Gazdaság

Az ENSZ bécsi székhelyű ügynökségének közleménye szerint 27:25 arányban, egy tartózkodás mellett szavazták meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását, miszerint a kannabiszt és a kannabiszgyantát távolítsák el az ENSZ 1961-es kábítószerekről szóló egyezményének IV. jegyzékéből, ahol azok a kábítószereket sorolják fel, amelyek különösen ártalmasak és nincs gyógyászati alkalmazásuk, mint például a heroin...

Visszatér az üvegvisszaváltás, a palackok és a fémdobozok fontos másodnyersanyagok lehetnek – közölte a csütörtöki Magyar Nemzet. Ha nő a gazdaságba visszaáramló másodlagos nyersanyag mennyisége, csökken a nyersanyagimport-függőség és erősödik a versenyképesség...

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a horvátországi földrengés és a lengyelországi áradások okozta károk miatti helyreállításra, továbbá hét ország, köztük Magyarország számára a koronavírus okozta károk enyhítésére szánt 823 millió eurós (mintegy 288 milliárd forintos) európai uniós segítséget...

Több százmilliárd forintot költhet el az év végéig a kormány – mondta a Világgazdaságnak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke azután, hogy a kabinet a legutóbbi döntésével csaknem 300 milliárd forintot csoportosított át a gazdaságvédelmi alapból, amelyből már mintegy 2400 milliárdot felhasznált. Bár az államháztartás hiánya októberben elérte a 2600 milliárd forintot, a kormány láthatóan nem húzta be a kéziféket...

A legtöbb országba csak egy negatív koronavírus-teszttel lehet belépni, és több helyen előírás a 24 órán belüli eredmény. Ezért a tesztelést gyakran szinte közvetlenül indulás előtt kellene elvégezni, ami nem mindig lehetséges, és igen megbonyolítja az utazást. Ez a helyzet eredményezi a hamis negatív tesztek fekete piacának virágzását a világ több pontján is...

November 2-án megkötötték a szerződést a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési munkáira – olvasható az európai közbeszerzési értesítő friss számában. Az ajánlatkérő a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), amely fő tevékenysége szerint az állami magasépítésű beruházásokat koordinálja...

Kaposvár mindig a gazdaság erősítését helyezte a fókuszba, ennek tükrében épült a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út, továbbá épültek és újultak meg az iparterületek – közölte. Jelezte: folyik a város 21. századi újraiparosítási programja annak érdekében, hogy minden kaposvári dolgozhasson, többet kereshessen, jobban élhessen...

A tervezet szerint, ha az Európai Bizottság a jogállamiság megsértését vagy annak kockázatát érzékeli valamely tagállamban, akkor kezdeményezheti a szankciós mechanizmus elindítását. A szankciókról, így az uniós források esetleges felfüggesztéséről pedig a Tanács döntene minősített többséggel (Magyarország és Lengyelország tehát nem tudna vétózni). A jogállamisági kritériumokat tartalmazó megállapodást európai parlamenti és tanácsi rendelet közös formájában tervezi elfogadni az EP és a Miniszterek Tanácsa...

A szociális juttatások GDP-arányos kiadásai Franciaországban (a GDP 31 százaléka), Dániában (30 százalék) és Németországban (29 százalék) a legmagasabbak, míg a legalacsonyabbak Máltán és Lettországban (mindkettő 15 százalék), valamint Litvániában, Bulgáriában és Magyarországon (mind 16 százalék)...

Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Česká republika a.s. 100 százalékos tulajdoni részesedését. A mostantól az MVM Csoporthoz tartozó energiacég több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával...