Az alvó Kedves

Kurunczi Mária küldte be 2020. 01. 12., v - 10:11 időpontban

A hajó kora reggel futott ki a kikötőből. Még sokáig látni lehetett a partot. A sirályok vijjogása kísérte. Csodálatos volt a reggel. Mindketten boldogok voltak. Egy év nászút. Ilyen sem adatik meg mindenkinek. Ha vannak csodatévő manók, akkor azok most itt voltak. Mindkettőjük vágyát teljesítették. Az esküvőt, bármily rövid is volt az idő, alaposan megszervezték, ehhez segítségükre volt a hajó személyzete. Nem hívtak sok vendéget. A Kedves szülei korán elhaltak, testvére, egyéb rokona sem volt, csak egyetlen barátnője, aki nem rég temette el férjét. A gyászt erre a pár órára félretéve, elvállalta, tanúja lesz.

Gregori sem bánta meg, hogy Magyarországra jött, hiszen itt találta meg a Kedvest. Nem hazudtak a barátok sem, hiszen ebben az országban vannak a legszebb nők.

Ezek a gondolatok futottak át agyán, ahogy a korlátnak dőlve nézte a vizet, a távolodó partot, s a Kedves arcát, ami most kissé sápadtnak tűnt. A fedélzeten elhelyezett fotelágyak egyikében pihent, a nap rávilágított arcára, haját fújta a kora reggeli szél. Rajta feledte a tekintetét, miközben a Kedves csukott szemét nézte. Ő bizonyára érezte, nézik, mert hirtelen kinyitotta a szemét. Összemosolyogtak. Felállt, és Gregorihoz lépett, aki óvatosan átkarolta. Máris reggelire hívták a vendégeket.

Reggeli közben, egy matróz jelent meg, és valamit mondott Gregorinak, de a Kedves nem értette, csak azt látta, elborult az arca.

Bocsánatot kért. Elrohant a matrózzal, ám rövidesen visszatért. A ború eltűnt arcáról, és tovább reggeliztek.

A Kedves nemrég tudta meg, hogy ez a hajó, mely egy évig édes fogságban tartja majd őket, Gregorié.

Amikor megismerkedtek azon a bálon, ami neki az első bál volt, még nem tudta, hamarosan férjhez megy. Kihez máshoz, mint az első táncosához. Akkor még csak annyit tudott róla, hogy Gregori egy hajón dolgozik, és járja a világot.

Amikor megkérdezte tőle, elmenne-e vele a világ végére, azt hitte Gregori csak viccel, s rábólintott. Pedig oly sokszor elgondolta, milyen jó lenne ezzel az emberrel körbe utazni a Földet.

Isten meghallgatta imámat-gondolta magában, amikor elindultak.

Csak azt nem értette, mi ez a gyengeség, mert gyakran érezte magát fáradtnak, ami egy- két hét után sem múlt el. Nem mert szólni Gregorinak, nehogy megijedjen. Csak múló rosszullétek, nyugtázta magában. Az is lehet, hogy „tengeri beteg”. Minthogy ezek a rosszullétek egyre sűrűsödtek, titokban csak felkereste a hajóorvost. Aki mosolyogva közölte vele, semmi baj, csak gyermeket vár.

Alig várta, hogy Gregori visszatérjen. Türelmetlenül nézett az ajtó felé, de Gregori csak az ebéd idejére került elő. Gyanakodva nézte a Kedvest, aki sokatmondóan mosolygott. Ám, közben Gregorit megint elszólították kötelességei, nem tudta elmondani neki a nagy örömhírt.

Délután a kabin felé sietett, amikor egy matróz hatalmas rózsacsokrot vitt be a szobájukba.

Nem tudta, mire vélni, de Gregori mindig is romantikus dolgokat művelt.

Este minden kiderült. Bár az orvost köti a titoktartás, de ez kivételes eset volt. A doki örömmel újságolta el Gregorinak, aki a rózsacsokorral fejezte ki örömét.

Aznap az est, mint már hónapok óta minden este, csodálatos volt, a fedélzeten a szokásos fotelágyban pihenve telt el, a naplementét nézte, és a változó formájú felhők látványát élvezte.

Aztán feljött a Hold is. Az ő szempillái elnehezedtek, végül elaludt. Gregori pedig csak nézte-nézte az alvó Kedvest. A sápadt holdfénynél, csak az ő arca volt sápadtabb. Ezt az állapota teszi - gondolta, s ha majd megszületik a kicsi, biztosan újra nevetős, piros arcú lesz az ő Kedvese.

