Akár fél évig is eltarthat a Nyugati felújítása

HungaryFirst küldte be 2019. 09. 24., k - 06:45 időpontban

Közbeszerzési pályázatot írt ki a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar felvételi épület tetőzete és a homlokzati üvegfalak felújítása, valamint állagmegóvása tárgyában. A kivitelező feladata lesz a vágánycsarnok tetejének felújítása a csatlakozó üvegszerkezetekkel, a pénztárcsarnok tetejének, a McDonald’s étteremnek helyet adó épület tetejének és a homlokzati hat kisebb toronytető műemléki felújítása. Ebbe beletartozik a teljes tetőhéjazat cseréje, a faszerkezetek lecserélése, a fémszerkezetek javítása. Látványos munka lesz az üveg függönyfal teljes felújítása az épület mindkét végén.

A feladat része továbbá a felvételi épület többi, még fel nem újított tetőszakaszának javítási munkái, valamint a csapadékvizet elvezető rendszer részleges átépítése – áll a közbeszerzési felhívásban. A megvalósításhoz a vágánycsarnokot fél évre kivonják a vasúti forgalomból, a pályaudvar többi része zavartalanul üzemel a felújítás idején. A magyar főváros egyik ikonikus épületének számító, Gustave Eiffel vállalata által tervezett csarnokot 1877-ben avatták fel, a fém-üveg kupola a maga korában technikai bravúrnak számított.

A Keleti és a Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére európai uniós forrásokkal rendelkezik a MÁV Zrt. – mondta korábban Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója. Ezeket gondolták újra, és mivel máshogy szeretnének bizonyos fejlesztéseket megvalósítani, átcsoportosítanák a pénzt. Az illetékes szaktárcákkal már egyeztettek, a kormányhatározat megjelenését várják. A vasúttársaság vezetője elismerte: a Nyugati pályaudvaron kritikus a helyzet. Az esőzés megmutatta, hogy a tetőszerkezet cserére szorul, készültek olyan fotók, hogy az embereknek esernyővel kellett állniuk a csarnokban.

A tervek rendelkezésre állnak, így a tetőcserét hamarosan megkezdhetik. Homolya Róbert arról is beszélt, hogy ezzel egy időben a Nyugati téri aluljáróban és a pályaudvaron húsz helyiségbérleti szerződést mondtak fel. A cél az, hogy a XXI. századnak megfelelő utasközpontú fejlesztés valósuljon meg, és ilyen szolgáltatóegységeket hozzanak létre.

A Keleti pályaudvaron a nyáron kéthetes felújítás zajlott, ennek során megszüntették a bódékat. Mivel a Keleti épülete is rossz állapotban van, ezért ott is a fejlesztés folytatására lenne szükség. A Nyugati és a Déli esetében a kormány jelenleg is vizsgálja a föld alatti összekötés lehetőségét. Ha ez megvalósulna, az gyökeresen átalakítaná nemcsak a főváros, de a teljes magyar vasúti hálózat működését, akár egy évszázadra befolyásolná az ország közlekedési lehetőségeit.

Bármi lesz is a Nyugati távlati szerepe, a történelmi épületet meg kell őrizni, a Nyugati és a Rákosrendező közötti vágány- és váltóhálózatot, valamint a 130 esztendős, Siemens–Halske vonóvezetékes biztosítóberendezést korszerűre kell cserélni.

 

Jámbor Gyula; Magyar Nemzet

Új hozzászólás