Antifa

Szemtanúk szerint péntek hajnalban Notting Hillnél gyűlt össze 150-200 ember egy engedély nélküli zenés eseményre, és éjféltől kezdődtek az erőszakos megnyilvánulások. Hasonló eset fordult elő Kensingtonnál is, ahol a rendőröket meg is dobálták. Streatham Commonnál a Lambeth rendőrség Twitterén már csak a tömegoszlatás végéről számoltak be, és szintén egy nagyobb gyülekezést zavartak szét Mitchamben. Egyes szemtanúk szerint volt olyan zavargó, akinél kés volt...

 

Komoly szervezeti háttér mozgatja a szélsőbalos, anarchista Antifa terroristáit, akik persze bőszen tagadják még azt is, hogy egyáltalán szervezetként működnének, hiszen ők csak mozgalomként állnak ki bizonyos ügyek mellett. Tény, hogy az Antifa nem bejegyzett szervezet, sőt, még csak egyesület sem, mégis rendelkeznek saját zászlóval, logóval és a világ számos pontján vannak jelen. Az antifások érdekes módon egyszerre képesek felháborodni bizonyos társadalmi igazságtalanságokon és nyilván a véletlennek köszönhető az is, hogy ugyanazon módszerekkel fejezik ki nemtetszésüket: gyújtogatnak, fosztogatnak és az agressziótól sem riadnak vissza, hogy végül káoszt teremtsenek vagy éppen polgárháborús helyzetet idézzenek elő...

A háttérhatalom célja a világ átformálása, és ennek egyik formája a zűrzavar gerjesztése, hogy a békés emberek egy bizonytalansági vákuumba kerüljenek, majd azok véleményét fogadják el saját nemzeti kormányukkal szemben, akik egy globális megoldásban látják a konfliktusok kezelését. Ez tehát egy befolyásolási akció a normalitás, a rend, a történelmileg meghatározó rendszerekkel szemben...

Száznál több tüntetőt vettek őrizetbe a Scotland Yard vasárnap reggeli adatai szerint az előző nap kezdődött, hajnalba nyúló és sok helyen erőszakossá fajult londoni megmozdulások résztvevői közül. A demonstrációkon antifasiszta csoportok támadtak a hazafias emlékműveket védő patrióta csoportokkal, valamint a nagy számba felvonuló rendőrséggel...

Az elmúlt napokban az Antifa megmutatta foga fehérét az Egyesült Államokban kialakult zavargások közepette. Nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök is belengette, hogy terrorszervezetként fognak tekinteni rá. A Project Veritas nevű rejtett kamerás felvételekkel dolgozó oknyomozó újságírói alakulatnak sikerült beépülnie az Antifába...

Ahogy az lenni szokott, a lengyel testvéreink időben felismerik a veszélyt és állnak elő jobbnál jobb ötletekkel. Jelenleg a legnagyobb veszélyt az Antifa jelenti a patrióta, hagyományőrző, keresztény, nemzeti közösségekre. Mivel a kelet-európai régióban nem nagyon van táptalaj a szélsőbalos anarchisták számára, ezért nehezebben gyarapodnak, mint a nyugaton...

Rendőrségi információk szerint a megmozdulás kezdetben incidens nélkül zajlott. A rendezvény végén tüntetők mintegy száz fős elvonuló csoportja rendőrautókat dobált meg és támadt rendőrökre az igazságügyi palotától mintegy 500 méterre található Porte de Namur nevű kereszteződés közelében. A helyszín Brüsszel fekete lakosságának otthon adó kerület, az úgynevezett Matonge-negyed közelében fekszik...