Ki Ön – Egry József

Turi Török Tibor küldte be 2019. 05. 18., szo - 19:18 időpontban

 

 

A keményarcú festő, állványa előtt mered a Balatonra – inkább páráiba. Tegeződve alkuszik a Nap tűhegyes dárdáival, és csalja vásznára az elcsent orgiát.

– Igazából nem a tavat festem, és nem is a Napot, hanem viadalukat, ahogy birokra kel a puha pára a magasból tüzelő fénynyalábokkal, hogy egymásba ölelkeznek, henteregnek és békülnek – szemnek, szívnek üdvére. Mindig azt festem, amit élek!

– Miért pont a Balatont festi, Józsi bátyám? – kérdeztem az agyarába talpas Munkást harapó, fröccsszagú „fényfestőt”.

– Beszélsz marhaságot! Mert ez a világ legszebb tava, édes fiam. Mondtam már akkor is, mikor még nem jártam idegen tájakon. Itt másként törik a fény, révén hogy a mélységek forrásai gázosítják, fajsúlytalanabbá elegyítik, a befolyók lúgossá teszik. Nézd meg, Marci bátyád lovainak felhasadtak a patái, miután megfürösztötte őket. Többet sem megy a sólyához.

– Könnyű festeni ennyi kéket, zöldet és sárgát?

– Könnyű a frászt! Na, ugorj el egy Szürkebarátért a pavilonhoz, aztán elmesélem!

Míg sorra kerültem, elgondolkoztam. Zalaújlaki napszámosok a szülei. Polgári iskoláját negyedikben otthagyja, és dolgozni áll, hogy segíthesse őket. Évek múltán fejest ugrik az élet vízébe (Pelso), és már a nyugati festőiskolák padjaiban találjuk, majd Budapesten. A Képzőben éri a balszerencse: kiderül, hogy engedély nélkül nyert pályázatot, miből fizethette volna tandíját – kirúgják.

Háború, szegénység, majd képeit bombák semmisítik; egészségét a badacsonyi Hadi Kórházban későbbi felesége, Juliska, mint ápolónő óvja, menti. Aztán Olaszországba párja szőlőjének és présházának árából gyógyulni megy.

– Na, ez most jólesik! Ilyen bora nincs a világnak! Ilyet nem ád sem a gall, sem a talján tűke, de ilyen fény-szín lebegés, testetlen gőzfalak, párák ölelkezése a léggel, sincs e Földtekén! – Nyelvével csettintett, hogy kiürült a pohár, és ujja a cigisdobozban kotorászott. Gőzmozdony zakatolt el mögöttünk Tapolca felé. A bazaltbányából tompa robbanás rezzentette a nyárfák madarait.

– Pasztellt keverek az olajfestékbe, és úgy bokszolok a látvánnyal, próbálom a lehetetlent. Itt a Kozmosz, a Mindenség vakációzik, mártózik legkedvesebb fluidumában. Itt nincs tárgy, nincsen materiális, úgymond valóság, csak azok tivornyája, hancúrozása. Földönkívüli harsonákkal pezsdülő majális ez, édes öcsém!

– Egry József kapott Kossuth-díjat is… – szakítottam félbe dőrén.

– Érdekel az engem! Ruhára sem telik, igaz, így is keblén ölel itt Minden. A HEGYBŐL és a VÍZBŐL élek én is…

– Tudja mit, bátyja! Maga foglalkozzon csak a vízzel, addig a „hegyről valóért” mindjárt fordulok.

Mikor az üres pohár, a söntésnél várva, felmelegedett markomban, gondoltam: majd a hűs ital miriádnyi vízitündért (Siót is) vizionál a kisöreg eszményébe, és majd lebegni engedve vásznán elhisszük, hogy sikerült neki, az ami – szerinte – lehetetlen.

A Csobánc gőzhajó kötelét dobták a kikötői bakra. Nem sikerült. Egy kempingnadrágos nyaraló ugrott oda segíteni. A fonyódi Bolondvár hegye tejfehéren úszott a gyöngytenger felett. Jó idő lesz!

– És hogy volt tovább?

A festő elrévedt, pillái az éghatárra függönyözték a túlpartot.

– Csak 1951-ig tudok mesélni, mert akkor egy oszladozó felhőpamacs hátára vett, s már azóta Fenn keverem a mályvát azúrral és palaszürkével.

 

                                                                                                                        Turi Török Tibor

 

Új hozzászólás