Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz

Turi Török Tibor küldte be 2019. 09. 06., p - 19:40 időpontban

 

Ki van magasabban?

Ki a tengerszint felett ezer méterrel bandukol a fennsíkon, vagy ki fele magasból, a várfokáról néz a szédítő mélységbe? Kinek szíve megtelik az ősök üzenetétől, melyek árnyas zugokból, leomlott falakról, kopott küszöbökről sejlenek felé.

Most feltűnnek a hegykoszorúk övezte dombvidéken, harci méneken a hazaigyekvő várbeliek is. Falvak templomai versengve üzenik a hegyre merészkedő várkápolnának az örömhírt. A tér hatalmas öble táncol köröttem. A végeláthatatlan hegy gerincén az ég matat ecsetjével, hogy azúrt lopjon ködszín ruhájára. Úgy birtokod az idő, mint a tér. A katonák integetnek feléd. Lencsevégre kaphatod a nemesi bandériumokat, a Fekete Sereget, vagy Nagy Lajos királyunk hadát is, kik Toldival, Nápoly ellenében vonulnak.

Kivel ily kegyesen bán a tér, és a végelláthatatlanba csalogatja a tekintetét, annak felfedi, de legkevesebb sejteti titkait. Időutazóként akár útjába állhat a kopjás őrjáratnak, de a várúrnő vendégszeretetének már kevésbé. A füstöskonyhában, tűzkutyán forgó tárkonyos kappan illata évszázadokat utazva csiklandja ínyünket; nem különben a magyar konyhából kiveszett szószok, mártások igéző látványa.

A fennsíkon járónak duplán ennyit kellene látnia, hiszen kétszer közelebb van az éghez, de mit sem sejthet az egészről. A horizont árva línea. Az ég egyet tud a réttel, akár fel is cserélhető. A távolság nyűg és keserű megpróbáltatás. Nem kívánkozol semerre, kivált alá, mélyebbre, mert fogalmaid szerint ott feleannyi a semmi. Betölt, dehogy, kitölt a nihil, mert nincs képzeted arról az igézetről, melyen taposol. Föntről remélsz áldást, pedig alattad is lehet.

Lábnyomaid sokasodnak, örömeid kevesednek. Magába itat a mindig ugyanaz. Meg sem tett lépteid nyoma mutatják előtted az utat, de te csüggedt vagy! Király vagy kilométerre a tengerek felett, de nem érzékelheted völgyek nélkül fennjárásod. Kik felett lépdelsz, igaz, messzebb vannak a Naptól, de barátjuk mindenik bolygó, kivált a Föld. Varázslatot vetít, földszagú, ágai gyümölcsöt kínálnak, dombjai megizzasztanak, és ha elfáradsz, a pince hűsében borral kínál. Élnek, mert merítenek a jó mellett a rosszból is. Fáradság nélkül nem üdít a pihenés – mindössze renyhülés. A várra mászás jutalma a látvány. Út a cél felé küzdelmes, és mennél inkább az, annál édesebb a megérkezés. Kinek életét nem mérgezi akadály, nem is cukrozhatja eredmény. A hideg tanít meg arra, hogy becsüld a meleget. Sötét nélkül nem tündökölhetne az üstökös, és a hullócsillag is észrevétlen maradna. Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz! Királyé a gyaloghintó és kényelem, hordároké teher és a küzdés. Mikor leteszik az úri alkalmatosságot, kiknek lesz könnyebb? Természetesen azoknak, kiknek nehezebb volt az út.

Ki a földdel együtt él, és termeli a javakat, ki dolgozik: bútort készít, lovat csutakol, vagy a konyhán jeleskedik, azoknak lehet örömtelibb. Kit ringattak a gyaloghintó vitrinében, az nem ad magából, és nem is vesz el semmit. Ha nem ülne benne senki, akkor sem lenne üresebb. Magasan közlekedik, és simán, mint a vándor a fennsíkon; ezért életük is élménymentes. Kik alul nyögik a terhet, azoké a lerakás öröme.

Olyan ez, mint a hegymászás. Belefáradunk, de a tetőn a látvány megjutalmaz, kivált, ha várat, lovasbandériumot és csupaszív várúrnőt is rendel az Isten mellé.

 

                                                                                                                         Turi Török Tibor

Új hozzászólás