A Gróf úr

Kurunczi Mária küldte be 2019. 07. 30., k - 12:22 időpontban

Lement a Tavernába, húzták az emlékei. Szeme nehezen szokta meg a sötétet. Leült ahhoz az asztalhoz, amelyik a törzshelye volt. Elgondolkodott. Akaratlanul is az elmúlt 70 év képei villantak fel előtte. Még mindig nem akarta elhinni, hogy egyedül maradt, hogy társ nélkül kell leélnie, ami még hátra van. Csak forgatta az ujján a karikagyűrűt, ami még ebben a sötétben is feltűnően csillogott. De az is lehet, hogy csak neki volt feltűnő.

A pincér szavára eszmélt fel:

- A szokásosat? - kérdezte.

Csak bólintott, mert nem bírt megszólalni, az emlékezéstől a sírás kerülgette. Elővette zsebkendőjét, közben szétnézett. Körbe-körbe fiatalok ültek, egymásra nézve, összebújva, kéz a kézben, mint annak idején ők is. Megpróbálta összeszedni magát, nem szabad sírnia, most nem! Eleget sírt délután a temetőben…

Lassan kortyolgatta a hideg sört, tudja a pincér, mi kell neki. Kinn ugyan még nincs olyan meleg, de azért már jól esik a hideg sör.

Hirtelen meggondolta magát, odaintette a pincért és fizetett. Az előbb még az emlékek miatt jött ide, de most már kezdte nyomasztani ez a hely.

Az utcára érve csak sokára szokta meg a szeme a fényt. Átment a túloldalra, és felszállt a villamosra. Most nincs kedve hazamenni az Otthonba, ahol sohasem lehet egyedül a gondolataival. Jó lenne ez a Szociális Otthon, csak ne lennének olyan sokan! Mindig beszél valaki. Az öreg féllábú, tolókocsis beszél a legtöbbet, főleg a háborúról. Őt ez nem érdekli, mert a rendszerváltást juttatja eszébe, amikor elvették tőle a birtokot, meg a kastélyt, pedig hat majorban nem volt olyan szép kastély, mint az övé, csak láthatná még egyszer! De a gyerekei sohasem akarják elvinni oda. Kíváncsi lenne, hogyan művelik a megmaradt földet, de inkább a kastély érdekelné, vagy talán már meg sincs?!

Úgy tűnt, nagyon hamar hazaért, még van egy órája a vacsoráig.

De nem ment be a szobájába, inkább körbesétált a parkban. Most már szép az is. A tél mindig megviseli, de már zöld minden. Szerencsére még kinn volt a kertész, valamit ültetett.

Odament hozzá. Ő volt az egyedüli az otthonban, akivel szeretett beszélgetni. Ő nem nevette ki, mint a többiek, mindenről beszélhetett vele. Együtt sajnálták a birtokot…

- Merre járt Gróf úr? - kérdezte, mert azért ez a cím még mindig kijárt neki, a társai is így szólítják.

Elmesélte a kertésznek töviről hegyire, merre járt, mit látott. Azt is, hogy a Tavernában sörözés közben megint rátörtek az emlékek, majdnem kicsordult a könnye. Állandóan a feleségére gondol.

- Jó asszony volt? - kérdezte a kertész.

- Jó asszony, meg szép is, olyan szép, mint maga kedvesem…

A kertész nem vette komolyan a bókot, de az öreg folytatta:

- Tudja, ha fiatalabb lennék, elvenném magát feleségül, az én kastélyom kertjét varázsolná ilyen szépre.

- De nekem már van férjem - mondta a kertész.

- Az nem baj - legyintett az öreg, majd egy kis gondolkodás után folytatta - oda jönne a férje is a birtokra. Maga kedvesem kertészkedne, a férjét meg kinevezném főlovásznak. Tudja, milyen szép lovaim voltak? Minden reggel kilovagolnánk ketten, kedvesem.

A kertész csak nevetett, s belement a játékba.

- És azután mit csinálnánk egész nap?

- A férje befogna a hintóba, aztán körbejárnánk a birtokot, meg ellenőriznénk a béreseket. Mert az nagyon fontos, hogy minden jól menjen! Nem igaz? Aztán egy halom rózsát szednék, és a lábai elé tenném. Nálam csak rózsaszirmon járna. Ilyen szép asszonynak az dukál!

Majd hirtelen az órájára nézett.

- Azt hiszem mennem kell, nemsokára vacsora idő. Miért is hozzák olyan korán azt a vacsorát? - még szívesen maradt volna, olyan jól elbeszélgettek.

- Menjen csak! - mondta a kertész, és nézte, amint botladozva elment, maga mögé eregetve a pipafüstöt, melynek karikái mintha írásba fognák a régi történeteket…

 

Kép: Léva az alsó vár kapuja. / Évszám: 1939 / Fortepan 42723 / Adományozó: id. Konok Tamás

Új hozzászólás