Czeglédi Andrea: A Szentírás és a Szózat… Stoffán György előadása Kecskeméten

HungaryFirst küldte be 2019. 11. 13., sze - 19:22 időpontban

Jó ideje tapasztalhatjuk, hogy gondok vannak a magyar nemzeti média háza táján. Valami hiányzik, valami nincs rendben, a színvonal kezd a baloldaliakéhoz hasonlítani, a műsorok egysíkúak, unalmasak, és egyre semmitmondóbbak. A nemzeti oldal összetartásának lanyhulása, mint figyelmeztető, mára kézzel fogható. Ezt jelzi az október 13.-ai választás eredménye is, azonban arra a bizonyos „Í”-re a pontot Jászberény, illetve az ottani csúfos vereség tette. A helyzet aggasztó. Olyannyira az, hogy a nemzeti érzelmű átlagpolgárok tartanak a 2022.-es vereségtől, ami az általunk ismert Magyarország végét jelentené.

Egymás után tesszük fel a kérdéseinket: mi történhetett, mit kéne másként csinálni, mi nem működik, és miért nem működik az, ami korábban természetes volt.

Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ tegnap délután Kecskeméten, Stoffán György író, újságíró, egyháztörténet kutató előadását hallgatva, aki a Hírös Mag-Kecskemét és Kiss Gabriella meghívottjaként a KKK épületében tartalmas másfél órát szerzett a közönségének.

Kiss Gabriella köszöntőbeszédét azzal kezdte, hogy azért esett a választása Stoffán Györgyre, mint előadóra, mert ő az egyetlen józan, kritikus hang a jobboldalon.

Stoffán György rögtön előadása elején leszögezte, hogy ő pártokon és a KESMA-n kívül és fölül álló nemzeti, jobboldali újságíró, ezért ő mindig őszintén leírja és kimondja azt, amit mások nem, vagy talán csak érintőlegesen, mert egyszerűen nem merik, tartva munkahelyük megszűnésétől a szakmai ellehetítlenítésükig. Stoffán kijelentette, hogy magyarságának két oszlopa és fundamentuma van: a Szentírás és a Szózat.

Azzal a problémával kezdte, ami szerinte a legnagyobb válságot okozza a mai emberek lelkében: a hit válsága. Hiába hivatkozunk ma Magyarországon keresztény értékekre, azok védelmére, ha nincs mögötte hit, amely kitöltené ezt az üres fogalmat tartalommal. Hiszen – tette fel a kérdést –, mitől válik valami keresztény értékké? Éppen úgy, hittel kéne végeznünk feladatunkat, az országépítést, a nemzet felemelését, mint korábban tették művészek, építészek, akiket hitük segített csodálatos keresztény alkotásaik létrehozásában. A hit nélküli „kereszténykedés” olyan, mint a lemerült, töltő nélküli mobiltelefon…

A mai kor emberének nincs amibe kapaszkodnia, sem politikailag, sem egyházilag. Az egyházban tapasztalható válság, korábban nem tapasztalt méreteket öltött. Elég, ha csak a pán amazóniai szinódusra, annak döntéseire, vagy a vatikáni kertekben végbemenő pápai bálványimádásra gondolunk. Ez a Vatikánban tapasztalható romlás azonban sokkal korábban kezdődött. A probléma gyökere a II. Vatikáni Zsinat idejére tehető, ugyanis azt követően rombolták le a művészeti értékek pótolhatatlan sokaságát, a szentélyeket, építették a szemben miséző oltárokat és tiltották meg a latin nyelvű liturgiát… és elindított az egyházban egy olyan liberális szellemiséget, amely ma mindent lerombol. A zsinat ma is tapasztalható és a nemzetre vonatkozó súlyos következménye például, a csángók problémája, akik kénytelenek román nyelven hallgatni a misét. Állandó magyar pasztoráció a falvakban nincs. A latin nyelv az egyház egységes nyelve volt, mindenki értette és nem okozott konfliktusokat. A világ minden táján bekapcsolódhatott a hívő ember a liturgiába…

A júniusi csíksomlyói pápalátogatás pedig tovább erősítette ezt a kiszolgáltatottságot, ellentétet, hiszen Bergoglio kijelentette, hogy Romániába látogatott a románokhoz. A hívő, magyar ember, támogatás nélkül maradt, és az erdélyi magyar katolikus egyház mindezekről mélyen hallgat, mást mond, mint ami az igazság. És ezt mi itthon is látjuk, halljuk, érzékeljük, hiszen itthon is vannak e bálványimádó vatikáni vezetésnek követői, szószólói…

Ugyancsak csalódnak az emberek a politikában is, hiszen annak ellenére, hogy azt hangoztatjuk: szuverén országban élünk, ott tartunk, annyink van, amennyit megengednek. Ezért e téren lassan azt vagyunk hajlamosak hinni, hogy egy kottából játszik mindkét oldal, csak más a szólam és a kotta borítójának színe…

