Addig lépj…

Kurunczi Mária küldte be 2020. 01. 11., szo - 18:47 időpontban

Az özvegyasszony már több mint húsz éve élt egyedül. Sohasem gondolt arra, hogy valakit is közel enged magához. Lépten-nyomon rossz történeteket hallott, és jobb így egyedül, mintha valaki kiforgatná mindenéből. Bár nem volt gazdag, de amijük volt, azt mind a saját kezükkel szerezték meg.

Mit hagy a gyerekeknek, ha egyszer lehunyja a szemét?

Miközben ezen gondolkodott, egy meghívót hozott a postás. A régi munkahelyéről egy nyugdíjas rendezvényre szólt a meghívás.

Kinyitotta a szekrényét és szétnézett a ruhái között. Elég sok ruha volt ott, amit már évek óta nem hordott. Kivette egy szép zöld ruhát csipkés gallérral, felfrissítette, és a jelzett napon elindult az ünnepségre.

Egy volt kolléganője mellé ültették, s örült, hogy legalább jól elbeszélgetnek. Arra nem is gondolt, hogy Eszter édesapját is elhozza.

A vacsora után bál is volt, méghozzá élőzenével, mint az ő idejükben. Egyszer csak az öregúr felállt, s egy kézcsók kíséretében felkérte táncolni.

Csodálatos volt az este, majd az öregúr haza is kísérte, és merészen megkérdezte, egy hét múlva találkozhatnak-e.

Igent mondott, bár miután becsukta a kaput, s hallotta az öregúr távolodó lépteit, már meg is bánta, hogy igent mondott.

Eltelt a hét, és a megbeszélt időben csengettek.

Az öregúr állta a szavát, s az egész délutánt együtt töltötték, hosszú beszélgetéssel. Nem találkoztak sűrűn, de ő annyira nem is bánta, mit tudna kezdeni egy ilyen öregúrral?

Nem a városban élnek, hogy eljárjanak szórakozni, itthon meg csak egész délután ülnek, s beszélgetnek.

Egyszer majd a közös témájuk is elfogy. Mi lesz, ha már nem lesz miről beszélgetni?

Egy szomorú vasárnap délután finoman közölte, hogy nem szeretne többet találkozni. Nyíltan elmondta, értelmetlennek tartja, elmúlt minden érzés, ha volt is valaha.

Az öregúr nehezen, de elfogadta a döntést, s szomorúan hazaballagott. Idős korban már nincsenek lángoló szerelmek, nyugtázta.

Hetek teltek el, az öregúr egyre jobban bánkódott. Lánya, Eszter gondterhelten nézte végig, hogyan emészti magát, s apja tudta nélkül egy csendes őszi délután becsengetett az özvegyasszonyhoz, aki eléggé meglepődött, de szívélyesen fogadta. Csak kollegiális látogatásnak vélte, s miután egész délután beszélgettek, végül a lány apjára terelte a szót. S tudtára adta, apja még mindig szereti. Ő elgondolkodott, majd néhány perc múlva megadta a választ, ad még egy esélyt, holnap várja.

Eszter boldogan rohant haza, hogy közölje apjával a jó hírt.

Ám, amint benyitott az ajtón, furcsa érzése volt, túl nagy a csönd, a televízió sem szólt. Rosszat sejtett.

Apja öltönyében szépen felöltözve feküdt az ágyon. Alig egy órája szenderült örök álomra.

Másnap az özvegy hiába várta… későn lépett…

Addig lépj…
Fortepan 30330 Évszám: 1966 Origin : Urbán Tamás 

 

Új hozzászólás