Gyermekkorom húsvétja

Húsvét első ünnepén, vasárnap, az én jó anyám felvette a legszebb gúnyáját, kontyba csavarta haját, selyemkendőt kötött fejére, fogta  kezem, és a harmadik harangszóra kiléptünk a kapun. Mire béhúzták mán a templomba vótunk. A várfalon belül, a templom ajtajánál a zöldellő gyep  tele vót ibolyával. Megakatt a szemem rajtik.  A sok ibolya, a virágillat, a templom, (én a hátsó ajtón szerettem  bémenni) ahogy vonultak az emberek, ahogy kongott a  harang, megbolygatták kicsi lelkem. Ekkor éreztem igazán, hogy ünnep van, valami szokatlanul szép vasárnap. Más, mint a többi. Istenem, ... ahogy ültem a padban anyám mellett, ahogy figyeltem a pap bácsit a szószékban, Jézuska szenvedéseiről, keresztrefeszítéséről, feltámadásról beszélt, ahogy felbúgott az orgona, ahogy  anyám mellett álltam a sorban úrvacsora osztáskor, gyermekéveim egyik legszebb része, lelkemnek kitörölhetetlen ajándéka vót.

Ha tehetném visszaforgatnám az időt, sajnos lehetetlen.

És Ma - húsvét vasárnapján megtörtént a csoda Visszatértem gyermekkorom templomába, a Gidófalvi Református Vártemplomba. Ahogy beléptem a cinterenbe várt a régi kirakott járda, megkoszorúzott fejfák, rendezett tér. Csak a virágillat, az ibolyákkal tele zöld gyep hiányzott régi világomból. A templom hátsó ajtaja is megvan, csakhogy már az oldalajtón lépnek be a templomba. Közel hatvan év után várt rám a kékszínűre festett padom, ahol annakidején ültünk az én jó anyámmal. Szembe velem az orgona, mely szebben búgott fel, mint valaha. Lelkemhez szólt égi hangja. A szószékben állt a "pap bácsi" (Bereczki László lelkipásztor személyében). Akárcsak régen, most is gyermeki kíváncsisággal  hallgattam Jézuska szenvedéseit, keresztre feszítését, feltámadását. Megnyílt a lelkem. Újra otthon voltam.  Beálltam a sorba az asszonyok közé, igaz, hogy nem az én jó anyám mellé. Úrvacsorát vettem. 

Nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Húsvét van szívemben! - Igazi húsvét.