A bögre panasza

Turi Török Tibor küldte be 2019. 07. 18., cs - 21:01 időpontban

 

Múltam víztükrébe kavicsot dob a jelen. Szirénként mélybe rántana, ha a hullámok nem törnék meg a képi varázst, ha nem zárnák el vizsla szemem elől eddigi éltemet a kút fenekén.

A vödör vizet ért. Megtekeredve kicsit úszott, majd alábukott. A lánc megfeszült. Ekkor vettem észre, hogy már tekerem is felfelé, kimentve őt letűnt idők mélyéből. Számhoz emeltem. Két oldalt csorgott ruhámra a múlt itala. Eláztam. Óhatatlan körbefogtak rég nem látott barátok, élők, holtak, és a jóságos mama, kit nem lelek az udvaron, a beszögelt ajtó és az ablakok mögött sem remélhetem.

Itt jártam 1974-ben, a Zempléni kaland* napján. Említettem már, de most kicsit ellágyulok: Katival stoppoltunk Miskolcról a zempléni igézetbe. Hegyek zöld hullámai fogtak, fognak körül, ormok tajtékai vagánykodnak, almazöld lankák futnak felém, hogy itt, a házacska előtt térdre ereszkedve örömködjenek.

– Már elhiszed, hogy időtlenek vagyunk, és egyre szépültünk? Megőriztük a színfalat, a lágy dobogót: a rétet, s izzó csillagunkat, a Napot. Csak a néni és pulija hullott ki a képből… De lám magad jöttél! Él még a lány? Te sem tudod. De te visszajöttél. Várt a kút nagyon! Mesélte, mikor vizet kértetek, mily örömmel adta. Anyóka kislányszemei, mint Piroskáé, csillogtak, kezeit gyermekded dörzsölte. Vendégei jöttek az elhagyott völgybe, szemrevaló, szép, friss fiatalok, mint levendula a réten, mint szellő, mely idetévedt simogatni hópehely arcát, és életfogytig szűz lelkét. A zománcos bögréből nagyokat húztatok, egymás szájához mint csókot úgy kínáltátok – és a kutya táncolt köröttetek.

– Kik vagytok, lelkeim? Honnét jöttetek? De jó látni titeket! De szép is a fiatalság! Én is voltam valamikor szemrevaló. Ölre mentek Óhután a legények értem… De már csak magam maradtam, és Bojtos… Istenem, be szép is az élet… Van kis túróm, friss kenyerem. Tegnap sütöttem. Üljenek mán le, hozom is tüstént, kedveseim! Ne menjenek már el! Mért kell így sietni? Megvár az élet mindenkit! A puli lesunyta fejét és gazdájához nyomakodott. Megpusziltuk. Arcom nedves lett. Könnyszemei azóta is bennem párállnak.

Közel negyven év után újra hátat fordítok az árva portának. Már csak az elemek tanúi e kurta regének. A tető beszakadt, a kút is rozoga – feladja. Közönségem, az örök hegyek gyászos karéja körbezár. Tekintetemet valami a beszakadt káva felé vonzza. Rögök és fűcsomók közt panaszosan néz felém a bögre. Már akkor is foltozták ügyes kezek, horpadt volt, de büszke. Most becsapva és kifosztva, néma fohásszal szomjamat reméli. Tanúkra leltünk egymásban. Cinkosok vagyunk, a fátum ellenében. Magamhoz vettem, megmostam, törölgettem, és Pálháza környékén elvesztettem. Én Keszthely felé vettem utamat, ő visszaballagott a mamához, ötven nyarat élt pulijához és a cserben hagyott kútjához.

                                                                                                                  

                                                                                                                     Turi Török Tibor

*Korábbi novellám

Új hozzászólás