Sport

Kovács Zsófia aranyérmet nyert ugrásban és felemáskorláton is a törökországi Mersinben zajló női torna Európa-bajnokságon. Székely Zója egy felemáskorláton szerzett ezüstéremmel járult hozzá a magyar torna történelmi sikeréhez. A verseny honlapja szerint a Dunaferr SE sportolója már az első sorozat után az élen állt, és az első, 14,350 pontra értékelt gyakorlatát a folytatásban sem tudták felülmúlni a riválisai...

A csütörtöki selejtezőben Ukrajna, Románia, Magyarország volt az első három sorrendje, és ez a hatcsapatos fináléban sem változott, így megszületett a magyar női tornasport első Eb-érme csapatversenyben. A döntőben minden válogatott öt tagja közül szerenként három mutathatta be a gyakorlatát, és mindhárom eredmény számított...

A Budapesti Honvéd sportolójára a döntőben a portugál Telma Monteiro várt, akit eddigi nyolc találkozójukon csak egyszer tudott megverni. A 34 éves rivális a női dzsúdó egyik legnagyobb sztárja, olimpiai bronzérme mellett négyszeres világbajnoki második, Eb-ken pedig már 13 érmet – köztük öt aranyat – gyűjtött. Karakas a második Európa-bajnoki fináléjára készülhetett – az elsőn, még 2015-ben éppen Monteirótól kapott ki...

Az egész viadal legeredményesebbje a tiszaújvárosi kajakos Máró Anna (U17) lett, aki három arany- és egy ezüstérmet szerzett. A legjobb nemzetnek járó serleget Magyarország vehette át – közölte a közösségi oldalán a magyar szövetség. Hazai részről két olyan sportoló is nyert, aki a jövő hét végén a felnőtt világkupán is ott lesz a Maty-éren: Rendessy Eszter K-1 1000 és K-1 500 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult, míg Szellák Szabina K-1 200-on és Zupkó Vandával K-2 500-on diadalmaskodott. Mindkettőjüknek ez volt utolsó ifjúsági versenyük...

A testvérpár pénteken simán jutott fel a főtáblára, ahol szombaton 15. kiemeltként várta a csoportküzdelmet. A Strandröplabdázásért SE versenyzői előbb egy észt, majd egy szlovén riválist győztek le, a négy közé jutásért vívott összecsapáson azonban alulmaradtak a másodikként rangsorolt hollandokkal szemben...

A tokiói olimpiai kvótával már rendelkező magyar sportoló az egy héttel ezelőtt kezdődött verseny utolsó előtti napján, szombaton állt az élre. A kontinensviadal honlapja szerint a vasárnapi első futamban nyolcadik lett, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Az utolsó futamban a 24. helyen végzett, ami a leggyengébb eredménye volt, így ezt nem vették figyelembe a végelszámolásnál. Berecz 53 helyezési ponttal végzett az élen...

A nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) tájékoztatása szerint a Magyar Nagydíjon – ahol géposztályonként három futam alapján alakult ki a végeredmény – a hazai színeket képviselő 23 jet-skis közül Szabó Barnabás, Major Marcell és Markus Erlach is fölényesen, három elsőséggel nyerte meg kategóriájának Európa-bajnoki küzdelmeit...

Csütörtökön jelentették be a klubok az együttműködési megállapodást, melynek értelmében az FTC sportszakmai partnerként segíti a BEAC-ot az esemény megszervezésében. Az FTC közleménye kiemeli, hogy a rendezvényen pár napra az anyaországi területeken kívül Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és a Vajdaságból is Budapestre látogatnak a jövő értelmiségi fiataljai. A torna célja a kezdetektől fogva az volt, hogy segítse a magyar fiatalok határokon átívelő közösségének erősítését, amely egyezik az FTC céljaival és törekvéseivel is...

Halász Bence második helyen végzett a X. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon a férfi kalapácsvetésben kerek 78 méterrel, mindössze hét centiméterrel elmaradva a győztes, lengyel Wojciech Nowicki mögött. A nőknél Alexandra Tavernier révén francia siker született. A férfiak versenyében az első három dobás után is első helyen álló Nowicki az ötödik körben hajította 78,07 méterre a kalapácsot, s ezzel győzött. A harmadik helyen az ukrán Mihajlo Kohan végzett egyéni csúccsal, 77,78 méterrel...

Hét nemzet utánpótláskorú játékosai vettek részt a hétvégén Szencen megrendezett versenyen, amelyen a magyar fiatalok igazán kitettek magukért. A csapatversenyben minden csapatban volt egy-egy ifjúsági, serdülő és újonc játékos, az egyéni számokat pedig külön megrendezték mindhárom korosztálynak. A serdülő fiúknál Lei Balázs harmadik lett, míg a legjobbnak Szántosi Balázs bizonyult. Utóbbi két arannyal zárt, ugyanis Huzsvár Erikkel és Varga Botonddal csapatban is az első helyig menetelt...