Képzelt halál a hegyekben

Kurunczi Mária küldte be 2019. 11. 13., sze - 20:13 időpontban

Sohasem jutott eszembe, hogy halálom előtt mi lesz az utolsó kép, amit majd látok.

Most megpróbálom elképzelni.

Ha a hegyekben halok meg, biztos, hogy leestem egy szikláról, és nem veszítettem el az emlékezőképességem. A sziklákat számolom, majd a repedések sorakoznak előttem, aztán a mohákat látom, és tudom ily módon, merre van észak. Ilyen közelről még úgysem láttam hegyi mohát. Mint vékony hajszálak, zöldek, némelyek gyengén barnák.

Képzelem, hogy mosolyognak rám, és sajnálnak. Közelebb húzódnak hozzám, és átölelnek, védenek, mert beesteledett, sötét van és hűvös. Állok, vagy ülök, nem érzem, de talán fekszem, épp a hátamon, és számolom, ahogy kigyúlnak egymás után a csillagok.

Szeretném látni, hova is estem, lesz-e esélyem reggel, ha virrad felkelnem, és tovább mennem. De nem láthatok mindent. A saját testem eltakarja azt a sziklát, amire estem. Mindenhol mohák körülöttem. Érzem puhák, lágyak. Senki sem jön már erre, nincs, ki levigyen innen. Lehet, hogy itt halok meg.

Jó éjt puszit is kapok, egy éppen lehulló levéltől, miközben elalszom. Ez lesz talán az utolsó álmom. Már nem is bánom. Megbékéltem sorsommal, éltem, reméltem, voltak szép éveim, de a leltározáshoz most nincs erőm.

Mindig a hegyeket vágytam látni, megmászni a sziklákat. Sikerült. Ez lett a vesztem.

Elzsibbadt testemben nem érzek fájdalmat. Lebegek a lét és nem lét határán. Senki sem tart velem. Csak a Hold. Ballag a maga útján. Az előbb még a fenyő csúcsán állt, aztán egy kisebb fa lombján állapodott meg. Sötétben nem ismerem ezt a gyönyörűséget, milyen fa lehet?

Most már becsukom a szemem. A mohára hajtom fejem.

Megszűnik minden.

Ez az utolsó kép, mi elém vetődik. Finom moha körülöttem…

Képzelt halál a hegyekben
Ausztria, az Ötscher hegycsúcs Gösing felől, a Mariaellerbahn-ról nézve. Évszám: 1936 Fortepan 71139 (részlet) Orig: Lissák Tivadar

 

Új hozzászólás