Nimród király és égből alászállott koronája

Franzoni Zoltán írta 2021. 09. 28., k - 18:43 időpontban

Nimród (Ménrót) a magyarok és a Turul-nemzetség mitikus őse, akiről a „A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang” című, Szent Efrémnek tulajdonított munkában is olvashatunk, mely a szír kereszténység szent könyve. Ez a forrás többek között azt írja Nimródról, hogy egyszer az égen megpillantotta egy korona képmását, készíttetett magának egy ugyanolyat és a fejére helyezte. „Ezért mondják, hogy az égből szállott alá koronája.”- olvashatjuk a szövegben. Így került hatalomra Nimród, „az első király a földön”, „aki hatvankilenc évig uralkodott”. A hatvankilences szám megidézi a Rák állatövi jegy tendenciajelét. Ezzel jelzi a forrásunk, hogy Nimród szeretettel uralkodott népe felett. Nimród az isteni kegyelem jeleként kapott égi koronát és vált szakrális királlyá.

Nimródról még sok mást is olvashatunk az említett könyvben. Egy alázatos királyt ismerhetünk meg a leírásokból, aki leborul leendő tanítója előtt. Az alázat ugyanolyan jellemzője a szakrális királynak, mint a szeretet, mellyel népe fölött uralkodik. Csak alázattal és szeretettel lehet méltóvá válni az égi koronára. Nimród „ősi és magasztos titkokkal foglalkozik”, majd jövendöl. A napkeleti bölcsek Nimród kinyilatkoztatásai alapján ismerik fel a betlehemi csillag üzenetét, és így indulnak útnak a megszületett kis Jézushoz.

Ez a vallási hagyomány az alapja a magyar kereszténységnek. Nimród királysága adja az alapját a magyar királyság intézményének, mely archiregnum. A regnum szó latin eredetű és többek között királyságot jelent. A görög archi- elöljárószónak fő-, első, illetve felső jelentése van. Az archiregnum kifejezés tehát jelenthet főkirályságot, első királyságot, illetve felső királyságot. A német-római és a bizánci császárok önmagukat a római császárok örököseinek tartották. De hol voltak még a római császárok akkor, amikor Nimród már uralkodott? A magyar királyság uralkodói, a Turul-nemzetség tagjai, Nimród vér szerinti utódai voltak, népe Nimródtól és fiaitól, Hunortól és Magortól származik, keresztény hagyománya Nimród kinyilatkoztatásaiban gyökerezik, és ennek a királyságnak „égből alászállott koronája” van. Tehát már a legősibb hagyomány is ismer egy olyan koronát, mely égi minta alapján elkészíthető és így, tárgyiasult formájában, szakrális vagyis szent tárggyá válhat. Ez a hagyomány egyszerre szól egy égi korona születéséről és a szakrális királyság kezdeteiről. Nemzetünk a Szent Korona által megismerhette az „égből alászállott korona” működését. Ugyanakkor nekünk magyaroknak Nimródig, az első királyáig visszavezethető királyi hagyományunk van és ezen a királyi hagyományon keresztül megismerhetjük a szent királyság működését is. Mindez azért fontos, mert aki a szakralitást, vagyis a szentséget megismeri, annak az Istenről szerzett ismeretei gyarapodnak, hiszen a szentség forrása mindenkor maga az Isten.

Amikor Nimródról elmélkedünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Nimród, más néven Orion csillagképet, illetve az Északi és a Déli Korona (Corona Borealis és Corona Australis) csillagképeket megtalálhatjuk a csillagos égen. Vagyis amikor Nimródról, a földkerekség első királyáról és az égből alászállott koronáról elmélkedünk, akkor nagyon ősi titkok nyomába eredünk.

A hagyomány szerint Nimród tornyot épít, hogy az menedékül szolgáljon az emberiségnek egy jövőbeli újabb vízözön idején. Az arab és a héber hagyomány a Nimródra vonatkozó hagyományt súlyosan félreértelmezi, illetve félremagyarázza, és Nimródot Isten elleni lázadóként bélyegzi meg. Nimród alakjának és a rá vonatkozó hagyománynak az eltorzítása, illetve meghamisítása, nem áll példa nélkül, hiszen Atilla király és Szent István alakját egyesek ugyanígy félreértelmezik, illetve félremagyarázzák. A valóságban Nimród a jövőnek építkezik. Az ő tornya szellemi és lelki javakból épül. Nimród a Vízöntő-korszak mindent elsöprő erejű káosza elől menedéket kereső emberiségnek épít égig érő, Istenhez vezető tornyot szellemi és lelki menedékül.

 

 

 

Borítókép: Nimród szobrának megtalálása (Illusztráció „Marschalek Ákos: Történelem írástudók árulása” című könyvéből.)

Hozzászólások

Szalay Gergely

2021. 09. 28., k - 22:34

Remek cikk volt és Isten áldja meg Nimród vérvonalát és reméljük hamarosan ismét itt lesznek a turul nemzettség tagjai, hogy a régi módon tisztítsák és vezessék az országot.

