Az olasz miniszterelnök parlamenti számonkérését és lemondását követelte Matteo Salvini

Kovácsi Sándor küldte be 2019. 11. 29., p - 06:21 időpontban

Az olasz államfő közbelépését, a miniszterelnök parlamenti számonkérését és lemondását követelte Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen árulással vádolta Giuseppe Conte kormányfőt, mivel a parlament megkerülésével az Európai Unióval megállapodott az európai pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) reformjáról.

Giuseppe Conte bejelentette, hogy hétfőn a római alsóházban szólal fel az ESM-ügyben és „elsöpri” Matteo Salvini „féligazságait és egyértelmű hazugságait”. A miniszterelnök hozzátette, hogy készen áll feljelenteni Matteo Salvinit rágalmazásért: ezért arra szólította fel a Liga vezetőjét, hogy viselkedjen úriemberként, és mondjon le parlamenti mentelmi jogáról. Conte közölte, hogy a jövő évi költségvetés decemberi parlamenti elfogadása után kormánya újabb, ez alkalommal 29 pontos ütemezési programot indít el a két kormánypárt - az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) - ígéreteinek megvalósítására.

Giuseppe Conte így reagált Matteo Salvini sajtótájékoztatójára, amelyen a Liga politikusa kijelentette, hogy az „áruló Giuseppe Conte” „merényletet követett el” az olasz nép, az olasz alkotmány és az olasz gazdaság ellen. Olaszország számára „halálosnak” nevezte az ESM reformját.

Minél előbb lesznek választások, annál jobb, az olasz nép a káosz és a rosszakarat túszává vált...

- hangsúlyozta a Liga vezetője. Megjegyezte, hogy a Liga is azt mérlegeli, miként tudja bíróság elé állítani az európai szerződéseket az olasz parlament megkérdezése nélkül módosító Giuseppe Contét. Matteo Salvini azonnali találkozót kért Sergio Mattarella államfőtől. Ezzel egy időben felszólította Giuseppe Contét, hogy a parlamentben tisztázza a történteket, és ajánlja fel lemondását.

Az ESM-ről az alsóházban szerdán tartott vitát fel kellett függeszteni a kormánypárti és ellenzéki képviselők tettlegességig fajuló ellentétei miatt. Az egymásnak eső képviselőket az sem tartotta vissza, hogy vendégként meghívott iskolások követték a parlamenti ülést. A stabilitási mechanizmus az euróövezet pénzügyi stabilitásának biztosítását célzó uniós stratégia részét alkotja: a 2002 februárjában aláírt kormányközi szerződés a pénzügyi nehézségekkel küzdő vagy azok által fenyegetett euróövezeti országoknak nyújt segítséget. Olaszország - Németország és Franciaország után - az ESM harmadik legnagyobb finanszírozója.

Az ESM reformját a tervek szerint februárban írják alá, de a módosításokban a tagállamok már megállapodtak. Az olasz kormányfő június végén járult hozzá az ESM új szerződéséhez. Giuseppe Conte korábbi nyilatkozatai szerint az akkori kormánypárt Liga tudott mindenről, Matteo Salvini viszont dokumentumokkal kész bizonyítani, hogy a miniszterelnök erről nem értesítette sem az akkori kormánypártokat, sem a parlamentet. Salvini többek közt egy nyári sms-üzenetet mutatott meg a sajtónak, amelyben tömör, de nem éppen szalonképes kifejezésel azt közölte a kormányfővel, hogy a Liga nem támogatja az ESM-szerződés átírását.

Már a baloldali PD-vel együtt kormányzó M5S is fenntartásait fejezte ki az ESM reformja miatt. „Ez a szerződés az olasz dolgozók megtakarított pénzét fenyegeti, csak hogy megmentsék a német bankokat. A (dél-olaszországi) Reggio Calabria nyugdíjasa fogja megmenteni a Deutsche Bankot!” - jelentette ki Matteo Salvini. A jobboldali Olasz Testvérek (FI) elnök, Giorgia Meloni is hangoztatta, hogy az ESM reformja „a német bankok megmentésére kell a Brexit küszöbén”. Elemzők szerint ezzel az üggyel „a legmagasabb fokozatra” kapcsolt a közvélemény-kutatásokban 50 százalék feletti ellenzéket vezető Matteo Salvini és Giuseppe Conte közötti politikai ellentét, amely tovább gyengíti a kormányt. Matteo Salvini a parlamentben bizalmi szavazást kérhet, amelyet Giuseppe Conte mindenképpen el akar kerülni.

 

MTI nyomán

Új hozzászólás