Czeglédi Andrea: Szabadkőműves román ortodoxia

HungaryFirst küldte be 2020. 01. 19., v - 19:04 időpontban

2020-ban minden magyar a Trianon okozta gyászos évfordulóra emlékezik, mindenki azt a bizonyos 100 évet emlegeti. A kormány a „nemzeti összetartozás éve”-ként jelöli az idei esztendőt, habár szeptember 5-ét, az Észak-Erdélybe való bevonulás napját talán inkább joggal nevezhetnénk a nemzeti összetartozás napjának. Egyesek Trianon felülvizsgálatát követelik, bárgyún, hasztalanul és ezzel akkora kárt, viszályt keltenek, hogy már-már azt hihetnénk, inkább idegen megrendelésre generálják. Mások a mágikus, 100 éves lejárati időre esküsznek, utolsó szalmaszálukba kapaszkodva, ami nem más, mint botor álom, hiszen efféle lábjegyzet nem volt a tragikus szerződésben.

Trianont, és az azóta eltelt 100 évet saját érdekeinek, érzéseinek megfelelően mindenki másként értékeli. Ugyanez az évforduló a szomszédos államok számára örömünnep, hiszen amit mi akkor elvesztettünk, azt ők megkapták és élvezik – látszólag.

Ebben az ügyben azonban mindenki téved. A máig is érvényes trianoni határvonalak terve nem 100 évvel ezelőtt született meg. Sajnos ezt a tényt még Raffay professzor úr is tévesen látja (állítja), amikor arról beszél, hogy két héttel a Versailles-i aláírás előtt Clemenceau-ék sem tudták, miként roncsolják majd szét a Magyar Királyságot. Tudták! Ezt elkönyvelhetjük bizonyított tényként, hiszen Franciaország és Anglia szabadkőműves urai már a XIX. században úgy alakították a Közép- és Kelet-európai politikát, hogy liberális törekvéseiknek senki és semmi ne szabhasson gátat.

Ezen törekvésük ékes és sikeres példája Románia megalakítása. Felejtse el gyorsan mindenki, amit eddig erről halott, olvasott, esetleg tanult.

Induljunk ki abból, amit már eddig is tudtunk: olyan nép, hogy román nem létezik…, illetve létezik egy ideje, mert létrehozták mesterségesen. Nem, nem a románok tették meg az első lépéseket. Az ő „történelmüket” is ugyanazok kezdték írni, mint akik a magyar történelmet hamísítják a mai napig. A románok – maradjunk a manapság divatos, píszí elnevezésnél – sohasem volt egy egységes nemzet, mint ahogyan ma sem az. Mind a mai napig láthatóak a különbségek, hiszen területenként változnak a szokásaik, fizikai kinézetük, külön és teljesen eltérő nyelvjárásaik vannak. Gyakran előfordul, hogy különböző országrészben élő emberek alig értik egymás beszédét.

Ettől függetlenül 1859. január 24-én létrejött Románia. A „kis-egyesülésnek” nevezett esemény, amely a moldvai és a havasalföldi fejedelemségeket volt hivatott egységes állammá gyúrni, egyúttal a különböző népeket is igyekezett egységes nemzetté formálni. Így váltak a moldo-vlachok, a moldvaiak és az oláhok – most csak a két legnagyobb népcsoportot említve – egy néppé, románokká.

A mesterséges állam létrehozása az európai liberálisok keze munkáját dicséri, legnagyobb pártfogója maga III. Napóleon, a második francia császárság uralkodója volt, de az angolok is lelkesen pártolták a tervet. Ezen a ponton megjegyezhetjük, hogy a liberalizmus, mint eszme a szabadkőművességhez kötődik, tehát e kettő egy és ugyanaz. Az európai uralkodóházak tagjai pedig szívesen töltöttek, és töltenek be ma is, szabadkőművesként vezető szerepet.

A derék nyugati, liberális vezetők az 1853-1856 között zajló krími háború után határoztak e stratégiailag igen fontos lépés szükségességéről. Döntöttek egy olyan egységes, nacionalista Duna-menti állam létrehozásáról, amely sorompót alkothat Oroszország és a polgáriasodó, liberalizálódó Nyugat között. Egyes források ennek a tervezetnek fő okaként a cár 1848-ban tett ígéretét említik. I. Miklós, orosz cár ígéretet tett, hogy megvédi a Balkánon a pravoszláv egyházat és híveit a nyugati liberalizmustól. Ezen források szerint ez a harc végül 1918-ban a cári család kivégzésével zárult.

