Bocskai István

1599-ben Báthory Zsigmond lemondott fejedelmi címéről, helyére Báthory Andrást választották. A papfejedelem – már a katolikus egyház bíborosa volt mikor a fejedelemi címet is megkapta - nem igazán tetszett sem a fényességes török portának, de az osztrák császárnak sem. A saját országában sem örvendett nagy népszerűségnek, az evangélikus szászok és székelyek is ellene voltak. Végül II. Mihály havasalföldi fejedelem, a székelyek támogatásával – akik részére viszont a magyar király, I. Rudolf – aki főállásban, mint német-római császár működött II. Rudolf néven – kapart össze 100 000 aranyat – elűzte őt az országból...

Tizenhárom éves korától kezdve az egymást követő fejedelmek udvarában nőtt bele Erdély életébe. Egyaránt látott tiszteletre méltót (Bocskai István, Báthory Gábor korai évei) és elrettentőt (Báthory Zsigmond). Amíg tisztessége és meggyőződése engedte, kitartott uralkodói mellett, akiknek hatalomra jutását is többször támogatta, elősegítette - Bocskai István és Báthory Gábor részére is kijárta az ahdnámét (szultáni megerősítést) a Portán. Azt, hogy véleményéhez, meggyőződéséhez és Erdély felvirágoztatásáról vallott elképzeléséhez urai politikájával ellentétben is ragaszkodott, jól mutatja, hogy több fejedelem börtönében is sínylődött, többször is menekülnie kellett török földre. 1612-ben Báthory Gábor az országgyűléssel még fej- és jószágvesztésre is ítéltette távollétében...

1604. október 14-15-e éjjelén az osztrák császári seregben szolgáló hajdúk, akiket az akkor birtokain visszavonultan élő erdélyi főúr, Bocskai István ellen küldtek, Bocskai oldalára állva - Álmosd és Diószeg között vereséget mértek a Habsburg csapatokra. Ezzel megkezdődött az idegen uralom elleni Bocskai-szabadságharc, amelyhez a hajdúkon és a jobbágyokon kívül hamarosan csatlakozott az elégedetlen városi polgárság, köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is. A szabadságharc során Bocskai Istvánt 1605-ben először Erdély, majd egész Magyarország fejedelmévé választották...