szabadságharc

A kép ismerős lehet mindenkinek. Az 1956-os forradalom egyik áldozata fekszik magányosan, elhagyatottan az őszi avaron. De van egy kis hiba. A hely és az idő. A New York-i Alley Pond Parkban 1959. november 25-én holtan találták Povl Bang-Jensen dán diplomatát. Alig múlt ötven esztendős… Koppenhágában született, 1909. április 6-án. A három napja eltűnt diplomata frissen borotváltan hevert az avarban, jobb halántékán golyó ütötte seb, jobb keze mellett fegyver...

“Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl...”

Morawiecki a Facebookon közzétett, részben magyarul mondott  beszédét a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok jelszóval zárta. Idézte Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versét is lengyel fordításban. A lengyelek, a magyarokhoz hasonlóan, kénytelenek voltak harcolni szuverenitásukért, ezért ismerik a március 15-ei magyar ünnep szimbolikáját...

Az 1850-es évek végén már több alkalommal is volt Pesten tüntetés a válságát élő önkényuralommal szemben. 1860-ban, az addig csak titokban ünneplő egyetemi ifjúság – a rektori tilalom ellenére – minden addiginál nagyobb megmozdulásra készült. Gyászmisét akartak mondatni az 1849-49 szabadságharc során elesett honvédek és a megtorlások során kivégzett vértanúk emlékére. A rendőrség persze résen volt, és ezzel igazán „haladó hagyományt” teremtett. A szervezkedők közül többeket és a velük kapcsolatban álló, mindig gyanús Táncsics Mihályt már jó előre őrizetbe vették. Tán innen vette a Kádár-rendszer rendőrsége az ötletet, hogy március 15. és október 23. előtt bevitték a közismert ellenzékieket egy kis „elbeszélgetésre”...

A magyar sajtó napja 1990-ben alapított, minden év március 15-én megtartott ünnepnap. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták, mely fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest...

"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek. A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről...

1956 tavaszán Szegeden alakult meg az első, pártvezetéstől független ifjúsági szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, ami létrejött más egyetemvárosokban is. Debrecenben viszonylag későn, gyakorlatilag a forradalom előestéjén. Október 23-a délelőttjén a debreceni fiatalok az egyetem előtti téren kezdtek el gyülekezni, s követeléseket is megfogalmaztak, amit húsz pontban foglaltak össze...

Mosonmagyaróvárott 1956. október 26-án a határőrlaktanyánál gyilkos sortűz fogadta a forradalmat éltető békés tömeget. A mai napig nem tudni, hány áldozata volt a golyózápornak. A mosonmagyaróvári sortűz híre, az itt készült fotók bejárták a világot. Európa országaiból anyagi támogatás érkezett Magyarországra, de amit az itteniek a legjobban vártak, a katonai és politikai segítség elmaradt...

1956. október 25-én délelőtt, a forradalom harmadik napján, az Országház előtt több ezer fős tömeg gyülekezett. A különböző források nagyon eltérő számokat adnak meg, hányan is lehettek a fegyvertelen civilek, nők, öregek, gyerekek. Számukat három ezertől vagy harmincezerig teszik. Egy dologban azonban megegyeznek: békés tüntetők voltak. Sokan közülük az Astoria előtti tüntetésről érkeztek, nem akármilyen kísérettel. Akkoriban ugyanis megesett, hogy egy ilyen csoportosulást három szovjet tank is kísért a pesti utcákon...

Furcsa szokásaink vannak, amely szokások a furcsa történelem és a furcsa önértékelés okán alakultak ki. Szeretünk ünnepelni, hagyjuk, hogy ünneplésre kötelezzenek, noha az ünnepléshez ünnep is kellene. Olyan ünnep, amelynek a vége is az! Az ünnepléshez olyan környezet, olyan körülmények is kellenek, amelyek valódi örömmé varázsolják azt a bizonyos napot, azt a bizonyos ünnepet. Október 23-a önmagában nem ünnep. Október 23-án, e mai – igen szánalmas és drámai – világ-, és belpolitikai térben legfeljebb emlékezhetünk, de semmiképpen sem ünnepelhetünk...