Osztrák–Magyar Monarchia

A kedvezőtlen hadi helyzet miatt a magyar országgyűlés 1848. december 31-én Pest-Budáról Debrecenbe költözött. Az osztrák hadmozdulatok sikere nyomán, törvényes magyar kormány hiányában úgy tűnt, a magyar forradalom ügye elbukott. V. Ferdinánd helyébe az ifjú Ferenc József lépett, aki Olmützben kiadta az úgynevezett oktrojált alkotmányt, amellyel Magyarországot koronatartományként sorolta az osztrák birodalomba...

A döblingi elmegyógyintézetben, 1860. április 8-án halt meg gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István, valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere. Magyarországon a borzasztó esemény oly benyomást tett, melyet le sem lehet írni. Az első percben nem akarták elhinni, hogy „a legnagyobb magyar” valóban meghalt, s mikor ez iránt nem lehetett több kétség, a hitetlenség egyszerre más irányt vett: nem akarták elhinni, hogy öngyilkosság vetett véget Széchenyi életének...

Raffay Ernő beszámolója szerint „a környező román falvak berendelt lakossága fogadta őket, nagy lelkesedéssel. Az utcákon levő magyar nemzetőröket összeverték, kifosztották. A magyar államhatalom jelvényeit letépték, zászlóit összetaposták. Ezek akkoriban megszokott dolgok lévén, mindenki örült, hogy súlyosabb incidens nem történt.” A „gyászos nap” nem váratlanul jött el… Már a magyarországi románok gyulafehérvári nagygyűlésén, 1918. december 1-én egyoldalúan kimondták Erdély, 26 történelmi vármegye, elszakadását Magyarországtól és bejelentették a Romániához való csatlakozást...

Nem, a népköztársaság szó nem volt elírás. A népköztársaság, mint államforma nem a II. világháborút követően merült fel először. A közhiedelemmel ellentétben, Károlyi Mihály és kormánya nem valamilyen demokratikus, polgári köztársaságot szeretett volna megvalósítani. Ők már akkor – még híre-hamva nincs Kun Bélának és társulatának – egészen másban gondolkodtak. Erre ékes bizonyíték az 1918. évi I. sz. néphatározat...

Az Új Közlöny szombati számában egy cikk jelent meg, amely hűséges fordításban közli azt a támadást, amely a Ruszinban, a kormány orgánumában jelent meg -- a kormány egyik exponense dr. Frankenberger ellen. Őszintén szólva, nekem nem fontos a Frankenberger elleni támadás -- ezt a vitát intézzék el az urak egymás közt. Van azonban a közölt cikkben egy passzus, amelyet nem hagyhatok szó nélkül...

Európában, de talán az egész világon nincs még egy nemzetnek olyan történelme, mint a magyar történelem. Mátyás király halála óta, máig(!) vagy ránk erőltetett, vagy szabadon választott igában élünk. Mindig valahová tartoznunk kellett, s mindig voltak olyan hazaárulók, akik az éppen rajtunk uralkodó hatalom érdekeit pénzért kiszolgálták. Arra, hogy a magyar politika szerkezetében évszázadok óta rosszul működik valami, sajnos tragikus és kézzelfogható bizonyítékokat rejt a valóság: Rákóczi hamvait hazahozták egykor Magyarországra – Kassára (ma Kosice). Hunyadi földi maradványát Gyulafehérváron (ma Alba Iulia) temették el, királyaink közül tizenegyet Pozsonyban (ma Bratislava) koronáztak, Szent László Nagyváradon (ma Oradea) pihen...

Szilágysomlyón, 1533. szeptember 27-én született Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya. Famíliája az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Báthory István gyermekkorában I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott, ahol humanista műveltséget szerzett. Felnőtt ifjúként tért haza a Habsburg uralom alatt álló Erdélybe és előbb Habsburg Ferdinánd, majd Izabella és János Zsigmond híve lett belőle...

Ferenc József már 1913-ban megparancsolta Ferenc Ferdinánd trónörökösnek, hogy látogasson el a következő év júniusában, Boszniában rendezendő hadgyakorlatra. Az öreg császárnak meg nem nagyon lehetett ellent mondani… Különösen Ferenc Ferdinándnak nem, aki már amúgy is Ferenc Jóska „bögyében volt”, Chotek Zsófiával kötött – az udvar szempontjai szerint – rangon alulinak minősülő házassága miatt...

A harc 1915. július 7-éig tartott. Egy olasz sereg a doberdói fennsíkon és a görzi hídfőnél, míg egy másik a tolmeini hídfőnél harcolt. A cél Trieszt elfoglalása lett volna. Hét napon át az olasz nehéztüzérség lőtte a frontvonalat, majd megindult a gyalogság meglehetősen tervszerűtlen rohama. A Monarchia erőinek a kétszeres túlerő ellenére sikerült az olasz hadsereget megállítani. A Monarchia csapatai előnyös pozícióban harcoltak, a szögesdrót akadályok lelassították az olasz támadást. Július elején a Monarchia parancsnoka, Svetozar Borojević két hadosztályt küldött az Isonzó folyóhoz, melyekkel együtt a Monarchia csapatainak sikerült stabilizálniuk védelmi vonalaikat...