mert előtte a kutya sem halott erről az ártó botorságról.

Turáni átok nincs, egészen más okai vannak az egység hiányának. A sok-sok éves agymosás és az egymással való szembefordítás a mételye a magyar összefogásnak. Míg mi egymás torkának ugorva bizonygatjuk a magunk igazságát és ellenséget keresünk egymás között a nemzeti oldalon, addig a valódi ellen kaján mosollyal dörzsöli a kaszát-kapát soha nem látott tenyerét. 

Horthy Miklósnak egy elveszített háború, egy rablóbéke, egy kifosztott gazdaság után sikerült megteremtenie a nemzeti egységet és a nemzeti boldogulást.

Nekünk maiaknak, ehhez újbóli Trianon vagy Mohács kell?

Az ego, a párt- és személyes érdekek, a sértődöttség, a magunkba táplált egyedüli küldetéstudat felül tudja írni minden közös bölcsességünket?

Nem hiszem!

Azok, akik a hazájukat szeretik képesek egyként tenni és a hamis turáni átkot örökre feledni.

Mert Magyarország volt, Magyarország van, Magyarország lesz!

Uram Irgalmazz! Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

Mindörökké.

Zetényi-Csukás Ferenc

Hozzászólások

Új hozzászólás