Lángol az amazonasi őserdő, a gazdákat gyanusítják a gyújtogatással

HungaryFirst küldte be 2019. 08. 22., cs - 21:46 időpontban

Az űrből is kivehetőek az amazonasi dzsungelben pusztító erdőtüzek, a NASA néhány napja publikálta az első, műholdról készült felvételeket, amiken jól látszanak az esőerdőből felszálló hatalmas füstoszlopok. A füst eleinte Bolivia és Paraguay felé szállt a BBC tudósítása szerint, de hétfő délutánra elérte, és sötétségbe borította a dzsungeltől körülbelül 3000 kilométerre lévő Sao Paulo városát.

Az El Pais szerint az elmúlt öt évből idén a legtöbb az erdőtűz, az Infoamazonia pedig arról ír, hogy a következő három hónapban az átlagosnál 40-50 százalékkal kevesebb csapadék várható pont abban a térségben, ahol a legsúlyosabbak most az erdőtüzek. Ez Euronews beszámolója szerint Amazonas tartományban már egy hete rendkívüli állapotot hirdettek az egyre terjedő erdőtüzek miatt.

A tüzek és a mezőgazdasági célú erdőirtás között közvetlen és közvetett összefüggés is látszik.

Eleve az erdőtüzek egy részét direkt azért gyújtják, hogy az őserdőtől így nyert területet mezőgazdasági célra fordítsák. Augusztusban viszont túl nagy a tüzek elterjedésének kockázata, ezért ilyenkor tilos így irtani az esőerdőt. Az emberi tevékenység viszont ilyenkor is ronthat a helyzeten, például a korábban megrikított erdőségek miatt alacsonyabb a páratartalom, ami eddig nehezítette az erdőtüzek terjedését.

A szélsőjobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro hivatalba lépése óta felgyorsult az erdőirtás Brazíliában, ennek eredményeként pedig a német és a norvég kormány is felfüggesztette a Brazíliának nyújtott támogatásaik egy részét, azt, amit elvileg az esőerdők védelmére kellene fordítani.

Bolsonaro elnök szerint a környezetvédelemért egyébként úgy is lehet tenni, ha csak minden második nap kakál az ember. (BBCVice NewsEuroNewsWaPo)

 

444.hu nyomán

Új hozzászólás