Alexandru Ioan Cuza-t bízták meg a feladattal, hogy egyesítse a két fejedelemséget. Cuza ezredes tökéletes jelölt volt, hiszen ’48-as veteránként a francia szabadkőműves páholy egyik mesterének, Manzzininek volt tanítványa. Az ezredes megbízása arra is kiterjedt, hogy felszabadítsa a „szegény, sínylődő népet” az ortodoxia sötét bugyraiból és Romániát egységes nemzetállamként terelje a fényes európai haladás egyetemes útjára.

1859-ben a kizárólag szabadkőművesekből álló európai küldöttség tanácsai alapján, akik állítólag azért voltak jelen, hogy „felügyeljék a választásokat” a havasalföldi és moldvai elektorok megválasztották Cuzát az Egyesült Fejedelemségek első uralkodójává.

A belső hatalmi harcok elkerülése érdekében a román koronát felajánlották egy idegennek, Sigmaringi-Hohenzollern Károlynak, aki maga is szabadkőműves nagymester volt.

A szabadkőművesek elégedettek lehettek az ezredes munkásságával, ugyanis személyét máig is tartó nemzetközi tisztelet övezi köreikben. Az Egyetemes Testvériség az „emberiség jótevőinek” soraiba emelte, 1970-ben, születésének 150. évfordulóján az UNESCO megemlékezést szervezett a „nemzetközi közvélemény” figyelmébe ajánlva őt és munkásságát, majd a párizsi szabadkőműves páholy román tagjai1992-ben érdemrendet alapítottak tiszteletére. Ezt a korszakot a román tankönyvek egészen másképp tálalják…

Lássuk hát, mit is vitt végbe valójában ez a figyelemre méltóan agyondicsért „nagy román államférfi”!

A történelemkönyvek szerint, 1859 és 1862 között igyekezett véghezvinni az egyesítést… ám valójában azon dolgozott, hogy teljhatalmát kiterjessze. Megalapította a „polip államot”, Havasalföldre, Bukarestbe összpontosította a hatalmat. Bukarestre az „internacionalista” sokszínűség miatt esett a választás. Kísértetiesen hasonlít ez a liberalista törekvés a mai helyzethez, amikor a liberális pártunió foggal-körömmel ragaszkodik Budapesthez, megszerezve azt a legutóbbi – októberi – választáson. Természetesen, szükség van egy olyan emberre, aki buzgón teljesíti a parancsokat. Ez a személy annak idején Bukarestben Cuza volt, majd 160 év elteltével Budapesten Gyurcsány irányítása ás ellenőrzése alatt és mellett Karácsony Gergely teszi ugyanezt...

Így alakul meg – Párizsban szőtt tervek alapján – a nacionalista román állam, amelyre mind a mai napig oly büszkék jeles szomszédaink. Ám ez, csupán demagóg büszkeség, hiszen Románia, megalakulása óta internacionalista és románellenes.

