koronázás

Beszélik, háromszor sújtott le rá a bakó pallosa, de ő még mindig élt. Az ősrégi hagyomány az ilyen esetben megköveteli, hogy az elítélt kegyelmet kapjon. De a bosszúszomjas V. László nem kegyelmezett. A bakó negyedszer is lecsapott. Az ifjú király nem sokáig örülhetett „diadalának”. Még az esküvőjét sem érte meg, 1457. november 23-án rövid, de heveny betegség után elhunyt. Halála kapcsán emlegettek arzénmérgezést, de még bubópestist is...

Nem sokkal trónra kerülését követően már a különbéke megkötésének lehetősége foglalkoztatta, de erőfeszítései nem jártak sikerrel. Az antantnak nem volt érdeke, hogy a Monarchia területi egységének megőrzésével fejezze be a háborút. Hiszen akkor miből „fizették” volna ki szövetségeseiket? Érdekes, hogy mikor 1918 elején megfordult a hadiszerencse - Oroszország a bolsevik forradalomnak köszönhetően „kiesett a partiból” és az olasz fronton is váratlanul nagy sikereket ért el a Monarchia hadereje, már a franciák ajánlgatták a különbéke lehetőségét...

Koronázása után első útja – amellyel mintegy politikai hitvallását is kinyilvánította – Nagyváradra vezetett, a példakép Szent László sírjához, ahol „felidézte emlékezetébe ama sok vitéz férfiút, akik vérük ontását ajánlották fel a hazáért, s nem is haboztak vérüket ontani, hogy maradéknál is haláluk után dicsőség legyen osztályrészük. Erre gondolva elmélkedett, és hánytorgatta lelkében, hogyan szerezhetné és állíthatná vissza Isten segítségével kellő állapotába országa jogait, melyeket a szent korona gyalázatára szomszédos fejedelmek elfoglaltak, s lázadók vagy hűtlenek vakmerően elragadtak”...

 

Az országgyűlés csak 1646. augusztus 24-én nyílt meg, mert időközben, május 13-án Mária Anna császárné meghalt. Ferdinándot 1647. június 16-án koronázta magyar királlyá Lippay György esztergomi érsek. Hat évvel később, 1653. május 31-én Augsburgban német királlyá választották, és még ez év június 18-án Regensburgban a mainzi érsek koronázta meg. Jelmondata: Deo et populo (Istennek s a népnek)...