liberalizmus

„Ami számomra most következik, az egy sok munkával kiharcolt nagyszerű lehetőség, amellyel élni szeretnék, s amellyel büszkévé szeretném tenni szeretett népemet/népeimet, és gyönyörű hazámat; emellett pedig meg szeretnék adni minden olyat a fiaimnak, amit egy édesapa a gyermekeinek megadhat...”

Teljesen elmebeteggé vált a világ, mint azt ma már világosan láthatjuk. Egy hadsereg támadja Európát, de sem Európa, sem a keresztény egyházak vezetői nem védik az európaiakat, hanem a hadsereg tagjait nevezik hazudozva szegény menekülteknek még akkor is, amikor bebizonyosodik, hogy egyetlen egy sem érkezik olyan helyről, ahol üldözik, vagy ahol háború van...

Szijjártó Péter közösségi oldalán tette helyre a balliberális gittegyletet, akik hobbiszinten támadják őt és az általa elvégzett munkát. A közismerten fáradhatatlan munkabírással rendelkező külgazdasági és külügyminiszter valószínűleg már csak azért is szúrja az ellenzék szemét, mert rendíthetetlenül kiáll a magyar érdekek képviselete mellett, és nem rejti véka alá véleményét akkor sem, amikor hazugságokkal próbálják bemocskolni hazáját. Nyilván túl jól végzi a feladatát, ha a balliberális média turbósebességre kapcsolva ontja a róla szóló vagy éppen a vele kapcsolatos dezinformációkat...

Ma Magyarországon nem lehet vagy inkább nem érdemes mélyreható gondolatokat írni, mondani. Ugyanis a meglehetősen korán elkezdődött választási kampány mára a józanész elleni háborúba torkollott, s ennek következtében minden politikai oldal elvesztette azt az ítélőképességet, amely nélkül nem lehet egy országért felelősséget vállalni, egy országot irányítani...

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Szájer József, a képviselőcsoport elnöke levélben fordult Iratxe García Pérez, az európai szocialisták (S&D) frakcióvezetőjéhez és Dacian Ciolos, az európai liberálisok (Renew Europe) frakcióvezetőjéhez, hogy felhívják a figyelmet az európai parlamenti képviselőcsoportjaikhoz tartozó magyar ellenzéki pártok riasztó lépésére: az október 11-i időközi választásokon a közös jelöltjük az antiszemita és cigányellenes kijelentéseiről elhíresült Bíró László lett...

Nemrég jelent meg a 86 éves Moldova György legújabb, sorrendben 104. kötete, az Iványi Gábor lelkésszel készült kétkötetes, „Az Úr jó vitéze című riportkönyv”, melyet pódiumbeszélgetés keretében mutattak volna be Szegeden hétfőn délután a zsidó hitközség dísztermében a nagyérdeműnek, ám az eseményen a szeged.hu beszámolója szerint az új kötetről szinte szó sem esett. A zsidó hitközségben összegyűlt érdeklődők fültanúi lehettek viszont Moldova korábbi írásai kapcsán felmerülő cigányozásnak, majd a a romák elleni 2008–2009-es gyilkosságokról mondott a moderátor bődületes hülyeségeket...

Hazánkban évek óta rendezik több-kevesebb sikerrel a silányabbnál silányabb kormány-buktatós, vagy éppen kormány-lejáratós darabokat. Az anyagi támogatást befolyásos külföldi producerek biztosítják. A szereposztás rendkívül változatos, játszott már főszerepet, a teljesség igénye nélkül: Gyurcsány, Hadházy, a színművészetiről kibukott faltörő Ágika, vagy a felkapaszkodott kisebbségi óvó néni, Bangó művésznő stb. A külföldi szereposztás nem kevésbé változatos: DKné, Újhelyi, Cseh Katka, Donáth és az újabban inkább hazai szerepeket vállaló Niemandmüller...

A fiatalember impozáns eredményei közé tartozik többek között az a tény, hogy rózsaszín szoknyás képét maga Soros György osztotta meg Twitter-oldalán. Emellett olyan gondolatokkal örvendeztet meg minket a kisebbségi aktivista, ami szerint a cigányság, és minden „elnyomott” kisebbség számára a radikalizmus jelentené a megoldást vélt vagy valós sérelmeikre...

Az általános iskolából a középiskolába tartó kamaszkori átmenet gyakran feszültségekkel és aggodalommal teli minden gyermek számára és a nemiségük is ekkor bomladozik." Az itt keletkező természetes bizonytalanságot kihasználni aberrált módon terjesztve a nemváltó transzgender ideológiát viszont felháborító dolog! Különösen, hogy nem felnőttek vitáznak a kérdésről, hanem az eredetileg ausztrál filmsorozatot a CBBC-n (Children BBC) kezdték vetíteni...

A liberális diktatúra napról napra fokozódik. Újabb és újabb híreket hallunk Nyugatról, de itthon is igyekszik felzárkózni a hazai baloldali ellenzék a „progresszív” irányzat abszurditásaihoz. Nemrég jött a hír, hogy Franciaországban eltörölték a jobboldali irodalmat és történelmet. Bár lehet, hogy nem is jobboldalinak kellene nevezni, hanem a normalitásnak. A francia egyetemek közöttük a Sorbonne valóságos kiképző központja a liberális gondolkodásnak, a minap már listát adott ki a baloldali kötelezően bevezetendő irodalomból, miközben törölték az eddigit. A történelem oktatása hasonló cipőben kezd járni, a bevezetendő könyvek a kolonizációval foglalkoznak, sorolják a fehér francia bűnlajstromot, miközben kihagyják, hogy helyi rabszolgaság is volt és az arabok is jelentős részt vállaltak a rabszolgaság gyakorlatában...