Szijjártó Péter

A magyargyűlölő politikus először Orbán Viktor „korcsának”, majd – miután átírta a bejegyzést – szolgájának nevezte Szijjártót, aki szerinte az elmúlt 30 év legtoleránsabb, legdemokratikusabb román elnökét támadta meg alaptalanul. Hozzátette, Iohannis az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő európai politikus. A mindenféle gyalázkodó jelzőkkel megspékelt bejegyzésben persze előkerül Trianon is...

A konzultációt azzal indokolta: szükség van olyan egyetértési pontok kialakítására, amelyek segítségével a védekezés következő fázisai is sikeresek lehetnek Magyarországon. Felhívta a figyelmet arra: már a spekulánsok is „mozgolódnak”, hiszen Soros György ötlete alapján örökkötvényeket bocsátanának ki, amelynek örökre fizetni kellene a kamatait...

A közelmúlt egyik emlékezetes híre, hogy Romániában a képviselőház elfogadott egy törvényt, amely június 4-ét a trianoni szerződés napjává nyilvánította az országban. „Nem hivatalos állami ünnepnappá, nemzeti nappá, csak amolyan emléknappá, amikor országszerte ünnepségeket, kulturális rendezvényeket szervezhetnek az országos, megyei és helyi közigazgatási, kulturális, tudományos stb. intézmények”

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Budapesten találkozott Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszterrel. Az ezt követően megtartott sajtótájékoztatón – miként arról az Ukrainszkaja Pravda» tudósít – Szijjártó kijelentette, hogy az Ukrajna NATO-felvételéről szóló kérdés zárolását az oktatási törvénnyel, illetve a nyelvtörvénnyel kapcsolatban jelentkező problémák idézik elő...