Sunyi tetralógia 4.

Turi Török Tibor küldte be 2019. 07. 15., h - 19:44 időpontban

 

Tiszalökön töltöttük a nyári gyakorlatot, téeszmajorban, a településtől és a folyótól másfél kilométerre. Évente az ország különböző pontjain, öt-hat fős csoportokban, három hétig kellett a gépész szakmát gyakorolni.

Balszerencsémre, Sunyival itt is összehozott a sors, miáltal többet csavarogtam, lustálkodtam és csibészkedtem, mint rendesen.

Fáradt tagjaink pihentetésére sárospataki kirándulásban részesítettek bennünket. A tsz öreg Ikaruszával utaztunk. A szocialista brigádban csak egy nő volt. Betonkemény fenekét csodáltuk, pláne, mikor behajolva magyarázott ülő munkatársainknak. Bőven akadt mondanivalója, és nekem is elképzelésem egyébről. Formásnak láttuk, de nem szépnek, illetve annak, mert más nem volt rajta kívül: anyakirályné, a zörgő masina poros és zsírfoltos kaptárában. Erős pálinkaszag terjengett. Kínáltak is minket, és minél többször nem álltam ellent, annál hegyesebbnek véltem végtagnak is beillő, hátsó ütközőit.

Bátyjának motorját adta oda egyszer, melynek a gázbowdenje leszakadt a kormánykarról. Sunyival ezt is meglovagoltuk. Ő húzta hátul a drótot, én pedig elől kormányoztam. Mondani sem kell, hogy míg a bowden nem, addig ő – mint rendesen – „rosszul volt bekötve”. Minél merészebb kanyar következett, annál jobban húzta a gázt, míg nem átrepültünk egy kibetonozott árkon, bele a kukoricásba. Én elterültem, mint a varangyos béka a sásban, társam a mázsájával a hátamon landolt és nyugodott meg. Aztán még előre csúszott, és a fejemet belepréselte a kukoricatorzsákba. A szám bedagadt. Ha meglátott volna valaki, aki járatos az antropológiában, maszáj harcosnak azonosított volna…

Szóval mentünk a buszon, egészen Rákóczi városának pereméig, hol a jól idomított jármű megállt az első kocsmánál. Az elvtársak árkot ugorva, toronyiránt csapódtak be a söntésbe. A későbbiekben ezen vízelvezető közúti tömegszerencsétlenség helyéül szolgált (felületes szemlélők szerint), mert hiány nélkül mindenki megtalálta benne a nyughelyét a busz visszaérkezéséig.

Mi megnéztük a várat és a város egyéb nevezetességét, majd hazafelé felhánytuk az „értekezlet” megfáradt tagjait. Velünk íratták be a szocialista brigádnaplóba, hogy: a kirándulás elérte a célját, az elvtársak megismerkedtek hazánk Sárospatakra jutó történelmi nevezetességeivel… stb. Csak én nem tudtam célt érni egyetlen hölgyünknél. Pedig nagyon rajta voltam az ügyön, de másfél hét múlva fel kellett adnom.

Gondoltam, bedagadt orcám behozhatatlan hátrányt jelent, így jobbnak láttam, ha Sunyira bízom a dolgot. Ő nem volt sem okosabb, sem szebb, de a feje nem szenvedett torzulást, igaz kissé húzta lábát.

El is küldtük őket Tiszalökre bort vásárolni. Tarisznyájába tette az üveget. Hazafelé elkezdvén az udvarlást, belegáncsolta egy szénakazalba  a  tanyasi  menyecskét.  A  palack

– elmondása szerint –, közéjük szorult, és úgy törött el. Képzelni lehet, mekkora kéjt generálhatott a csajban e kifinomult széptevés. Szumma szummárum: mi bor, Sunyi aktus nélkül maradt.

– Te, figyelj, jó ez a bor, Dzsinó, de nekem jobban ízlett az akkori Durbincs sógor.

– Most arról a kevésről beszélsz, amit nem ittál meg, vagy arról a sokról, amit…

– Hülye!

– Igen, a múlt cigánylánya is szebb a ma királynőjénél!

 

„Vége lett a zenének, hazamentek a legények”.

Felálltunk az utcai padról. Sunyi balra, én jobbra mentem a megállóhoz. A negyven év előtti csínytevéseinket sűrítettük bele fél napba. Bízok benne, hogy lesz még sok ilyen kurta napunk, de hogy még egyszer negyven évünk?!

                                                                                                                    Turi Török Tibor

Új hozzászólás