Anglia első transzpárja az ötéves gyermekét akarja nővé változtatni…

Kovácsi Sándor küldte be 2019. 12. 06., p - 15:16 időpontban

Korábbi sajtóközleményeik szerint Rogersék az Egyesült Királysáp első transznemű párja. A 21 éves Jody és a 27 éves mostohaapa, Greg (aki egyébként nőnek született) elhatározták, hogy ötéves fiúkat, Jaydent inkább átalakítják lánynak. Az anya szerint a család „normális életet” élt, amíg Jayden – aki részleges hallással született – felépült egy műtétből. A fiú ekkor állítólag azt mondta, hogy utál fiú lenni, és hogy ő valójában lány, és a Disney Jégvarázs című animációs filmjéből Anna hercegnőre akar hasonlítani. Később lányruhát akart hordani, ezért a transzpár úgy döntött, hogy akkor mennek és vesznek neki lányoknak szánt ruhákat. Sokan azt gondolják, hogy – a láthatóan nem normális – páros csak a figyelem felkeltése miatt csinálja ezt a fiukkal, amit ők persze tagadnak, mint ahogy azt is, hogy kényszerítették volna a gyermeket. Azt sem ismerik el, hogy befolyásolja a fiú döntéseit az, hogy milyen környezetben, kikkel nő fel. Az anya kijelentette, hogy már a kezdetektől tudta, hogy a „párja”, Greg 16 éves korában megváltoztatta a nemét. Greg viszont azt mondta, hogy a fiúra nem lehetett hatással az ő nemváltó beavatkozása, mert a fiúnak sosem beszélt a múltjáról. Jayden tanítói és barátai állítólag elfogadták az átváltoztatást, és a szülők szerint az illetékes védőnői szolgálat is tud a dologról.

A felelősségteljesnek nem nevezhető anya elmondta: A szociális munkások is láthatják, hogy Jayden jól gondozott, és nincs oka aggodalomra. Csak azt akarjuk, hogy Jayden örüljön és büszke legyen saját magára, bármi lesz is belőle. Az az apróság, hogy ez már a születése előtt nem sokkal eldőlt, nem zavarja a „szüleit”, így a fiú most egy Young People’s Gender Service nevű glasgow-i klinika várólistájára került, mert még túl fiatal a hormonkezelésekhez.

 

dailyrecord/888

Új hozzászólás