Uralkodása második szakaszában Cuza olyan szekularizációt hajtott végre, amely kísértetiesen hasonlít a bolsevikok ’19-es rémtetteihez és Rákosi ámokfutásához. Az 1863-ban megalapított kormány minden tagja, élükön Mihail Kogâlniceanuval, az ő híve volt. Az korábban anarchiapárti, forradalmi érzelmű Cuza pedig erősen fogta a gyeplőt. Semmi sem történhetett tudta, akarata és beleegyezése nélkül. Országépítését és hatalma megerősítését az ortodox egyház földjeinek és egyéb javainak elrablásával kezdte, a modern Európába való felzárkózás jegyében. Első dolga 1859-ben az államkassza feltöltése volt. Ennek érdekében Filotei Buzău-i püspök minden vagyonát fondorlatosan megszerezte. Kölcsönkért az állam nevében 400 ezer lejnyi aranyat, amit sohasem adott vissza, majd lefoglaltatta a püspök és a püspökség teljes ingó és ingatlan tulajdonát. A püspök a hihetetlen nyomás, vegzálás miatt először megőrült, majd rövid idő múlva elhalálozott. Ugyanebben az évben, Moldvában a rossz adminisztrációra hivatkozva államosított hat kolostort azok ingó és ingatlan értékeivel együtt. Lefoglaltatta az adminisztrációra vonatkozó összes egyházi iratot, megszüntette a műhelyeket és mindent elvett tőlük, ami a kolostoroknak jövedelemforrásként szolgálhatott volna. Az apátok mellé adminisztratív bizottságot jelölt ki, akik azon túl a Vallási Minisztérium hatáskörébe tartoztak. 1860 augusztusában uralkodói rendelet alapján két kolostort és 31 remetelakot zártak be, az ott élő szerzeteseket pedig kényszerlakhelyekre száműzték. A kolostorok épületeit, a templomokat az állam hajléktalanszállóként, iskolaként, vagy egyéb célra hasznosította. (Érdemes a szabadkőművesek romboló módszereit összehasonlítani az 50-es évek rákosista intézkedéseivel.) Két hónappal később 10%-os jövedelmi adót vetettek ki, amely vonatkozott a metropolitákra, püspökökre, kolostorokra, templomokra és szemináriumokra egyaránt. Októberben a „demokratikus parlament” ülésén a Vallási Minisztériumot a Pénzügyi Minisztérium alá rendelték, így az egyház teljes vagyona az államkasszába vándorolt. (A demokrácia és a demokratikus berendezkedésre hivatkozás máig a szabadkőművesek védőpajzsa!)

Ezután, a rablás után Cuza elkezdte a szerzetesrendek teljes felszámolását és a nép „ateizálását”. Tervét igazi román módszerrel – körmönfontan – vitte véghez, francia mintára, „trikolorba” és nacionalizmusba csomagolva. „Keresztes hadjáratot” indított a görög befolyás ellen, így elvágva a kapcsolatot az Athos hegyén lévő görög egyházfővel. A büszkeség és a szabadság hamis illúziója mindenkinek eszét vette, még a papok sem ébredtek rá időben ennek a veszélyére, így a nacionalizmust ők is segítették és ma is segítik minden emberi gyűlölködést bevetve, megtagadva a hitet, amelynek alapja a krisztusi szeretet volna. Magát az ortodoxiát készültek eltörölni. Ez sikerült is, hiszen ma a román ortodoxia egy meghasonlott, és az állami liberalizmus, nacionalizmust és gyűlöletet szolgálja a görög ortodoxia mély hitével és Krisztus követésével szemben. 1863-ban kiadták a dekrétumot, miszerint: „Romániában az összes egyházi vagyon állami tulajdonban van és marad.” Így, az állam kiterjesztette hatalmát az egyházkerületekre is, habár eleinte csak a görög befolyás alatt álló kolostorokról volt szó.

Amint ezt véghezvitte, az uralkodó elhatározta, hogy teljesen megváltoztatja az immár nemzetivé – államvallássá – vált egyházat.

1864-ben a kormány a Gergely-naptárral szerette volna lecserélni a megszokott Julián-naptárat, ezt a tervezetet azonban a heves ellenállás hatására elvetették.

Korabeli források megemlítik egy Konstantinápolyból érkezett jezsuita rendfőnök bukaresti látogatását, aki napokon át tárgyalt Bukarestben. Valószínűleg Erdély átvételének egyházi vonatkozásairól tárgyalhattak.

(Érdekes módon 155 év elteltével egy másik jezsuita, Bergoglio is Bukarestbe látogatott, megerősítve látogatása során Erdély Romániához tartozását…)

Ugyancsak 1864-ben kiadtak egy rendelet, amely meghatározta, hogy ortodox szerzetessé csak 60 év feletti, vagy teljesen munkaképtelen rokkant válhat, aki egyúttal lemond az állami nyugdíjról. Az egyedülálló nők esetében 50 év lett a minimum korhatár, amikor zárdába vonulhattak.

Államosították az egész román társadalmat, ugyanis 1864 decemberében új alkotmány lépett életbe. Elvették az anyakönyvezés jogát az egyháztól – akárcsak később Magyarországon a kommunisták – és átruházták a helyi elöljáróságok hatáskörébe, ahogyan a válásokat is a járási törvényszékek intézték. Temető csak a településtől 200 méterre létesülhetett, így akadályozva, hogy a hívő emberek „túl sokszor és túl sok keresztet lássanak”.

