pride

A 18-30 éves korosztály elképesztően apolitikus. A kis érdeklődést mutató hányad körében még két éve tarolt a Momentum, de mára nagyon érezhetően megcsappanni látszik a támogatottságuk… igen, szerencsére. Lényegében a két év alatt semmit sem tudtak felkínálni a fiatalok számára, egyre ellenszenvesebbek lettek pökhendi, nagyszájú és nem túl eszes politikusnőikkel...

A hagyományos családmodellt védő javaslatot nyújtottak be a lengyel törvényhozás alsóháza, a Szejm elé. Amennyiben a képviselők megszavazzák, úgy Lengyelország betiltja a pride felvonulásokat (Egyenlőség Meneteket) és minden közösségi rendezvényt, amely a nem-heteroszexuális orientációkat, valamint nemi identitásokat, az azonos neműek házasságát, élettársi kapcsolatát, vagy az azonos nemű párok örökbefogadását “reklámozza”...

A Civil kör szombat esti adásában Osztie Zoltán plébános atya kikérte magának, hogy a magyar zászló mellé odarakják a buzi zászlót. Ahogy fogalmazott, egyrészt ne akarjuk a normalitás alternatívájaként feltüntetni a beteg életformát vagy a torzó életformát. Másrészt, ha a Pride zászlaja ott van, miért nincs ott a Vatikáni zászló is, bár hozzátette szépen kéri, hogy ne kerüljenek ugyanabba a sorba...

Budapest több frekventált területén felbukkantak a matricák. A Blaha Lujza térnél és a Corvin plázánál is lehetett látni szivárványos matricákat. Így provokálnak a homoszexuálisok szervezetének az aktivistái. Persze ennek az arc nélküli provokációnak nincsen tulajdonosa, ők a neten is csak kamuprofilokról szeretik idegesíteni a normalitás képviselőit. A matricákon üzentek is a melegek: Elég a rasszizmusból, a homofóbiából, Budapest nem kér a gyűlöletből! Ez a legújabb akciójuk azonban kicsit erősre sikeredett, nem csodálkoznánk, ha válasz lépés követné…

A videóban szereplő nembináris emberek szerint a Pride a felszabadult ünneplésről szól, ezért szomorúak, hogy elmarad. Azért különösen fájó nekik, mert a "transznemű és interszex közösséget" ért jogfosztások miatt sem tudnak tüntetni. A kormány pedig elvette tőlük a jogot, hogy azok legyenek akik akarnak, ezt mondja az egyik férfihangú lánynak kinéző valaki a videón...

A magyar kormány a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, idén elhalasztják az augusztus 20-ra tervezett ünnepségéket, nem lesz tűzijáték, nem lesznek programok a fővárosban sem. A járvány azonban úgy tűnik, gátat szabhat Szent István ünnepének, ám a buziknak még ez sem állhat az útjába. A hírek szerint ugyanis a Budapest Pride szervezői mindenképpen készülnek valamilyen formában felvonulni, ha törik, ha szakad...

A Szent Korona az egyik legfőbb nemzeti jelkép, szakrális korona. 1001-1945 közt a legfőbb közjogi méltóság volt (a törvényeket a Szent Korona nevében szentesítették, az államigazgatási határozatokat s bírósági ítéleteket a Szent Korona nevében hozták, hivatalos esküket a Szent Koronára tették), megtestesítette s mai napig megtestesíti a magyar nemzet egységét.