<> Gazdaság | Hungary First

Gazdaság

  • Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve alapján épülhet meg a Dél-Budát és Csepelt összekötő új híd Budapesten. Az új Duna-híd nemzetközi tervpályázatának eredményét péntek délután hirdették ki a fővárosban.

  • A fővárosi M1-es metróvonalat nyugati végállomásától elvezetik a Duna-partig, keleten pedig először a Kassai térig, majd pedig a Marchieggi-hídig érhet majd el.

  • Csaknem két és fél milliárd forint értékű fejlesztést valósítanak meg a szekszárdi borvidék borászatai a Vidékfejlesztési program (VP) támogatásával, a beruházások több helyen is hozzájárulnak a palackos borok mennyiségének növekedéséhez.

  • A magyar gazdaság és építőipar az elmúlt esztendőkben életre kelt, egy év alatt 27 százalékkal nőttek az építőipari beruházások - értékelte Puskás Imre, a Fidesz szóvivője pénteken a közmédiának a legfrissebb adatokat. 

  • Ma kezdődik a kilencedik alkalommal megrendezett mangalica fesztivál Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren. 

  • Fasimon Sándort, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé - jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

  • Stratégiai keretmegállapodás az agrártárca és a méhészek egyesülete között , az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokumentumot írt alá Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára és Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.

  • Az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az év első három hónapját - közölte az előzetes adatok alapján hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

  • Letették hétfőn a Szegedi Ifjúsági Centrum alapkövét. A létesítmény sportpályáknak, szabadtéri színpadoknak, rendezvénycsarnoknak és játszótereknek ad majd helyet.

  • Átadták a csaknem 700 millió forintos állami forrásból felújított és bővített sportcsarnokot szombaton Bonyhádon.