Ottó Revberi

2021. 09. 29., sze - 05:27

NEKÜNK NIMRODI SZKÍTA HUN MAGYAROK NAK, AZ ŐS ISTENI TUDÁS ÉS AZ ŐS NYELV BIRTOKOSANAK SZENT KOTELESSEGUNK A VILÁG FELSZABADITASA A BETEG CIONISTA, SATANISTA, TALMUDISTAK TERRORJA ALÓL!!!
ISTEN BENNÜNK KI ELLENÜNK GYŐZELEMRE SZÜLETTÜNK!!!
HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ EMBERISÉG, HAJRÁ GYÖNYÖRŰ TEREMTETT VILÁG!!!!!!!!!!

Gonda Péter Pál

2021. 09. 29., sze - 08:53

Egy fantasztikus írás !Csak gratulálni tudok Franzoni Zoltánnak a remek keretbe foglalásért !
Na, talán ezért gyűlöl bennünket az úgynevezett fejlett és haladó Nyugat, mert dolgozik bennük a kisebbségi érzés és az irigység !

Czája Sándor

2021. 09. 29., sze - 16:04

Köszönet az előttem szóloknak a Nimród királyunk ről írott nekrologokat, , minden gondolat csodálatos megnyilvánulása az első királyunk bemutatása, csak az a baj ezzel hogy nem tantárgy az Östörténeti időszak ,amely tudatosítani az Identitásunkat ,amelyen keresztül erösödne a NEMZET TUDAT az ifjúság szélesebb köreiben,,,,

Irenke Tolna

2021. 09. 30., cs - 12:21

A gyerekeinkben, unokájainkban felébredt NEMZETI ÖNTUDAT potenciális veszély forrás a hatalmon levőknek.Ezért mellőzi az oktatás az ősmagyar történelmet és ha teheti inkább félreinformálja vagy butitja /tisztelet a kivétel/ a fiatalokat.

Gabor Feher

2021. 10. 01., p - 20:59

En inkabb Isten szavanak a biblianak hiszek Nimrodal kapcsolatban. Ez a mese olyan nevetseges...

Imre33

2023. 02. 03., p - 23:41

Válasz Gabor Feher üzenetére

Az "isten" szava? Nem Jahve szava! Aki az ördög. Maga Jézus mondta ezt, aki kikérte magának, hogy az ő mennyei Istenét Jahvéval azonosítsák. János 8:44.

Imre33

2023. 02. 03., p - 23:42

Válasz Gabor Feher üzenetére

Az "isten" szava? Nem Jahve szava! Aki az ördög. Maga Jézus mondta ezt, aki kikérte magának, hogy az ő mennyei Istenét Jahvéval azonosítsák. János 8:44.

Imre33

2023. 02. 03., p - 23:42

Válasz Gabor Feher üzenetére

Az "isten" szava? Nem Jahve szava! Aki az ördög. Maga Jézus mondta ezt, aki kikérte magának, hogy az ő mennyei Istenét Jahvéval azonosítsák. János 8:44.

Fecser János

2021. 10. 06., sze - 20:20

A cikk ősi leiratokból származik, s az égből leszálló koronáról szól, amivel Nimród megkoronáztatta magát, s így lett világunk első királya! Helyesen, az ősi irat tárgyiasult igazat írta! Akkor, még nem ismerték a hazugságot, s ilyesmit a semmiből ki sem találhattak volna! Mindez, kr.e. 5000-ben történt!
Nem szabad elfelejteni, hogy a Szentkorona a világ egyedüli Újszövetségi koronája! Tulajdonosa, Jézus Krisztus, s a rajta lévő szentek, csak 5000 évvel később születtek a Földre! Akkor, hogy is történhetett ez valójában?
Az özönvizet csak Noé, fiai, Sém, Khám és Jafet, s feleségeik élték túl! Hogy az új emberiség, ne maradjon segítség nélkül a Gonosszal szemben, Jézus akaratából, a Teremtő Atya szövetséget kötött Noé hármasa, tehát Jafet unokájával, Nimróddal! A szövetség lényege volt, hogy utód népei viselkedés kultúrát, hitet, tartást adjanak a világ népeinek, hogy életidejük alatt minél többen a jó oldalon végezzenek! Ehhez megkapta Nimród a két angyal által hozott címepajzsot, mint a küldetés forgatókönyvét, a szeretetvallást, a manicheizmust, az őskereszténységet. Nimród ekkor a Kárpát hazában, a hármashalom középső halmán élt. A korona intézménye az égből született, s ezért Nimród megkapta a Szentkorona képét az égen. Két ötvöse készíttette el fizikai valóságában, révült állapotukban. Kezüket a Szentlélek vezette! Hunor, Magor és népeik azonosultak Atyjuk küldetésével. Nimród, tényleg a Szentkoronával lett a világ első királyává koronázva.

Új hozzászólás