Teltek a hetek, hónapok. Egyik öbölből a másikba hajóztak. Néha kimentek egy-egy városban a partra, körülnéztek, s látták a hegyeket, s előttük a végtelen vizet. Vásároltak néhány babaholmit, hiszen már lassan közeledett az idő, amikor elő kell bújnia a kis jövevénynek. Az orvos is állandó készenlétben állt, ha szükség lenne rá.

Egy őszi este meg is történt a csoda, minden simán ment, nagy hangon sírva köszönt e világra a kis fiúcska. A vendégek megtudva a jó hírt, hogy egy utassal több van a fedélzeten, tapssal, koccintással nyugtázták ezt az eseményt.

Gregorira nem lehetett ráismerni. A legénység is csodálkozott rajta. Bár sosem volt szigorú velük, de most még annál is engedékenyebb volt, mint lenni szokott. Így ők is keresték mindenben a kapitány kedvét.

Teltek a hetek, de a Kedves állapota csak nem javult, bár a kicsivel minden rendben volt. Egy éjszakai rosszullét után az orvos azt javasolta, hogy a legközelebbi kikötőnél feltétlenül időzzenek többet, és keressenek fel egy kórházat, alapos kivizsgálás szükséges.

Gregori megijedt, valami komoly baj lehet, ha már az orvos ilyen szigorú tanácsot ad. Bár ő is látta, hogy a Kedves többet alszik, mint az átlagember, és egyre sápadtabb, bár ő azt hitte, csak a tenger teszi.

A legközelebbi kikötőben kimentek a városba, s a kórházi vizsgálatokat megkezdték.

Miközben a fiúcskát egy idősebb hölgyre bízták, a Kedves ott maradhatott a kórházban.

Már csak két kikötő volt hátra az útjukból, s utána fordulhatnak vissza. Ennek tudatában, bár nehezen, de elengedte Gregorit, s alávetette magát mindenféle vizsgálatnak. Miközben naponta értekeztek telefonon.

Egy nap Gregori a telefon után lerogyott a székre, s percekig mozdulni sem tudott. A rossz hír teljesen letaglózta, a diagnózis: leukémia.

Este sokat beszélgettek az orvossal, mik az esélyek, lehetőségek, de így látatlanban a leletek nélkül nem sok biztatót tudott mondani.

A kisfiú viszont jól érezte magát, láthatóan el volt azzal a hölggyel, akire rábízták. Ő szépen növekedett, nem volt semmi gond vele. Az utolsó kikötőben mindent elintézett Gregori, s éppen készült visszafordulni a hajóval, amikor kapta a hírt, hogy a Kedves állapota egyre rosszabbodott.

Úgy döntött az első kikötőnél kiszáll, kocsiba ül, és elmegy hozzá. A legénység van olyan jó csapat, hogy megold mindent nélküle.

A kórházban alig ismert rá a Kedvesre. Jócskán lefogyott, arca sápadt lett, és szinte mindig aludt. Csak pár percet tudott beszélni vele. Arra kérte, még egyszer vigye vissza a hajóra, ott akar meghalni.

És már egyre inkább látni szerette volna kisfiát is.

Mindjárt intézkedett Gregori, hogy a következő kikötőben álljon hosszabb ideig a hajó. Gyógyszerekkel, jó tanáccsal ellátva köszönt el a Kedves a kórházból. Újra a hajóra lépett. Kisfiát sírva ölelte magához, majd visszament a fedélzetre, s a szokott fotelágyba pihent le. Azon nyomban elaludt.

Gregori könnyeivel küszködve szomorúan nézte az alvó Kedvest.

Még két hónapot éltek a vízen, amikor egy nap nem mozdult a Kedves. Arca olyan sápadt volt már, mint a fehér rózsa.

Bevégeztetett.

Egy élet még szinte a kezdetén, a legszebb pillanatokban megszűnt.

Gregori már sírni sem tudott, mereven, némán nézte a Kedvest, aki még akkor is úgy nézett ki, mintha csak aludna.

Egyszer csak kikötöttek, ez volt az utolsó kikötő az alvó Kedvessel…

Az alvó Kedves
Edouard Manet - Hölgy legyezővel (Jeanne Duval protréja, 1862

 

Új hozzászólás