Több súlyos hibáról, mulasztásról is hallhattunk az előadásban, az egyik legszembeötlőbb talán az, hogy a fiatalokat nem éri el a nemzeti politika. Míg a baloldal igyekszik maga köré gyűjteni leendő szavazóit, addig a nemzeti oldal semmit sem tesz a megnyerésükre. Bíráljuk az oktatást, de nem teszünk semmit. A tanárok közül sokan képzetlenek, liberális beállítottságúak. Tény azonban, hogy az, ami manapság az iskolákban folyik, annak az eredménye, hogy a tanároknak nincs joguk nevelni. Pedig nevelni kell, mert a magyar megmaradás csak és kifejezetten a magyar kultúra oktatásával biztosítható. Remek dolog a test edzése, ám a lélek táplálása éppen annyira fontos, zsenge ifjú kortól kezdve. A művészeti oktatás, a zeneoktatás hiánya meglátszik az mai ifjúságon. Helyette ma Magyarországon színes-bőrű táncosok népszerűsítik a multikulturalitást az óvodákban, és gender-mesék írására hirdetnek pályázatot, miközben a magyar népmesék és a magyar népzene csodálatos, kiapadhatatlan forrása volna a nevelésnek.

Nagyon nehéz bármin is változtatni, hiszen egy 70 éves folyamat zajlik az országban, olyan folyamat, amely nemzetrontó, züllesztő volt eddig is, és az ma is.

Arra is kitért az előadó, hogy sokan elkeserítőnek tartják a kormány hozzáállását, hiszen a kétharmad ellenére láthatóan semmit sem tesz az ellenzék törvényszegéseinek, rágalmainak megfékezésére. Folyton arra hivatkozik mindenki, hogy demokrácia van, így ez is belefér. Maga a demokrácia azonban nem létezik, nem is létezett soha – mondta Stoffán. A proletárdiktatúra is népi demokrácia volt, ahogyan az eddig volt összes diktatúra demokráciának vallotta magát. Ebből a tényből kiindulva nem demokráciára kéne hivatkozni, hanem alkotmányos rendet kell teremteni, jogi, törvényes eszközökkel, és a párhuzamos társadalmat kell villámgyorsan megszüntetni. Ugyancsak elkeserítő, hogy a mai politikusokból – mindkét oldalon – hiányzik az emberi méltóság és az alázat. Nem látják már a népet és a nép mindennapos, való gondjait. Milliós fizetések mellett erre képtelenné váltak – mindkét oldalon. Panaszkodunk, hogy sok helyen az ellenzék bűnözőket helyezett az önkormányzati testületek vezető pozícióiba, ám míg egyszerű, kétkezi munkásoktól erkölcsi bizonyítványt kér a foglalkoztató, addig a politikusok érinthetetlenek.

Ugyanúgy problémát okoz a képviselői fizetések ügye. Aki fizetést kap, az nem szolgál, nem a nemzetet szolgálja, hanem zsoldos. Annak dolgozik, aki a bérét fizeti. És úgy is dolgozik, ahogyan megköveteli tőle a gazdája.

Ennek apropóján az egyik hallgató szót kért és elmesélte, hogy nagypapája annak idején képviselő volt a kecskeméti városi előljáróságon. Tőle tudja, hogy akkoriban a testület minden képviselője, saját vagyonával felelt a hibás döntésekért.

A hibás döntések pedig mindannyiunk sorsát befolyásolják. Ha nem változtatunk, 2022-ben gyermekeink és unokáink sorsa is megpecsételődik.

Ezeket a hibákat súlyosbítják a jobboldali sajtó egyes képviselőinek ostoba, fellengzős kijelentései, a gyűlölködés is. Ám, nehéz úgy megteremteni a klasszikus újságírás erkölcsi és szellemi normáit, hogy az építő kritikáikat megfogalmazni szándékozó munkatársakat a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) elnémítja, fenyegeti, a múlt rendszerből örökölt komisszárokat a nyakukra ültetve próbál mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt tartani. (A „Közép-Európai” és „alapítvány” összecsengése már önmagában is ismerős lehet sokunknak… – a szerk.)

A megoldás az volna, ha közelebb hoznánk, megszólítanánk az ellenzék szimpatizánsait. Nem a széthúzást, hanem az összetartást kéne erősíteni, amit csakis szeretettel lehet véghezvinni. Szeretni ellenfeleinket pedig csak hittel lehet, mert a hit az egyetlen összetartó erő. Nem a különbségeket vagyunk hivatottak egymásban keresni. Mindegy, hogy valaki protestáns, vagy római katolikus. Mindegy, hogyan éljük meg hitünket. Csak az intézmény más, a vallás egy. A legfontosabb, ami közös bennünk az, hogy Krisztus követői vagyunk mindnyájan, ezért együtt kell felvennünk a harcot a keresztények ellenségei ellen.

A legfontosabb feladatunk Krisztusban való egyesülés – magyarként.

Ezekkel a szavakkal zárta előadását Stoffán György, akit sokan a magyar nemzeti média egyik tanítómesterének tekintenek. A hallgatósággal folytatott családias hangulatú, kötetlen beszélgetés után megállapítható, hogy ez az, ami ma a nemzeti oldalon hiányzik. A párbeszéd, a problémák közös feltárása, a megoldás közös keresése, ami talán még visszafordíthatja nemzetünket a szakadékba vezető útról.

Köszönjük Stoffán Györgynek a remek előadást és a félelem nélküli őszinte, biztató szavakat!

 

 

Czeglédi Andrea

Új hozzászólás