Szita Dezső bácsi

Turi Török Tibor küldte be 2019. 07. 23., k - 16:02 időpontban

 

Emlékeznem kell még földimre, Szita Dezső bácsira. Pestről vidékre, a Somogy megyei Nagyszakácsiba kerültem. Itt szerencséltettem a kisöreggel, ki szegről végről rokona is feleségemnek. Szegényt a Honvéd Kórházban rákkal műtötte főorvos unokaöccse, ki később elárulta: „jobb lett volna nem felbontani – máig élne!”

Hetekig araszolt a halál felé. Sokszor ágya széléről hallgattam napról napra összefüggéstelenebb történeteit a faluról, ifjúságáról, a vidám-szomorú békeidőről.

– Ne keseredjen, bátyja! Iszunk mi még a szőlőhegyen murcit, hozzávaló frissen hullott dióval!

– Erdőszéli, őzlábgombás rántottát is készítek. Meglátod, Tiborkám, milyet tudok én csinányi – de hát ide hékás! Ha most ihatnék mégszer jó szakácsi kútivizet, menten meggyógyúnék. Nem bor kell nékem…!

Nejem csak hetek múlva jött utánam, és addig megtörténhet, hogy benyitva kórtermébe, már csak a frissen huzatolt ágya vádol! – gondoltam.

Hiába is törtem a fejem, míg csak cselhez folyamodtam: két, csatos, zöld palackot kértem a portástól. Megtöltöttem „jó” klóros pécsi vízzel, és behűtöttem. Félve adtam a kezébe. Akkurátusan felpattintotta a porcelán kupakot, és lassan szájához emelte. Megnedvesedtek szájszegletei, majd ádámcsutkája is mozdult. A még gyanús folyadék kitöltötte szájüregét, megduzzadtak, majd apadtak pofazacskói. Ahogy gyorsult a habzsolás, úgy kezdtek gyulladni szemében a szakácsi telihold, a napsütötte határ, a zölden ujjongó lucernás és a törzsökös szelídgesztenyék oltalmazta présházak. Az ég, dombok szabdalta kék szoknyájának korcát, százados fák és ösztövér jegenyesorok rojtozták.

Napok múltán már csak segítségemmel tudott mérkőzni a kupakkal, majd rám bízta a felnyitást is. Aztán én tartottam szájához, hogy egyre lassabban, de még kortyolhasson, ugyanis pohárba vétségnek tartotta kitölteni a „hazait”.

Egy reggel a „váltópalackkal” nem volt miért az ágyig lépnem. Az éjjeliszekrényen eldőlve, üresen fordult felém a tegnapi. Zárókupakja dróton lógva, csüggedten leste Dezső bácsi örökre gazdátlan papucsát…

 

                                                                                Turi Török Tibor

 

Új hozzászólás