<> Hirdessen oldalunkon | Hungary First

Hirdessen oldalunkon

 

Tisztelt reménybeli Támogatónk!  

A Hungary First weboldal hivatásának érzi, hogy a magyar nemzet történelmét és napi politikáját ismertté tegye, kultúráját és a határon túl élő magyar és székely nemzetrészek megmaradását szolgálja. Mindezeknek olyan szegmenseit ismertetjük az olvasókkal, amelyekkel a napi hivatalos politika és média nem foglalkozik, ám ezek nélkül nem lehet teljes a megmaradásért folytatott mindennapi küzdelem, a nemzeti függetlenség megmaradásáért való erőfeszítés. Hiszen a mai nemzetközi politika és a liberális irányzat minden erejét és fegyverét beveti a velük ellenkező ideológia, azaz a keresztény kultúra ellen.

Mint az már bebizonyosodott, ez az irányvonal, amelyet kiváló írók, történetkutatók és újságírók által megvalósítunk, igen sikeres és olvasottságunk napról napra emelkedő tendenciát mutat (Google Analytics). Azonban önerőből az oldalt és a hozzátartozó nyomtatott médiumot (Nemzeti Napló), valamint videó-stúdiónkat nem tudjuk fenntartani. Így támogatásért kell folyamodnunk azokhoz a közös szellemiséget vallókhoz, akik a fentiekkel egyetértenek, és hazánk, nemzetünk túlélését elsődleges célnak tartják, s módjukban van támogatni azokat a nemzeti vállalkozásokat, amelyek voltaképpen missziós munkát vállalnak a mai nehéz helyzetben.

Mit is tudunk adni a támogatás fejében?  

Mindenekelőtt reklámfelületet, és még nagyobb ismertséget. Valamint azt, hogy akiket hirdetőként lát az olvasó, azoknak a termékei, vállalkozása lélekben is közelebb kerül hozzá. Így voltaképpen gazdaságilag mind a támogatónak, mind a támogatottnak megéri a segítség, illetve a támogatásnyújtás, hiszen e hirdetéseket és támogatóink nevét a világ minden részén látják, megjegyzik.   

Amennyiben tehát Önnek vagy cégének lehetősége van arra, hogy röviden leírt, de világos céljainkat és ezek megjelenését támogassa, úgy azt mindnyájunk érdekében, Magyarország magyar országként való megmaradásáért, kérjük, tegye meg.

Köszönettel a portál főszerkesztői: Stoffán György és Szőnyi Balázs

Oldalunk 2017 végén indult. Lapunkat márciusban már közel fél millió egyéni olvasó ért el (Google Analytics alapján).

Ügyfeleink számára minden oldalon tudunk hirdetést biztosítani, igény szerinti méretben.

Amennyiben oldalunkon szeretne hirdetést, vagy bannert elhelyezni kérjük keressen meg minket e-mailben.
Minden hirdetőnknek és partnerünknek egyedi ajánlatot készítünk, hogy elvárásai minél hatékonyabban érvényesüljenek.

Kapcsolat: info@hungaryfirst.hu