Stoffán György: páncélvonat helyett parlamenti leszavazás

HungaryFirst küldte be 2020. 03. 24., k - 19:40 időpontban

Nincs okunk bármiféle jót feltételezni arról a söpredékről, amely magát ellenzéki pártok összességének nevezi. Egy dologban azért kitartóak és következetesek. Mindenben a magyar nemzet megsemmisítése, és ma már a magyar emberek kiirtása a céljuk. Száz év óta, egyfolytában. Hiszen eleik, dr. Cohen (Kun) Béla tanácsára még páncélvonaton járták körbe az országot és minden állomáson és megállóhelyen otthagytak néhány ártatlan magyart, illetve azok hulláját, míg ma egy másik politikai hitsorsosuk parancsára, a kormányintézkedések megakadályozásának kísérletével igyekeznek ölni úgy, hogy közben előttük van a törvénymódosítás, amelyben fehéren-feketén olvasható az, aminek az ellenkezőjére hivatkoznak.

Mit lehet erre mondani? Semmit. Igaz, van egy ok, amelyért nem csak ők, de minden eszement okolható. A tegnapi parlamenti szavazás sem ok nélkül való. Az ok pedig egyszerű. A demokrácia, illetve a demokráciára való állandó és beteges hivatkozás. Ugyanis a demokrácia az, amely felhatalmazza a csökkent értelmi képességűeket, a hazaárulókat, a hazugokat, a gyűlölködőket és a gyilkosokat arra, hogy beleszólhassanak a nemzet életébe, a józanság ellen felléphessenek, és adott esetben, ha nem volnának más lehetőségek, akár emberéletekkel is játszhassanak politikai jókedvükben és a hatalomszerzés édes álomkórjában. És a mai ellenzéknek nevezett társadalmi seprű (azaz, a hordó fenekén maradt szemét), most végleg eljátszotta azok előtt is az utolsó lehetőségét, akik eddig bíztak a gyurcsányi hazudozás és félrevezetés sokat ígérő politikájában.

Miről is volt szó?

A törvénymódosításban arról mindössze, hogy amíg a járvány tart, addig a kormány a járvánnyal kapcsolatos minden ügyben azonnal, a parlament összehívása nélkül is dönthessen, és maradjanak azok az intézkedések, amelyeket a járványt illetően már eddig meghoztak. Ez világosan olvasható a törvénymódosításban is. Ezzel szemben a gyilkosok kis csoportja Orbán tej… vagy teljhatalmáról polemizált, hazudoztak a napirend előtt valamint hazudozott minden frakcióvezető a hozzászólásokban. A valóság ellenében beszéltek, nekik nem elég a leírt, és az Alkotmánybíróság által ellenőrzött törvény, nem elég nekik Orbán Miniszterelnök szava, miszerint bármelyik pillanatban visszavonható a „tejhatalom”… nem! Nekik a magyar emberek élete kell, a magyar ember pusztulása, a késedelmes intézkedés, de azt sem értette meg ez a söpredék, hogy három hónap után, lehet, hogy sem Fideszes, sem ellenzéki képviselő nem lesz olyan számban már, hogy a parlament döntést hozhasson. A józan ész és az emberség, a magyar nemzet ellen tett az a söpredék, amely a magyar emberekre hivatkozik, de amely nem lát tovább saját zsebénél és a parlamentből kivasvillázható fizetésnél. Jellemtelen politikai senkik ülnek a magyar emberek fizetéséből díjazottan a magyar nemzet, a magyar társadalom ellen támadva a magyar parlamentben, mert a magyar emberek egy elenyésző része beszavazta őket, vagy listás alapon bekerültek jó káderként pénzt keresni, bomlasztani és a keresztény magyarság ellen szúként rágni a biztonságot, a nemzetépítést… Ma pedig? A magyar emberek életére törtek, a járvány kezére játszva az országot… Legalábbis megpróbálták ezt és ezzel levizsgáztak ország és világ előtt. Cohen Béla óta semmi nem változott, csak a páncélvonat szükségessége.

A demokrácia eredménye tehát az, amit láttunk március 23-án. F. Schillernek van igaza, aki a demokráciát szó szerint(!) a hülyeség diktatúrájának (Demokratie ist die Diktatur der Dummen) nevezte. Jó lenne tehát megszabadulni kormányszinten is ettől a szótól, amely mára értelmét vesztette – illetve igazolta.

A kormány pedig teszi a dolgát továbbra is, a gyűlölködők, a szövegértési nehézségekkel küszködők, a magyar gyűlölők és az ostoba, potenciális gyilkosok nélkül… Jó volna viszont, ha kormányunk két dolgot megfontolna: A demokráciára való hivatkozás abszolút értelmetlenségét és az uniós tagságunk újraértékelést… Mert ez a két vírus immár száz illetve tizenhat éve fertőz… és ez ellen nincs védőfelszerelés, csak a normális, józan gondolkodás… (lenne!)

 

Stoffán György

Új hozzászólás