Nimród király és égből alászállott koronája

Nimród (Ménrót) a magyarok és a Turul-nemzetség mitikus őse, akiről a „A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang” című, Szent Efrémnek tulajdonított munkában is olvashatunk, mely a szír kereszténység szent könyve. Ez a forrás többek között azt írja Nimródról, hogy egyszer az égen megpillantotta egy korona képmását, készíttetett magának egy ugyanolyat és a fejére helyezte. „Ezért mondják, hogy az égből szállott alá koronája.”- olvashatjuk a szövegben. Így került hatalomra Nimród, „az első király a földön”, „aki hatvankilenc évig uralkodott”. A hatvankilences szám megidézi a Rák állatövi jegy tendenciajelét. Ezzel jelzi a forrásunk, hogy Nimród szeretettel uralkodott népe felett. Nimród az isteni kegyelem jeleként kapott égi koronát és vált szakrális királlyá.

Nimródról még sok mást is olvashatunk az említett könyvben. Egy alázatos királyt ismerhetünk meg a leírásokból, aki leborul leendő tanítója előtt. Az alázat ugyanolyan jellemzője a szakrális királynak, mint a szeretet, mellyel népe fölött uralkodik. Csak alázattal és szeretettel lehet méltóvá válni az égi koronára. Nimród „ősi és magasztos titkokkal foglalkozik”, majd jövendöl. A napkeleti bölcsek Nimród kinyilatkoztatásai alapján ismerik fel a betlehemi csillag üzenetét, és így indulnak útnak a megszületett kis Jézushoz.

Ez a vallási hagyomány az alapja a magyar kereszténységnek. Nimród királysága adja az alapját a magyar királyság intézményének, mely archiregnum. A regnum szó latin eredetű és többek között királyságot jelent. A görög archi- elöljárószónak fő-, első, illetve felső jelentése van. Az archiregnum kifejezés tehát jelenthet főkirályságot, első királyságot, illetve felső királyságot. A német-római és a bizánci császárok önmagukat a római császárok örököseinek tartották. De hol voltak még a római császárok akkor, amikor Nimród már uralkodott? A magyar királyság uralkodói, a Turul-nemzetség tagjai, Nimród vér szerinti utódai voltak, népe Nimródtól és fiaitól, Hunortól és Magortól származik, keresztény hagyománya Nimród kinyilatkoztatásaiban gyökerezik, és ennek a királyságnak „égből alászállott koronája” van. Tehát már a legősibb hagyomány is ismer egy olyan koronát, mely égi minta alapján elkészíthető és így, tárgyiasult formájában, szakrális vagyis szent tárggyá válhat. Ez a hagyomány egyszerre szól egy égi korona születéséről és a szakrális királyság kezdeteiről. Nemzetünk a Szent Korona által megismerhette az „égből alászállott korona” működését. Ugyanakkor nekünk magyaroknak Nimródig, az első királyáig visszavezethető királyi hagyományunk van és ezen a királyi hagyományon keresztül megismerhetjük a szent királyság működését is. Mindez azért fontos, mert aki a szakralitást, vagyis a szentséget megismeri, annak az Istenről szerzett ismeretei gyarapodnak, hiszen a szentség forrása mindenkor maga az Isten.

Amikor Nimródról elmélkedünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Nimród, más néven Orion csillagképet, illetve az Északi és a Déli Korona (Corona Borealis és Corona Australis) csillagképeket megtalálhatjuk a csillagos égen. Vagyis amikor Nimródról, a földkerekség első királyáról és az égből alászállott koronáról elmélkedünk, akkor nagyon ősi titkok nyomába eredünk.

A hagyomány szerint Nimród tornyot épít, hogy az menedékül szolgáljon az emberiségnek egy jövőbeli újabb vízözön idején. Az arab és a héber hagyomány a Nimródra vonatkozó hagyományt súlyosan félreértelmezi, illetve félremagyarázza, és Nimródot Isten elleni lázadóként bélyegzi meg. Nimród alakjának és a rá vonatkozó hagyománynak az eltorzítása, illetve meghamisítása, nem áll példa nélkül, hiszen Atilla király és Szent István alakját egyesek ugyanígy félreértelmezik, illetve félremagyarázzák. A valóságban Nimród a jövőnek építkezik. Az ő tornya szellemi és lelki javakból épül. Nimród a Vízöntő-korszak mindent elsöprő erejű káosza elől menedéket kereső emberiségnek épít égig érő, Istenhez vezető tornyot szellemi és lelki menedékül.

Borítókép: Nimród szobrának megtalálása (Illusztráció „Marschalek Ákos: Történelem írástudók árulása” című könyvéből.)