Magyar Honvédség

Mintegy 60 milliárd forintból Zalaegerszegen épül meg a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem – jelentette be tegnap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel közösen. A gyártóegységen túl 20 hektáron tesztpályát is kialakítanak a járműveknek. A termelés 2023-ban indul el a német Rheinmetall-lal partnerségben. A világ egyik legmodernebb hadiüzeme a beszállítókkal együtt 500 embert foglalkoztat majd...

Mostantól az interneten mindenki számára hozzáférhető, kutatható az I. világháborúban hősi halált halt, megsebesült és hadifogságba esett magyarországi katonák adatbázisa. A katonahoseink.militaria.hu oldalt ma mutatták be Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban...

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják...