A Holokauszt Világfórumon Putyin kijelentésével a középpontba került

Wertheim László küldte be 2020. 01. 23., cs - 19:42 időpontban

Kezdetét vette Jeruzsálemben csütörtök délután a Holokauszt Világfórum a világ számos vezetőjének részvételével. Auschwitz felszabadításának 75. évfordulója alkalmából szervezett esemény egyben Izrael történetének eddigi legnagyobb diplomáciai eseménye is. A Jad Vasem Múzeumban tartott rendezvényre olyan neves vendégek fogadták el a meghívást, mint Károly brit herceg, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Emmanuel Macron francia államfő, Mike Pence amerikai alelnök és Frank-Walter Steinmeir német elnök. Hazánkat Áder János képviseli a Nemzetközi Holokauszt Emléknap során. Tegnap díszvacsorával kezdődött a program. A vendégek nagy része már szerdán megérkezett az izraeli fővárosba, ahol este díszvacsorára invitálták a résztvevőket. Portugália, Románia és Grúzia elnökei mellett Emmanuel Macron is Jeruzsálemben töltötte a tegnapi napot, ám az esemény két legkiemelkedőbb vendége, Pence amerikai alelnök és Putyin orosz elnök csak ma reggel — természetesen jelentős médiafigyelem kíséretében — landolt Izraelben.

Mint arra előzetesen számítani lehetett, a jeruzsálemi forgatagban kiemelt szerepet kapott az orosz vezető — például hetek óta többen találgatták, vajon jeruzsálemi tartózkodása alatt tesz-e jelentős lépést annak a Naama Iszakárnak az ügyében, akit hét és fél év börtönre ítéltek Oroszországban. Az izraeli lányt kábítószer-birtoklásért tartóztatták le Moszkvában, szabadon engedéséért édesanyja, sőt hazájának vezetője is többször próbált közbenjárni. Az aggódó anyát Putyin és Netanjahu személyes megbeszélésére is beengedték, ahol Jafa Iszakár beszámolója szerint „Putyin azt mondta, hogy hazaküldöm a lányodat, minden rendben lesz”.

Vlagyimir Putyin közös felelősségnek nevezte az emlékezést, és az antiszemitizmus elleni harcra bátorított. „Gyászoljuk a nácik áldozatait, beleértve hatmillió zsidót” — fogalmazott. „Ezeket a haláltáborokat nemcsak a nácik működtették, hanem a csatlósaik is különböző országokban” — tette hozzá az orosz vezető, akinek jelenléte, pontosabban felszólalási joga miatt korábban Lengyelország elnöke visszalépett a részvételtől.

Amerika alelnöke Iránt emlegette, a francia elnök az idegengyűlöletre figyelmeztetett a csütörtök délután kezdődő eseményen.

 

Új hozzászólás