Az agrár- és a társadalmi reformokat az oktatás megreformálása követte. Cuza kijelentette, hogy szét kell választani az oktatást az egyháztól. (Újra csak arra gondolhatunk, hogy kommunistáink minden politikai tette parancsvégrehajtás volt, ugyanazoktól, akik 1789-től napjainkig irányítják a világ keserves történetét.)

Megszüntették az egyházi oktatást, és elemi iskolákat nyitottak. A Vallási Minisztériumot átnevezték Vallási és Oktatási Minisztériummá. A diktátor valódi célja a nép egyháztól való elszakítása, és az egyház elszakítása az ortodoxiától, teljessé téve ezzel a francia-szabadkőműves állam befolyását.

Az elemi oktatás ingyenes és kötelező volt, de az oktatás átalakítása minden szinten megtörtént. Kicsit később már a szemináriumok és azok tananyaga is az Oktatásügyi Minisztérium hatáskörébe tartoztak.

A nép liberális nevelése és az egyház szabadkőművesek által történt átalakítása párhuzamosan zajlott. Cuza és a kormány, a román ortodox egyház, vezetőjévé váltak. Ettől kezdve az egyház az állam eszközévé vált. Már nem is ortodox egyházról, hanem egyenesen a román egyházról tesz említést V. A. Urechia miniszter egy, Nifon metropolitának írt levelében, amiben arra utasítja a metropolitát, hogy a papság meggyőzőerejét bevetve tereljék a gyermekeket az állami iskolákba. Mindezt persze az egyház, a haza érdekében és védelmében, ahogyan az az utolsó sorokból kiderül. (A Magyarországon megalapított békepapi intézmény Romániában már jóval korábban működött, sőt működik a mai napig is. A papok az állam alkalmazottjai és besúgói.)

Az egyház győzködése valóban szükséges volt, hiszen az átállás nem volt egyszerű. Amint azt már a cikk elején is említettük, nem volt egységes román nyelv, a kolostorokban a gyerekeknek a cirill ábécét oktatták mindaddig, és az egyetlen tanult idegen nyelv a görög volt. A dák és latin rokonságot később a szabadkőműves állam találta ki és ekkor kezdték használni a latin ábécét és oktatni a latin nyelvet.

A szabadkőművesek „művét” Trianon koronázta meg. Ekkor a Magyar Királyság szétdarabolásával és a balkáni népcsoportok összeugrasztásával sikerült kontroll alá vonni a térséget. Ezt az ellentétet a mai napig igyekeznek fenntartani, mert uralmuk csak addig tart, ameddig Kelet- és Közép-Európa népei fel nem ismerik, hogy ez a csoport ellenük dolgozott és dolgozik ma is.

Románia a szabadkőművesek sikeres kísérleti telepe volt és maradt a mai napig is. Ott kipróbálják ötleteiket, terveiket, és amennyiben működik, alkalmazzák más országokban, köztük Magyarországon is. Iohannis elnök ma, annak a folyamatnak a végső munkálatait végzi, amely folyamatot Cuza kezdett meg, Ceausescu folytatott, s amely folyamat megszünteti Romániát és átadja az országot a nemzetközi pénzvilág értékromboló bűnözőinek. Ebben segíti a jelenlegi elnököt I. Hohenzollern Mihály király lánya, aki rendszeresen fogadja a Iohannisszá lett Johannist, ellátva őt a páholyból érkező parancsokkal...

Van azonban egy kis csoport, amely felismerte és világossá igyekszik tenni az elmúlt évszázadok drámai valóságát. Ha sikerrel járnak, akkor végre megszűnne a közös történelmet és közös fájdalmakat megélt népek közötti gyűlölet, s közös erővel véget lehetne vetni a világtörténelem legaljasabb és két évszázadon keresztül tartó összeesküvésének....

Források:

preot Nicolae Serbanescu: Aniversari-comemorari,,,

Nicolae Iorga: Istoria poporului romanesc

Gheorghe Ionescu: Viata si activitatea lui Filotei, episcopul buzaului

Emilian M. Dobrescu: Ilustri francmasoni

 

Czeglédi Andrea

Új hozzászólás