Ki Ön – Wentzely Dénes

Turi Török Tibor küldte be 2019. 05. 22., sze - 18:19 időpontban

 

 

 

Wentzely Dénes vadászírónak, városunk kedves öregének rendeztünk állandó kiállítást a keszthelyi Fekete István Emlékmúzeumban.

A nagy írófejedelmet maga is kedvelte, úgy érzem, onnét fentről jó szemmel nézi igyekezetünket. Könyveiben jó írói vénával tudta visszaadni ember-, vad- és erdőszeretetét. Árnyékolt lélek volt, életfilozófus, de az egyszerű emberek, a tőmondatok közt érezte jól magát. Tapolcától Sümegig terjedő birodalmában nem csak mint erdész, de mint álmainak meseszerű territóriumán is őrködött. Puskáját válláról csak lefekvéskor tette le. Nyugdíjasként a keszthelyi sétálóutca derűs ikonja. Ismerték és szerették. Vidám volt és kedves. Sok erőt adott könnyedségével és bút felejtető humorával. Erdészruhájában láttuk mindig, pedig a sors őt és éltető elemét: a bükköst, tölgyest és a tisztásokat elválasztotta örökre. Írásaival váltott jegyet, megcsalt Zöld Birodalmába. Minden művében levelet címzett elhagyott kedvesének. Dicsérte hajdani szépségét, hajnali trilláit és bőkezűségét, mellyel erdészlakában körbevette, kényeztette. (Hű pajtásairól, a tacsiról és a vizsláról sem felejtkezve.)

Féltette országát, féltette a jókat: „mert mint a haza, úgy fogynak!” – mondta. Meghurcolását, bányák mélyébe való internálását nem bocsájtotta meg az „emberformájú sátánoknak”. Műveiben ostorozta fiatal éveinek megkeserítőit, de hamar és szívesen váltott ízes anekdotáira, és a finom tollheggyel papírra vetett természetimádatra is.

A keszthelyi Pantheonba, mint szobrász elkészítettem domborművét. Itt szomszédja lett dr. Nagy Endrének Afrika-vadász barátjának, és Básti Lajosnak. Élt szegény, de már nem kívánta a lassú búcsúzás napjait.

Mikor óriástenyerébe süppedt az enyim, és dolgozószobájába invitált, láttam gondolkodik, ki is lehetek?

– Hogy vagy? Jól vagy! Rendben. Én is jól vagyok. – Aztán kérdően nézett.

– Jöttem, Dénes bátyja, hogy elvigyelek a város hírességeinek falához.

– Hú, az nagyon érdekel! Menjünk, de várj csak, kicsit megfáztam, gyere inkább máskor, mondjuk, jövő héten.

Hát igen! – mentem is, de már Isten elszólította. Szent Hubertusszal és Nimróddal paroláztak a hétvégén… Csak az égből láthatta megkésve, hogy ő is, mint egyetlen élő, ott szerepelt már az örökkévalóság falán…

                                                                                                                   Turi Török Tibor

                                                                                                                                   

Új hozzászólás