Történelem

A körmendi csata a török és keresztény erők összecsapása volt 1664. július 26-27-én Körmend melletti Rába parton. A Szentgotthárdnál augusztus elején lezajlott ütközet előkészítője. Komoly jelentősséget a hadtörténelem nem tulajdonít neki, az összecsapás nem volt olyan nagy méretű, s mindkét fél számára csekély veszteséget hozott. Ellenben a török sereget továbbra is a Rába folyó másik partján tartották. A törökök célja az volt, hogy megszerezhessék a Rába átjáróit és így benyomulhassanak Ausztriába...

A soproni népszavazásnak köszönhetően Sopron és a környékén levő nyolc falu megmaradhatott Magyarország birtokában, a felkelők ezzel nem elégedtek meg, ők ugyanis azt szerették volna, ha az egykori Lajtabánság területe újra visszakerülne Magyarországhoz. Emiatt Prónay vezetésével megkezdődött az újabb felkelés előkészítése. A felkelés előkészítői ezúttal Prónay Pál, Sigray Antal és Hir György voltak...

 

Krisztina az itáliai Tyrosból származott, igen előkelő szülőktől. Atyja egy toronyban tartotta, és tizenkét szolgálót, valamint arany és ezüst isteneket adott mellé. Bár gyönyörű volt és sok kérője akadt, szülei egyikőjüknek sem akarták odaadni, hogy az istenek szolgálatában maradjon. Ő azonban a Szentlélektől megvilágosodva, borzadt a bálványáldozattól, és azt a tömjént, amit az isteneknek kellett volna áldoznia, az ablakba rejtette. Amikor atyja fölkereste, a szolgálók beárulták: „Leányod, a mi úrnőnk nem hajlandó áldozni a mi isteneinknek, sőt kereszténynek vallja magát.”

A tizenötéves háború második évében a Belgrádból előrenyomuló török sereg fő célja Győr, majd Bécs bevétele volt, amelyhez előbb a stratégiai fontosságú Tatát kellett megszereznie. Eközben megkezdődött Esztergom keresztény ostroma is, és ha a várat a nagyvezér felmenteni akarta, szintén Tata felé kellett vonulnia, amely a Tatai-árokban, a Vértes és a Gerecse között az egyetlen átkelőhelyet védte a mocsaras területen. A Paksi György által védett vár nem tartozott a komolyabb erősségek közé. Istvánffy Miklós szerint a védők létszáma 320 fő volt, ebből 170 magyar és 150 német. Illésházy István ellenben 60 lovast, 100 gyalogost és 50 németet tudott, és szerinte a kapitány épp egy nappal az ostrom kezdete előtt érkezett vissza az esztergomi táborból...

A nyugati sereg szétverése védtelenül hagyta a közeli tartományokat a magyarok előtt, akik éltek is a lehetőséggel, majd a következő néhány évben hadjáratok sorát vezették a Keleti Frank Birodalom területére. Ha ragaszkodunk a hagyományos felosztáshoz, akkor az eisenachi csatát a „kalandozó” magyarok első nagy győzelmeként könyvelhetjük el, de közben azt se felejtsük el, hogy a birodalom „felprédálása” egyben egyfajta preventív védekezési stratégiának sem volt utolsó, hiszen a kifosztott vidékekről senkinek nem volt elegendő ereje offenzívát indítani a rettegett magyarok ellen...

Koronázása után első útja – amellyel mintegy politikai hitvallását is kinyilvánította – Nagyváradra vezetett, a példakép Szent László sírjához, ahol „felidézte emlékezetébe ama sok vitéz férfiút, akik vérük ontását ajánlották fel a hazáért, s nem is haboztak vérüket ontani, hogy maradéknál is haláluk után dicsőség legyen osztályrészük. Erre gondolva elmélkedett, és hánytorgatta lelkében, hogyan szerezhetné és állíthatná vissza Isten segítségével kellő állapotába országa jogait, melyeket a szent korona gyalázatára szomszédos fejedelmek elfoglaltak, s lázadók vagy hűtlenek vakmerően elragadtak”...

 

Születése pontos dátuma nem maradt fent, de a korabeli források alapján negyvenéves lehetett halálának idején, ebből visszaszámolva az 1470-es években született. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, apja halála után Makfalvára került. Mindig a vitézi pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt. Több végvárban is szolgálhatott, mivel – bár adatok nem maradtak fenn róla – Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as török elleni hadjáratában mint lovaskapitány vett részt. A hadjárat után nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta...

Szülejmán szultán 1543-as hadjárata során előbb a szlavóniai Valpót, majd Siklóst szállta meg. Pécsre is komoly ostrom várt volna, de kapitánya, Székely Lukács nem tartózkodott a várban, majd Siklós elestének hírére a püspök is elmenekült. Várallyay ugyan ellenállásra buzdította volna a lakosságot, de ők a megadáson gondolkodtak, ezért a püspök összecsomagolta a holmiját és elhagyta Pécset. Fehérvárra ment, ahol az öreg főpap elhunyt. Nem maradtak a káptalan papjai sem. A kivonuló apácákat Werbőczy Imre fosztogató katonái támadták meg és minden értéküktől megszabadították őket...

Jean-Louis Radouit de Souches tábornagy, a Dunától északra működő császári csapatok parancsnoka az előző évi győztes török hadjárat eredményeit 1664 tavaszán indított támadásával nagyrészt semmivé tette. Visszafoglalta Nyitrát, megverte a váradi pasát Zsarnócánál, Léva is a kezére került június közepén. Ez utóbbi veszteséget azonban a Porta nem engedhette meg. A nagyvezír, Köprülü Fazil Ahmed megbízta az újdonsült vilajet, Érsekújvár kormányzóját, Ali pasát, hogy Lévát foglalja vissza. A budai és egri vilajetek, valamint Ghica moldvai vajda seregei az esztergomi táborban gyülekeztek...

Nagy török flotta gyűlt össze az  albán parton, s mivel Velence hosszú háborúskodás után éppen békét kötött velük, nem volt aki a siker reményében szembe szállhatott volna velük az Adrián. Ennek megfelelően 1480 július 28-án átkeltek a tengeren és Otranto mellett partra szállt mintegy 18-20 ezer török Gedik Ahmed pasa vezetésével. Ostrom alá fogták a várost és a citadellát, amelyet mintegy 2000-ren védtek. A török 15 napos ostrom után győzelmet aratott, amelyet nagy mészárlással ünnepeltek meg.  Becslések szerit a városban és környékén 12 ezren haltak meg és 5000 embert rabszíjra fűztek...